Elvonulás? Mi számít menekülésnek, és mi tovább lépésnek?

A gyereket mindenképp érdemes másik suliba vinni, mert az, ahol most van nem szolgálja a fejlődését.

Az elvonulás célja nem mindegy. A társadalomban a társadalomnak kell megfelelned. Az elvonulásban önmagadnak. A szeklúzió lényege, hogy a zavaró tényezőket kiküszöbölöd, hogy az aktuális lépcsőfokra koncentrálhass a szellemi fejlődésben. Ez ideiglenes elvonulást igényel. A meditáció szintén egy ilyen ideiglenes elvonulás, csak kisebb időtartamra. Azok, akik kolostorokat választanak, általában nem menekülnek, hanem egy megfelelő szellemi közösséget keresnek, ahol fejlődhetnek. Az ilyen kolostorok célja egy olyan állapot elérése, amit már nem korlátoznak az emberi kötelékek. Egyesek odáig mennek, hogy remeteségbe vonulnak, hogy a végső igazságot kereshessék. Ezt semmi esetre sem tehetnék meg emberek között. Az emberi társadalom zavaros, céltalan, és a szellemi fejlődésre igényt tartókat kiveti magából. A valódi világ nem feltétlen az a világ, ahol mi élünk. Ez inkább a mi világunk, amit alkottunk magunknak. A buddhisták, és igazából mindenki, aki elvonul, a világ eredeti, emberi befolyástól mentes, romlatlan valóságát keresi. Aki csak menekül a társadalom elől, az nem fog szellemi fejlődésre koncentrálni, egyszerűen csak aszociálissá válik, és a társadalom peremén fog élni.

Nem hinném, hogy olyan egyszerű lenne "kivonulni". Kénytelenek vagyunk- ha élni akarunk - a társadalom rendszerén belül tevékenykedni, dolgozni, iskolába járni, betölteni a családi szerepeinket.

Ezenfelül, hogy ki mennyire vesz részt egyéb társadalmi tevékenységekben, az illető szociális igényétől függ.

Nem hinném, hogy az olyan főbenjáró bűn, ha pl. valaki szeret egyedül lenni, egyedül időt tölteni, elcsendesedni, ettől függetlenül még a társadalom tagja.

Pont ugyanúgy nem gondolom, hogy az ami a világban zajlik a képernyőn és a napi politikában helyénvaló lenne. Ott vannak a celebek meg a valóság show-k a tvben. Ha én elvonulok és nem a tvben mutogatom hogy mennyire hülye vagyok, akkor már nem vagyok hasznos a társadalomnak ? :)

A buddhistáknak megvan a saját társadalma, ahol egy élő tudást őriznek, és ugyanúgy tevékenykednek a mindennapokban. Szerintem ők elég aktívan részt vesznek a világi életben is , nem szigetelődnek el az emberektől, hanem a keresőknek és szellemileg fejlődni vágyóknak szívesen rendelkezésére állnak.

A lélek világa, és a szellem világa pont annyira valóságos, mint a fizikai világ. Szomorú hogy sokan azt hiszik, hogy nem létezik a lélek.

Az életünket mi alakítjuk, nem cél az, hogy olyan helyzetbe hozzuk magunkat, amitől szenvedünk. Helyt kell állni, meg kell védeni magunkat. Változtatni azon, amin tudunk és elfogadni azt amit nem tudunk megváltoztatni.

Szomorú az , ha egy gyereket bántanak, vagy bárkit, aki gyenge. Ha az én gyerekem lenne másik iskolába vinném, de az is nagyon fontos, hogy a szülő megbeszélje vele a történteket, segítsen abban, hogyan tudja megvédeni magát, hogyan kommunikáljon olyanokkal, akik erőszakosak, hogyan tudja elfogadtatni magát, hogyan legyen önbizalma.

Minden ember fél, önmagától a világtól, a haláltól, a felébredéstől... Inkább sodródnak vakon a tömeg masszájával, semmint hogy felelősséget vállaljanak bármiért, amit tesznek vagy ami a világban zajlik. Ha valaki ki akar válni ebből, vagy ki is válik, minden oldalról támadják.

Ha a társadalom tudatos, fejlődni akaró és tudó egyénekből állna, akkor nem lehetne az embereket tudatlanságban és nyomorban tartani. Nem véletlen, hogy azokat , akik nem olvadna bele a társadalom masszájába, és fontosnak tartják az individumot és az egyént, támadják, mert veszélyt jelent a rendszerre bárki, aki fel akar ébredni abból a kollektív álomból, ami a társadalmat működteti. Nem a társadalommal van a baj, hanem a hierarchia rendszerekkel és azzal, hogy a társadalom nem tiszteli az egyént, nem tartja értéknek , csak egy építőkőnek.

Ha azért vonulsz el hogy megszabadulj egy problémától akkor az menekülés.

Ha azért mert a másik közegben hatékonyabban megtudod oldani a problémát, vagy ott megerősödve és onnan visszatérve szintén... akkor nem menekülés.

De ehhez először is tudatosítani kell, hogy mi a probléma és azt hogyan kell megoldani. Ha ez nincs meg akkor menekülésről van szó.

De hogy a kérdésre konkrétan válaszoljak én elvinném a gyereket és más módját találnám meg annak hogy fizikailag és mentálisan megerősödjön pl. karate edzésre járatnám.

Ha viszont ez a karmája akkor úgy sem fogod tudni elvinni onnan!

Mivel az életemben magam is szembesültem ezzel a dilemmával, a következőt tudom javasolni:

az iskolás példánál maradva, igenis szüksége van a gyerekednek arra, hogy számára megfelelő környezetbe kerülhessen. Nem hiszek abban, hogy a léleknek az a környezet jó, amelyben csak és kizárólag szenved. Nem a pokolban vagyunk, könyörgök. Nagyon kegyetlen dolog volna ideológiai okokból őt ebben a környezetben hagyni.

Nekem a munkahelyem volt ilyen jellegű, képtelen voltam meglelni a lelki nyugalmamat benne. Ezért váltottam. Most is dolgozom persze, de ezt össze tudom egyeztetni az életritmusommal, az egészségügyi helyzetemmel, és a lelki nyugalmamat, békémet is megtaláltam benne. Biztos vagyok abban, hogy ez nem rossz döntés, mert egyszerűen túl sok minden igazolja azt, hogy jó úton járok.

A társadalomból teljes egészében kivonulni már nagyon nehéz ügy. Elszigetelheted magadat (nem nézel tv-t, nem facebookozol, letojod az aktuális trendeket, megválogatod azt, kikkel tartod a kapcsolatot), ha ez neked megfelel, de önfenntartani és fizikailag is kivonulni belőle nagyon nehéz dolog. Persze vannak olyanok, akik megpróbálnak valami alternatívat felépíteni.

Ezért ezt a pszeudo-kivonulást, vagy minek nevezzem, nem tekintem menekülésnek, mert nem mindenkinek az az életfeladata, hogy "helytálljon a gáton" az árvízben. Már ha ő annak érzi a társadalomban való aktív részvételt.

Ha csak sodródnánk az árral minden esetben, ami esik úgy puffan, akkor csak egy díszletei volnánk egy kozmikus jelenetnek. Ennél többre tartom a földi életet, és aktív cselekvőnek vélem magamat, aki irányítja valamilyen szinten a saját sorsát, figyelve a belső hangra és harmóniára.