Lehet ez egy életfeladat?

Komolyan kérdezem, ezért hálás lennék ha nem fulladna trollkodásba a kérdésem.

Kiskorom óta furcsa embernek tartom magam de még nem jöttem rá, hogy pontosan miért van ez. Amikor kicsi voltam nem szóltam hozzá más emberekhez és eléggé zárkózott voltam. A szűk család kivételével nem beszéltem senkivel vagy ha igen az nagyon ritka volt. Oviban volt 2 barátom akikkel beszéltem, de a saját nagyapámhoz sosem szóltam és olyan emberekhez sem akikkel szinte mindennapi kapcsolatban álltam. Mindig csak figyeltem az embereket. Ahogy idősödtem beláttam, hogy gyerekes viselkedés ha nem szólok senkihez és ég már változott, de sokszor vagyok csendben és figyelek másokat.

Már 3-4 évesen olyanokat beszéltem, hogy nekem egy néni elvitte/ellopta a gyerekemet (nevettek rajta, vicces lehetett ez egy kisgyerek szájából) de éppen most döbbentem rá, hogy emlékeim szerint azóta érzem a dolgomat és talán előző élethez kapcsolódik. Ahogy idősödtem egyre inkább éreztem, hogy nekem gyerek kell. Hol saját, hol fogadott. Volt idő amikor egyáltalán nem akartam sajátot. Lehet, hogy kicsit morbid de 10-12 évesen is saját gyerekről álmodoztam. Ahogy idősebb lettem elkezdtem fiúkkal beszélgetni és visszagondolva talán tudat alatt de minden partnerben azokat a tulajdonságokat kerestem ami szerintem egy apához illik. Összejöttem egy idősebb fiúval több mint 3 éve és még együtt vagyunk, nagyon boldog vagyok vele. Ő is legalább annyira szeretne gyereket mint én, ha nem jobban. Nem szoktam mindent természetfeletti dologgal magyarázni de most tényleg azt érzem, hogy őt nekem küldték, hogy teljesíthessem a vágyamat amire kiskorom óta annyira vágyom. Valamiért mégis van bennem negativitás. Nem tudom, hogy mi ez de a saját kisbabám gondolta nem egyenlő a felhőtlen boldogsággal, hanem társul hozzá egy nagy adag félelem, talán düh(?) és még valami megmagyarázhatatlan dolog. Egy ismerősöm a napokban fogja megszülni a második gyermekét és irigységet érzek magamban, pedig sosem szoktam irigykedni semmire. Én attól is félek, hogy mégsem lehet saját gyermekem. Úgy érzem, hogy akkor összeomlik a világ. Ezen kívül nincsenek más vágyaim, nincs "álomszakmám" és semmi más csupán gyerekeket szeretnék szülni és felnevelni. Néha azt gondolom, hogy már-már beteges amit csinálok. Eddig tartottam attól, hogy mit fog szólni a környezetem ahhoz ha kiderül, hogy babát várok de egyre erősebben érzem azt, hogy nem érdekel mások véleménye (még a saját családomé sem) és belevágunk a párommal. Létezik egy egészséges gyerek utáni vágyakozás a fajfenntartás miatt de úgy érzem, hogy ez nálam nem az hanem egészen mélyről jön. Ti mit gondoltok? Életfeladat lenne? De akkor mi az a negatív érzés?

Egy 20 éves lány.