A tűz -->gyertyaláng tényleg segíti a meditációt és az energiák közvetítését?
Elsősorban nem mély, nyugodt meditációra gondoltam, hanem aktív gondolat és energia közvetítésre, és az erre való koncentráció segítésére. Nyilván én fogalmaztam rosszul. Elsősorban pozitív energiákról van szó. Szeretetről, életenergiáról, szenvedélyről. Néha kérdésekről, kérésekről, hívásról, bevonzásról (nem erőszakosan, csak közvetítve a szándékot, hogy közelebb szeretnék kerülni az illetőhöz vagy az adott dologhoz). Néha úgy érzem a tűz ezt segíti, sőt, felerősíti az energiákat, tisztává teszi a gondolatokat.
Néha a csillagokkal, és a széllel kapcsolatban is érzek ilyesmit, de azokban nem vagyok biztos.
#4-es.
"A láng egy energia fajta, de a gondolat csak egy információ az agyban."
A láng az nem egy energia fajta.
A tűz-t, mint energia forrást nevezheted annak.
És a másik.
Az agy amit feldolgoz információt, abból keletkeznek bizonyos gondolatok.
És tudni illik, hogy az emberek az agyuknak csak a 10%-át használják.
Ebből a kijelentésből (nekem) annyi jött le, hogy nem csak másokat alacsonyítasz le, hanem önmagad is.
Kedves kérdező.
A válasz igen.
Próbáld ki: Rákoncentrálsz a gyertya lángjára.
Közben ellazítod a tested, majd azt veszed észre hogy egy mélyült tudat állapotban vagy.
Ekkor csukd be a szemed.
Ha jól csinálod, akkor látni fogod az elmédben a gyertya lángját.:)
Egyébként az is sokat számít , hogy milyen színű a gyertya amit meggyújtasz.
"A láng az nem egy energia fajta.
A tűz-t, mint energia forrást nevezheted annak."
Itt az értelmezéssel vannak némi problémád.
"Az agy amit feldolgoz információt, abból keletkeznek bizonyos gondolatok.
És tudni illik, hogy az emberek az agyuknak csak a 10%-át használják."
Nos, itt is az értelmezéssel vannak problémáid. A gondolat is csak egy információhalmaz lényegében, és lehet, hogy te csak 10%-ot használsz, de mi átlag emberek az agyunk teljesét kihasználjuk. Na nem egyszerre, hanem bizonyos funkciók bizonyos területért felelősek az agyban.
"Ebből a kijelentésből (nekem) annyi jött le, hogy nem csak másokat alacsonyítasz le, hanem önmagad is."
Most ezzel tényleg beszólni akartál nekem? Aztán mentél tovább, mint valami kis titkár és hülyeséggel traktálod a kérdezőt. "Kérdező ez úgy meg úgy van", egek. Nem tehetek róla, hogy neked mi jön le és mi jön fel. :D
A gyertya színe? Ha pirosat használok, az mit jelent? És a világoskék?
Egyébként tegnap azt vettem észre, hogy minden szándékosság nélkül addig piszkáltam egy toll végével a gyertyát, hogy szív alakú lett. Komolyan. Körben maradt pereme, ami két oldalt kifelé hajlott, egyik oldalt benyomtam, hogy több fény essen a papírra, majd addig addig nyomogattam, hogy mire észrevettem, szív alakú volt. Nem tudom ezt miért mondom el, csak úgy eszembe jutott.
#7-es.
Oké, te akartad.
Előre kijelenteném, Wikipédiáról idézek.
A tűz kémiai jelenség, éghető anyag fény- és hőhatással járó oxidációja. Közvetlen hatása, az égés, a szerves anyagokat visszafordíthatatlan folyamattal elbomlasztja. A tűz általában az oxidációs folyamat kísérőjelensége. Önfenntartó folyamat. Hőmérséklete 1500 K-2000 K közötti. Az égés feltételei:
éghető anyag,
égést tápláló közeg és
gyulladási hőmérséklet
Te lángról beszéltél, ez nem foglalja magába az égési feltételeket.
Mert az égés az nem egy és ugyanazon a "láng" fogalmával.;)
Információ: latin eredetű szó, amely értesülést, hírt, üzenetet, tájékoztatást jelent.
Gondolat: Az adott külső benyomások és ezekből lecsapódó képzetek után önálló működése az agynak vagy észnek.
"Külső benyomás", ezalatt az információ(kat) is lehet érteni.
Bár léteznek megválaszolatlan kérdések az agyfunkciókkal kapcsolatban, de az agy minden egyes részének ismert feladata van.
Akkor kérlek, meséld el nekem hogy te hogy használsz több mint 10%-ot.
Mert, én nem az agy összes funkciójának a működéséről írtam előtte sem.
Nem értem, ha gondolkodásról (információ feldolgozás) beszélünk, akkor te hogy tudsz több mint 10%-ot használni.
Mellesleg, unalmas már hogy feljössz a Gyk-ra és az Ezotéria témakörében sokkolod az embereket a szkepticizmusoddal.
Kicsit témát vesztettél, nem gondolod?
A gyertyák színeit itt találod.:)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!