Egyik ismerősöm szerint egy telefon mikrofon sokkal fogékonyabb a természetfeletti "hangokra"mint az emberi fül . Szerintetek?
Ez a fehér zaj-jelenség, amire nincs magyarázat. Sok hangot felvettek már így, értelmesnek tűnő beszédfoszlányokat is, teljesen hangszigetelt stúdióban.
Az, hogy megpróbálod-e, rajtad múlik. Egy biztos: az életedet olyan értelemben nem változtatja meg, ha bármit felveszel, azok addig is, azután is a környezetedből származtak, tehát ugyanakkora hatásuk lesz rád fizikailag, mint eddig: semmi.
Maga a tény lehet ijesztő, hogy hangok jönnek a semmiből; egyébként nem biztos, hogy egyetlen éjszaka alatt felveszel bármit is, érdemes akkor már több napig próbálkozni.
#4 köszi,hogy definiáltad a jelenséget,eddig ezt sem tudtam. Utána is néztem,és olvastam több helyen,hogy rádiókból,telefonokból is jöhet, és van is ezzel személyes tapasztalatom ,gyerekkoromban az első számítógépemmel amikor el volt romolva, a hangszórók ott maradtal bekapcsolva és jól feltekerve,abból volt,hogy jött beszédhez hasonló foszlányok,bár nem értettem meg soha továbbá fura zene is hallatszott néha belőle. Nem volt bedugva semmibe,ott volt a jack dugó a kezemben,csak áram alatt volt az erősítő. Papám aki villanyszerelő volt annyit mondott hogy valószínűleg vmi rádió adást foghatott be a jack dugón keresztü,mintha az antenna lenne. Való igaz ,hogy köze volt ahhoz ,mert ha felemeltem,vagy fém tárgyhoz érintettem erősebben lehetett hallani. Igaza lehet,tényleg csak ilyen
elektronikai magyarázata van?
"Igaza lehet,tényleg csak ilyen elektronikai magyarázata van?"
Ha csak ennyi volna, akkor nem kutatná senki.
Mint mondtam, kísérleteztek hangszigetelt stúdióban is hangok felvételével - sikerrel.
Továbbá a legtöbb hang nem olyan, mintha egy random rádióadás volna. A te számítógépedé lehetett az, de akkor az nem a "klasszikus" fehér zaj-jelenség. (Sokan egyébként fém-implantátumok segítségével is képesek ideiglenes befogni rádiófrekvenciákat, így beszéd- és zenefoszlányokat.)
Egyesek állítólag kommunikálnak is entitásokkal úgy, hogy kérdeznek tőlük, majd felveszik és visszahallgatják a válaszaikat.
Nincs olyan, hogy természet feletti.
Amit nem látsz, azt azért nem látod mert nem esik az emberi szem látó tartományába.
Amit nem hallasz, de például az állatok igen az sem természet feletti.
Gondolj bele, egy példa.
Szellemek.
Mért nem látod őket?
Az emberi szem az minden fény tartományt képes látni?
-Nem.
Az emberi fül, minden hallási tartományt képes "meghallani?
-Nem.
Elképzelhető egyébként.
De az elképzelhető, hogy mikrofonnal többet meghallhatsz a környezetedben.
Olyan mikrofont kellene szerezned, ami képes az emberi fül hallás tartományán kívüli hangokat is feldolgozni és átkonvertálni a te tartományodban.
Már ha van ilyen.:D
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!