Ti hisztek a sorsszerű találkozásokban? Hogy minden embernek az életedben, még ha csak átutazóban is van, akkor is szerepe van?
Volt egy srác, epekedtem érte, szó szerint meg voltam őrülve, magamra sem ismertem akkoriban. Egyszer nagyon felidegelt, ő hazament a szórakozóhelyről én meg csakazért is maradtam, és mivel úgy látszott, h még csak nem is érdekli a dolog, lazán hazament nélkülem, én csakazértis alapon elkezdtem beszélgetni egy másik sráccal, pedig egyáltalán nem érdekelt. Aztán azóta rendszeresen beszélgettem azzal a másik sráccal, kifejezetten jól éreztem magam vele, aztán egyszer csak rádöbbentem, h jobban érdekel mint egy egyszerű haver. Egyik este elvesztettük a fejünket, lefeküdtem vele, teljesen fel voltam pörögve, alig vártam, h jelentkezzen, (ki akartam várni a 3 napot mindenképp, míg végleg megorrolok rá ha nem jelentkezik, de a 2. nap megláttam az első srácot, h egy csajjal van, akkor rádöbbentem, h soha nem szeretett, minden eszembe jutott, h végig csak hülyített, én meg olyan vak voltam h észre se vettem, pedig annyira egyértelmű így utólag.
És akkor arra is rádöbbentem, h nem akarok várni többet, és igenis tudni akarom, h akk most mi van, ez egy egyszeri alkalom volt vagy annál több és h mért nem jelentkezett már 2 napja? Arra mentem, gondoltam ha most kinn lesz, akk megkérdem, ha nem akk hagyom a fenébe, ennek így kellett lennie. És pont kinn volt, épp készült elfelé valahova, de magával hívott, kiderült h csak sokat kellett dolgoznia azért nem keresett, beültünk egy kis kávézóba és ott beszélgettünk, az este végén már csókkal váltunk el.
Most belegondoltam, hha akkor nem veszek össze azzal a sráccal, aki kezdettől fogva hülyített, nem találkozom a mostani sráccal sem, és ha utána nem látom meg azzal a másik lánnyal, nem veszem a bátorságot, h odamenjek hozzá vagy csak később, amikor már nem lett volna kinn h találkozzunk. Mintha azért ismertem vna meg a régit, h megismerjem az újat :)
Ez így nagy hülyeség? Én eddig nem hittem az ilyesmiben, de most úgy érzem, túl sok a véletlen ahhoz h tényleg véletlen legyen XD
Igen, van ilyen, nekem is van egy hasonlo sztorim :) Egy bizonyos szemelyt evek ota ismerek, az utjaink sokszor kereszteztek mar egymast, idokozben tobb ember belepett majd kilepett az eletembol (ugy tudom az ovebol is). Ma este ismet talalkozunk, majd meglatjuk, mi lesz :-)
Olyan is volt, hogy egy rem kellemetlen szituaciobol o mentett meg, mert "veletlenul" pont ott volt, en tulajdonkeppen ekkor jottem ra igazan, hogy van sors, csak en ugy nevezem, hogy Isten :-)
Szerintem véletlenek nincsenek.
Igen, minden embernek szerepe van, még azoknak is, akiket nem kedvelsz. Ők is tanítanak dolgokra. Legrosszabb esetben arra, hogy milyen ne legyél.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!