A zsidók lennének az annunakik távoli leszármazottai?
A zsidók lennének az annunakik távoli leszármazottai?
Először is aki nem tudná mi az az annunaki : ők voltak Sumer égből jött teremtői, akik 2-3 méter magas fejlett hüllőszerű lények voltak .
Zecharia Sitchin fordításaiból tudjuk, hogy az annunakik először az arany miatt keresték fel a bolygónkat és bányásztattak az emberrel, mivel az ő bolygójuk a Nibiru akkor már pusztulófélben/kihűlőfélben volt és finom aranyport akartak feljuttatni a légkörbe hogy egyfajta mesterséges üvegházhatást előidézve ismét meleg klímájuk legyen (mert ugye hüllők voltak) .
Erre bizonyítékok is vannak mégpedig a több kilométer mély afrikai aranybányák, mely több tízezer vagy százezer évvel ezelőtt működtek :
és a mai Dél-afrikai modern bányászgépek pont ezeket a járatokat mélyítették ki és modernizálták . De miért bányásztak aranyat vadászó-gyűjtögető népek ? És főleg miért ilyen roppant mélységekben ?
Tudjuk azt is, hogy a zsidó nép a mai Mezopotámiából vándorolt nyugatra, saját titkos törvényeik és istenük van, úgy vonzódnak az aranyhoz és a pénzhez mint egyik más nép sem, sokan vannak a kereskedő, pénzügyi és banki szakmában és hogy ők valamiért egyfajta "kiválasztott népek" . Megdöbbentő milyen sok hasonlóság van közöttük .
De vannak itt még más furcsaságok is . A héberek az ókor legjobban dokumentált népei közé tartoznak, mégsem létezik arról szóló feljegyzés, hogy a nagy piramison dolgoztak volna, pedig egyébként részletes feljegyzések maradtak fenn egyiptomi rabszolgaságban töltött idejükről . Mi is következhet ebből ?! Vagy az, hogy a piramisokat nem az egyiptomi civilizáció építette, vagy az, hogy a zsidók Egyiptomban nem rabszolgák voltak . Minden hagyomány úgy tartja, hogy a héberek tudása Ábrahám s Mózes pátriárkáktól származott . Utóbbi nemcsak az egyiptomi szolgaságból vezette ki őket, de ő volt az is, aki a törvények és társadalmi előírások hosszú listáját átadta nekik . Az eddigiekből világosan következik, hogy a régi és modern titkos társaságok által rejtegetett tudás az ősi Egyiptomból származik . A Biblia szerint Mózes volt az, ki azzal, hogy a zsidókat kivezette Egyiptomból, az általunk ma ismert irányba fordította a világtörténelmet . Mózes megkapta az egyiptomi misztikus iskolák szájhagyomány útján terjedő tudását, és ezt tovább is adta az őt követő zsidó vezetőknek . Sok kutató úgy gondolja, hogy a nyugati világba is eljutottak ennek a tudásnak a töredékei a Talmud, a zsidó Kabbala és az Ószövetség rejtélyes részein keresztül, valamint a titkos társaságok által örökített szájhagyomány útján . Több gondolkodó is megkérdőjelezi Mózes származását és beszámolóit . Sigmund Freud 1939-es könyvében, a "Mózes és a monoteizmus"-ban felvetette, hogy Mózes valójában nem is zsidó, hanem előkelő egyiptomi (Szet-Amon egyiptomi királylány ‘törvénytelen’ fia) volt, és Eknaton fáraó uralmához kötődött . Ezt alátámasztandó úgy érvelt, hogy a Mózes által a zsidóknak átadott törvények nagy része egyiptomi eredetű . A Tízparancsolat és az egyiptomi Halottak Könyve közti hasonlóságot említettük . Freud felteszi a kérdést : ugyan miért akart volna egy zsidó egyiptomi szokást megtartani, ha már megszabadult a rabszolgaságból ?!
Tudjuk azt is hogy az annunakik később párosodtak az emberrel . Ha jól emlékszem Enki volt az első aki földi nőtől fél-idegen utódot nemzett, talán ő lehetett Jahve a zsidók "istene" ? Talán ez magyarázza a zsidók egyiptomi ténykedését és talán nem is rabszolgák voltak ? Nagyon érdekes .
Az aranyelmélet bizonyítékaként szolgál még az is, hogy manapság a tudósok és csillagászok rájöttek, hogy a természetes arany a Napokban lezajlott nukleáris reakciók során keletkezik, így az egész Univerzumban megtalálható, így az idegeneknél is, akárhonnan is jöttek . Elképzelhető hogy az arany iránti vágy nem természetes ösztön és az idegenek táplálták bele az emberbe, az pedig tudat alatt azért hajszolja ennyire az aranyat mert ezzel várja a visszatértét a földönkívüli isteneknek ? Talán erre a legnagyobb bizonyíték pont a zsidó nép .
Kérdező, miért kellett ellopnod Annácska régi kérdését?
Rossz fényt akarsz vetni csodás elméjére? (Nekem nagyon hiányzik már :( ) Mert rajtad látszik, hogy trollkodsz velünk.
