Elvonulás? Mi számít menekülésnek, és mi tovább lépésnek?

"amikor elmondtam egy barátomnak, hogy tervezem a váltást, azt válaszolta, hogy valószínűleg az új helyen is ugyanolyan típusú kollégák lesznek majd, mivel nem oldottam fel a konfliktus helyzetet, így az élet visszadobja majd nekem ugyanazt az akadályt"

Teljesen osztom! Így járt a feleségem is. Annak ellenére vonzza a konfliktusokat, hogy nem egy különösebben konfrontálódó, és abszolút nem egy piszkálódó személyiség.

"vannak olyanok is, ahol egyszerűen nincs mit tenni, mert annyira nem összeegyeztethető a két ember lelkülete, jelleme, kultúrája."

Így meg én jártam, ráadásul amellett, hogy erkölcsileg nehezen tudtam összeegyeztetni a munkámat (pénzlenyúlás riogatással, nagyon velősen összefoglalva) a nézeteimmel, még a sorozatos munkavállalói jogsértéseket is le kellett nyelnem. Rengeteget harcoltam ellene a maga szintjén, sokszor másokért is, gyakran magamra hagyva, de ebből elegem lett. Nem hiszem, hogy ez volna a karmám, és eddig nem "dobta vissza" az élet ezt hasonló szituációban, és előtte sem ez volt jellemző.

"Ami nem azt jelenti persze, hogy haragban vagy utálkozva kellene elválni, csak simán elválni."

Egyetértünk. Nem kell erőltetni, szépen félreállsz, és kész. Úgysem tudod megváltoztatni a vállalati kultúrát, a gyermeked osztálytársait, vagy a feleségem kolléganőinek a piszkálódó, irigykedő, uralkodó habitusát. De nem vagy köteles eltűrni. Kész.

"Tényleg miért is lenne jobb az új munkahely, ha úgyis olyan embereket vonzok be, akiket megérdemlek"

Azért ennyire ne légy passzív! :) Igenis merni kell változtatni, nem elszenvedői vagyunk a földi létnek, hanem cselekvő alakítói is, mindenki a maga szintjén, a maga belátásával és felelősségérzetével. Ha visszadobja eléd az élet a helyzetet, akkor úgyis csak úgy tudsz kikeveredni belőle, ha megoldod. Ha nem dobja vissza, akkor átmeneti nehézség vagy feladat volt.