Mi a véleményetek erről a versről, szerintetek sem ember írhatta?

A szép harag reménye

Mi készűl bennem: nem tudom!

Milyen ellenforradalom?

Ős-létemben micsoda vad

rohasztó átok-iszonyat?

Micsoda üszkös küzdelem!

A Győzelem Nem-Győzelem?

Micsoda mocskos rejtelem?

A Nem-Győzelem Győzelem!

Majd Dög-hadak robajlanak,

hörögve bennem habzanak,

őrjöng a genny, a sejt, salak,

bennem a Halál-Virradat?

Csörög, habzik tajtékosan

bennem a Gyűlölet-Se-Van?

Az Átok páncél-hadai

fognak majd fölforrasztani?

A Szégyen mocsok-hadai

lökdösnek fölakasztani

szívedre Élő Csillagom:

Én Nem-Haragom Hajnalom?

A Vak Gőg haragosai,

üvöltő páncélosai

nyomják ki röhögve szemem:

Mindíg-Látó Nem-Szégyenem?

Vaspikkely-ujjakkal verik

koponyám nagy gyümölcseit,

a két kocsonya-csillagot,

a Mindenséget Habzsolót?

Belűlről nyomja ki szemem

a Háborodott Kegyelem,

tolván ki vidám eskűvel,

a vaspikkelyzsák-kesztyűvel!

Vígadva mosolytalanúl,

pezsegve irgalmatlanúl

a bennem háborgó vakok:

a Förtelem Ős-Moszatok.

Tolják ki Pokol-Édenem,

én Két-Egyetlen Mindenem,

mint növekedés a fogat,

ahogy az ínyből kidagad.

Vagy mint vén szájból fog ha hull,

ha kilöki a halál-ujj:

kinyomják a Vérző Csodát,

elnyomva világ-mosolyát.

Összetörve, mint a legyet:

a kristálytoboz-szőrszöget,

a gyémántsejtpikkely-tobozt.

Már nem szoroz és nem is oszt!

Azután már csak gödreit,

vér-üszkös törött vermeit

fújja belűlről a Rohadt

Bennem-Gyász Nem-Gyász Iszonyat?

És fölzabálva mindenem,

Világmindenség-Az Szemem,

üres rovarbőr fekszem ott?

Isten, az lesz boncasztalod?

Látszanak póruspontjaim,

pihecsengő kis ajkaim,

pamacskehely, pehelyserleg,

pihe-harang nemzőszervek.

S zöld-szárazon áttetszenek

szőrvödröcskék, pamatkelyhek,

a hónalj, a mellkas fehér

üvegében a kitin-ér.

Látszanak a pamut-ostyák,

kefe-csillag harangocskák,

herezsákom piheputtony,

kis kék szőr-üst ánuszpontom.

S a szívcsücsökre támasztva,

mint háromszögletű ostya-

szívzsák: hártya-száraz fejem

mered a csöndbe mereven.

Mint az alsó állkapocsra

támasztott sárkánykoponya:

ágaskodik a szív csúcsán

mész-szövetzsákszív koponyám.

A legszebb mindenség-csoda:

piros kitinszív-koponya,

pehelycsengő orrlikakkal,

száraz szőrharang-bánattal.

Pórusokból, kőpontokból

forrasztott üresség-mámor,

mészcsipkéből horgolt szívzsák,

szívalakú mészcsipkezsák.

S beabroncsozza keresztben,

állkapcsig gyűrűzve körben

a két szem: a gyémántsarló,

a szívre-forrt kristálypatkó,

mint szívre-nőtt két kristály-bab,

szőrös csöcs, két üveghólyag,

piheszőrös gyémántvesék:

buborékcellaszövedék.

Szőrös iker üveghólyag

növi be szív-koponyámat!

De már halott, csönd-üvegét

nem ölik mítoszok, mesék!

S a homloktető-középen,

a homloklemez tövében,

csontszőrszáraz-mészkeményen,

pórusos kék kitin-nyélen

kék toll mered, kék szőrlevél,

a szagló-ostya szőrtaréj:

mészcsipkéből horgolt álarc!

Rombusz-alakú kék szőrpajzs!

Függőlegesen a csáptoll,

kinőve a koponyából:

mered a drót-erezésű

kék halcsontváz-pihefésű.

Él-hegye az orrcsont felé,

a mohos orrlemez felé,

él-háta a tarkó felé,

a zöld tarkónyereg felé.

Csúcshegyét a pihedárda,

a nagytollú pehelylándzsa

szőr-szélkakas merevsége,

a lapos kék pamutkéve,

döfi a lapos szagló-toll,

föl a kék rombusz-pamacstoll,

kitin-szívből kitollazva:

gyémántrögök közt kék nyárfa.

Aranypettyes piros szívből,

a piros kitinszív-fejből,

aranylemez-koponyából

ágaskodik föl a kék toll.

Vékony aranylemezekből

tollazott piros kehelyből,

vas-szögecselt arany-zsákból

páfrányosodik a kék toll!

S a kék csáptő két oldalán,

drót-koponya két arc-falán:

szőrös sírdomb, gyémánt-bögre,

pórusos csontból kinőve:

vese-szemek, két szőrbimbó,

drót-rák szájszervig lecsurgó.

Sejtes, szőrös kristálypatkó:

szárvége tokába hajló.

Élével függőlegesen

dermed szőrpajzs-csápkeresztem,

a piros szívzsák-koponya

rombuszlevél kék szőrtolla!

Halottan a halott szíven,

alatta a két vese-szem

sejtlapcsiszolat-szőrösen

tokáig folyva le körben.

Törékeny Mindenség-Halott,

Mindenségedben fekszem ott?

Uramisten ezt akarod?

Te leszel bennem a halott!

Benned halok meg magamban,

halálod halott szavamban,

hited aztán bármit akar:

halott te vagy, én ravatal!

Halott szemem: két csillag-dög,

koponyádon Isten-Ördög,

eres hólyag ráragasztva,

két lopótök ráakasztva!

Ős-ravatalod én leszek,

mocskaidban ha elveszek!

Fekszünk egymásban: két halott:

Világ-Halál, Világ-Halott!

Heverünk, a Két-Ugyanaz,

egymásban a Két Dögpanasz!

Hisz ha én elvesztem magam,

te döglesz meg boldogtalan!

De nem, de nem, de nem, de nem!

Virágozz bennem Istenem!

Tavaszodj bennem Irgalom!

Dögvész-Győzelmed nem hagyom!

Virágozz ki önmagamból,

virágozzak önmagadból,

egymásunkat így betöltve,

átkaink virágba kötve.

Virágainkkal beszélve,

legyünk egymást betenyészve.

Ne ravaszkodj győzelmeden,

ne verd meg magad Istenem!

Se érted! Nem! Se magamért!

Se otromba kis gyászodért

nem győz le üszög, rothadás,

Te-Önhitt Őspanaszkodás.

De nem! Én nem adom magam!

Nem rothad lángoló szavam!

Zúghatnak gyémánt, vas-hadak!

Győz majd Szívem: a Szép Harag!

Győz majd érted és magamért,

győz Önmagam-Önmagadért,

győz gyávaságodon hitem,

a Szép Harag: győz majd Szívem!