Nem egészen. Ez egy hosszú történet, így nem ismertetem teljesen, főleg mert megtalálható interneten, akit érdekel itt mindent megtudhat https://www.youtube.com/watch?v=rJJjOKmwl6s
Az annunakik érkeztek ide először letelepedési szándékkal. Az aranyat és más értékes ásványt akarták kibányászni. Igaz, hogy megtalálható más bolygón is, azonban a Földön akkor nem volt értelmes élet, mivel az akkori majomemberek nem sokban különböztek a mai majmokból értelmi képességekben. Továbbá a Földön könnyen kinyerhető volt minden ásvány, köszönhető a kedvező életkörülményeknek ; ivóvíz, növényi és állati eredetű táplálék forrás és a légkör is kedvező. Az annunakiknak alapvető az arany, mely fogyasztása jelentősen növeli az értelmi képességeket és az életerőt. Az életkort meghosszabbítja ~75%-al és képessé teszi a hüllőket, arra hogy a kaméleonnál ismert színváltó képességet a jóval fejlettebb gyíkembereknél az alakváltás képességére tudják használni.
Az annunakiknak szükségük volt egy rabszolgafajra, mely nagyon erős, hogy ki tudják termelni a bányákból az aranyat, de ugyanakkor primitívnek kellett lennie és spirituálisan gyermetegi szinten kellett megalkotni a telepátia és más ESP érzékszerveken túli érzékelés képessége nélkül, melyet ma a társadalom agymosása révén nevetség tárgyává tettek.
Fogták a majomembert és genetikailag módosították egy rabszolgafajra. A finom bőrük révén, - mely olyan bolygón alakult ki melyben nincs ilyen intenzív napsütés - köszönhető, hogy nincsen szűrünk a testükön, ellentétben a majmokkal. Szükség volt nagy mennyiségű rabszolgára, ezért hogy nagy számban szaporodjunk, a szexuálisan vonzó testrészek méretét megnövelték, pl fenék, mell, amely szintén nem található ennyire intenzíven egyetlen Földi állatnál sem !
Létrejöttünk mi. A Homo Sapiens így teremtődött meg Isten=jAHVE=egy ANNUNAKI által. Most hosszú lenne leírni a teljes tőrténelmet és értelmezni, hogy Lucifer a fényhozó, aki szintén annunaki volt és Jahve ellenfele, szándékosan leplezte le az emberek előtt Istennek nevezett annunakit, aki saját magát neveztette Istennek az emberek előtt. Később az angyalokat is Istennek hitték, illetve Isten küldöttjének, akik egy teljesen más interdimenzionális már innen eltávozott faj képviselői voltak, akik Jézust tanították és a keresztre feszítés előtt közvetlen hagyták el a bolygónkat.
*
Ugrunk egyet a tőrténetben. Az annunakik gyíkemberek, de nem azonosak a reptíliánokkal, akik szauroidok és a draco csillagrendszerből jöttek. A sárkányokként ismert lények, a legveszélyesebb, legkegyetlenebb faj az egész galaxisban az alpha-draconian fajhoz tartoznak, ennek egy közvetlen alaja az a reptílián féle faj, amiket mi REPTílián humanOID=Repotoid-eknek nevezünk. Ez egy élősködő faj. A draco rendszerben a raptor-féle csúcsragadozóból fejlődtek ki. Jellegzetességeik teljesen azonosak azzal az emberi fajjal, akiket ők hoztak létre génmanipulációval.
Az élet a galaxismagban fejlődött ki és onnan hordták az üstökösök szét az egész galaxisba, ezért van, hogy bizonyos fajok nagyon hasonlóan fejlődtek más bolygókon is és sok faj képes gyermeket menzeni embernek. Régen ezt hívták félisteneknek, amikor Isten=Idegen termékenyített meg emberi asszonyt és született belőle egy ESP-t használni képes Félisten, mivel az idegeneknél a telepátia és ezek az ESP képességek természetesen alakultak ki evolúciójukkal, csak mi azért nem rendelkezünk ezzel, mert az idegenek agymosottnak, butának, szűklátókörűnek és befolyásólhatónak akartak minket, mintahogy a mai materialista, szkeptikus ilyen is. Semmit sem hiszünk el, csak amit látunk :/
Lényeg, hogy a reptíliánok, akartak a Homo Sapienből egy fajt létrehozni, mely olyanokmint ők és arra szánták, hogy uralkodjanak az emberiségen. Létre is hozták ezt a fajt. Nézd meg a reptílián fajok elődjét [link] jellegzetes faji ismertetőjelük a kampós karom vágásra használatosan. Az embernél a DNS-ük hozzáadásával, szintén található ilyen kampós tertrész, pont a hasonlóság miatt.
A velociraptor sosem támadt egyedül, hanem csoportikban jártak és nem engedtek be mást a csoportokban. Zárt kirekesztő csoportokban vadázstak, ahogy ma is az utódaik, szintén kirekesztő csoportokban, zárt közösségben élnek. A velociraptor melegvérű volt és az az emberi faj is, nagyon kedveli a meleget. Ha megnézed a raptorok a velociraptor jellegzetes faji tüneteteit, egyértelműen mindegyikre találsz analógiát egy emberi fajban. Vajon mindez a véletlen műve lenne ? Kizárt ! :(
A reptoidok egyébként egy parazita faj az emberi érzelmekből táplákoznak, abból, hogy másokon élősködnek, bosszantanak, kínoznak, ebből nyerik az energiát a draco faj mindegyikénél általános jellgzetesség az élősködés.
Így igaz, a zsidások az annunakik által lettek kitenyésztve, olvastam a paranormál.hu-n hogy az annunakik a saját ürülékükkel javították fel a DNS-üket. Az amerikai népet pedig a reptoidok hozták a Földre, tudjátok Kolombusz Kristóf is reptoid volt és nem hajón utazott az újvilágba hanem csészealjon, a történelemkönyvek titkolják az igazságot! A körömcsipeszt és a dinamót pedig a krixkraxiak és a lumbulábiak adták át az emberiségnek!
mit léptek szkeptikuskák?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!