Normális ez ikerlángok közt?

Első nap, mielőtt találkoztunk, mikor képen mutatták meg nekem, hogy kire is várunk, már éreztem valamit, sokmindent, de főleg izgatottságot, a valódi sokk azonban az volt, mikor megláttam őt. Az egy dolog, hogy egyszerűen gyönyörű volt, és a nevemet sem tudom hogy sikerült kinyögnöm, de ennek ellenére olyan megnyugtató érzés volt... mint haza érkezni. Idegen, mégis mintha mindig is ismertem volna. Szimpatikus volt, kedveltem az első pillanattól. Az a fajta, aki nehezen nyílik meg, mégis elég hamar nyitott felém. A bizalom is megvolt oda-vissza. Aztán egyre gyorsult a tempó. Hajnalra eljutottunk odáig, hogy megtörtént, ami férfi és nő közt egy ilyen intenzív érzés hatására várható... Aztán eltelt egy hét ugyanazokkal az érzésekkel, ugyanazzal az őrült tempóval, beszélgetve, várva az új találkozást.

Aztán történt valami. Minden kapcsolatot elvágott köztünk. Kizárt engem, elzárkózott tőlem. A közös barátainkkal éket vert közénk, tönkretette a barátságunkat, hogy tőlük se halljon rólam.

Igaz ami igaz, nekem is kicsit gyors és intenzív volt az egész, de hogy így elfusson... Gyanítom ő még nem volt rám kész... de van ilyen? Úgy értem, hogy az egyik fél készen álljon, de a másik még nem? Lelkileg.