Korrekt lenne egy olyan törvény, hogy az az állam amely a magyarok ellen uszít, és legitimálja a magyargyűlöletet, annak (nem magyar nyelvű) állampolgárait ne legyen köteles a magyar állam beengedni az országba sem turistaként sem átutazóban?

Magyaroszágon is, a kisantant-államokban is a nemzetfogalom a történelmi traumák következtében túl merevvé vált, mindegyik ország szinte mereven ragaszkodik hozzá, hogy ,,nyelve'' legyen, ami szerintem ebben a helyzetben nem korszerű. A dolgon sokat ront a Romániában, Szlovákiában kicsit túl görcsösen védett ,,egység'' eszméje, de mivel nálunk ugyanaz a fajta jelenség ugyanúgy megvan, igazából a változásokat legérdemesebb lenne saját magunknál megkezdeni, hiszen az egész XX.században mi is azokat a merev egységesítő törekvéseket képviseltünk, amiket sajnos szomszédaink is.

Persze emellett a konkrét és jól megfogható ügyekben ki kell állni a határon túli magyarok mellett, d ezt a munkát egyre inkább egy nyugat-európaias értelemben vett, tiszta és világos irányba kell elvinni, amiben nem az erő, hanem a hitelesség a legfőbb eszközünk.

Svájcban a nemzet fogalma a közös múlthoz és a demokratikus hagyományokhoz kötődik, és még a legkisebb, tulajdonképp szinte veszélyeztetett módon eltűnőben levő nyelve is hivatalos nyelv. Másik példa: Ausztria és Olaszország sikeresen kezelte a dél-tiroli kérdést, és valami menetrendszerű ,,csomagtervvel'' sikerült elérni (ha nem is azonnal, de fokozatosan), hogy a dél-tiroliak szinte teljesen akadálytalanul tudnak mozogni a mindennapi életben a saját nyelvükkel.

Erdélyben valószínűleg sem az államnemzet, sem a nyelvi nemzetfogalom nem lenne elég, leginkább egy Svájchoz hasonló, nagyon összetett, többszörös identitásfogalom-rendszer kialakítására lenne szükség. Lehet, hogy ehhez az is kellene, hogy határozottabban álljunk ki a dolog mellett, de a puszta keménység itt nem elég, sőt, akár hátráltathatja is a dolgokat, ha nem hitelesen csináljuk. Ezért leginkább a hitelességre lenne érdemes a hangsúlyt helyezni:

- fontos, hogy tényleg a határon túli magyar közösségeket védjük, tisztán, és minél kevesebb politikai felhang keveredne bele. Az is jó lenne, ha a dolog sokban eltávolodna a mindenkori kormánypolitikától. Olyan hibákat, amikor közvetlen aktuálpolitikai érdekek keverednek bele, nem szabad többet elkövetni, mert az sajnálatos visszalépéseket eredményezhet. Ehelyett külön erre a célra tervezett közjogi eszközökkel kell a dolgot eltávolítani az anyaországi- és főleg a kormány- és aktuálpolitikától.

- a régi típusú visszaköveteléstől mindenképp el kell határolódni, Horthy is tévedett, mikor a békésen megkapott területeket egyszerűen az anyaországhoz csatolta, jobb lett volna, ha kis régiókban gondolkodva, kisebb autonóm közösségek hálózatát hozta volna létre, és külön erre a célra alkotott fék-egyensúly rendszerrel, közjogi garanciákkal valós tartalmat is adott volna a központi politikától való teljes függetlenségnek. Ezen persze már okafogyott dolog bánkódni, a legfontosabb tanulság, hogy a régi megközelítés helyet egy nyugati értelemben vett demokratikus szemlélet keretében fogalmazzuk újra a problémákat, sok dolgot meg eleve ebben a kontextusban szinte újra kell tanulni, ami során nekünk magunknak is olyan fájdalmas önfeldogozással kell szembenéznünk, mint a németeknek.

Megérné, mert viszont az így elnyert hitelesség révén sokkal többet elérhetünk, mint amit eddig akár sejtettünk is. Állítólag egy konferencián arra derült fény, hogy a románok egy része nem is zárkózna annyira el az autonómia gondolatától, ha az megfelelő kontextusba lenne kidolgozva.

- A környező országokban valószínűleg épp ugyanazok a traumás félelmek és görcsök élnek az ottani többség és a vezetők fejében, mint amik bennünk őellenük, ezért a leghatékonyabb módszer a példamutatás lenne. Ebből a szempontból még jól is jön, hogy Magyarország szerencsére nem teljesen homogén, hanem léteznek nyelvjárásaink, sajátos régióink, léteznek nemzetiségeink, és ami a legnagyobb nemzetiségünk, létezik cigány nemzetiség, akik ereditleg szintén sok nyelvjárással és egymástól is különböző néprajzi háttérrel rendelkeztek. Persze a cigányok nemcsak Magyarországon belül, de Erdélyben és a Regátban is sokféle nyelvjárást és helyi csoportot képeznek. Ha példát mutatunk Románia számára, hogy mi magunk is képesek vagyunk ezeket a regionális értékeket megőrizni, sőt, sajátos önmozgást, elven életet adni nekik, akkor ezzel példát adhatunk. Főleg, ha ezzel egy időben a gazdaságot is sikerül megerősítenünk, tudományos és műszaki innovációt felgyorsítanunk, mellette a demokáciát magas nyugat európai szintre emelnünk. Emellett meg az egyes régióknak, nyelvjárásainknak, és a cigány kutúra még megmenthető valós néprajzi értékeinek komoly autonómiát tudnánk adni (nem területi elven), pl. ott , ahol lehet, kvóta alapján akár a közmédiába, sőt egyes hivatalos nyevi rétegekbe is beengedve őket, feladva a teljesen egységes kultúra és nyelv eszményét. Ebben amerikai, nyugati-európai, svájci, esetleg a föld más országaiban sikeresnek bizonyult példákat vennénk át (akár harmadik világbeli országoktól, volt gyarmatokról is, ha valamit jól csináltak). Ha egyszerre tudnánk az élet mindeme szeleteiben a környező országok csodálatát elnyerő fejlődést felmutatni, olyan fékek és ellensúlyok rendszerét kialakítani, ami egyszerre számolna le a korrupcióval, lendítené fel a gazdaságot, az oktatást, és egyben feladná az egységes kutúra eszméjét, sok szerepet adva a kisebb régióknak, szóval csinálnánk egy mini ilyen keleti svájcot, demokratikus, gazdasági és egyéb jól látható mérhető eredményekkel, akkor a kisantant-államokban a példa ereje útján komoly, akár közjogi-politikai változásokat is megindíthatnánk.

Mindez persze hosszú távú terv része lenne (de a dél-tiroli ügy is egy hosszú távú csomagtervvel oldódott meg). Rövid távon meg legtöbbet egy hiteles, de ugyanakkor következetes, minél inkább korszerű nyugati elven alapuló, ugyanakkor a konkrét helyi jellegzetességeket szem előtt tartó politikával érhetnénk el.