Van itt olyan, aki Magyarországon él, de spirituális értelemben egy más országot/kultúrát érez sajátjának?

Én eléggé így vagyok vele. Norvégiába egyszer mindenképp el akarok menni, akár oda is költöznék ha lenne rá lehetőségem, az egyetlen ami miatt gondolkoznék rajta az a hideg. A langyos tavaszi időt szeretem, hidegben pillanatok alatt torokgyulladást kapok. De az összes nép mitológiája közül a skandináv a kedvencem, a táj télen-nyáron gyönyörű, van sarki fény, és egyszerűen van egy hangulata.

De japán kultúrájával is szimpatizálok.

Engem rabul ejt Afrika, azon belül is Fekete-Afrika. De nem költöznék oda, nem is látogatnék, mert azok az országok, amelyek most ott vannak, finoman szólva is hagynak kívánnivalót maguk után.

Ettől függetlenül nem tagadom meg a magyarságomat, honvágyam is van, ha huzamosabb ideig nem vagyok itthon. Viszont Afrika - furcsa, de - mintha emlékszinten vonzana, van valami ismerős, valami "hazai" benne. Ez nem azt jelenti, hogy azonnal feltalálnám vagy jól érezném magam, ha odacsöppentenének, de ez egy olyan érzés, amit semmi más kontinenssel, országgal kapcsolatban nem élek át.

Csoporthoz vagy etnikumhoz nem kötődöm, és nem is ismerek olyan embert, aki olyan elmélyülten átszellemül Afrikával kapcsolatban, mint én (vagy csak nem került még szóba). Nehéz megfogni ezt a mélyről jövő érzést, és nem is igen tudok mit kezdeni vele.