Járt már valaki médiumnál szeánszon?

Én voltam egyszer egy médiumnál Angliában, akit nevezhetünk látónak, tisztánlátónak, de a halottlátó kifejezést nem szeretem.

Az én fogalmaim szerint a "halott" egy személy fizikai teste, amit eltemetünk. Azok a lelkek pedig, akik egy inkarnáció után elhagyták a fizikai testüket, épp csak annyira "halottak" attól, hogy - jó esetben - egy másik létsíkra kerültek, mint az ő szemszögükből nézve mi itt, akik még a fizikai testükben élünk.

Ami meg abban az egy órában történt, arra nem illik rá a szeánsz szó, és nélkülözött mindenfajta, a filmekból ismert misztikus, netalán látványos külsőséget, hókusz-pókusz elemet. Egy egyszerűen berendezett, napfényes szobában ültünk egymással szemben két fotelben, és beszélgettünk.

Nekem egy életre szóló, katartikus élmény volt az a 60 perc. Amikor az időpontot kértem hozzá korábban abban az intézetben, ahol dolgozott (kb. két hónap volt a várólista), az volt a kérésük előtte, hogy okvetlenül vigyek majd magammal egy üres kazettát, (vagy ha elfelejtem, tudok venni náluk a recepción) hogy legyen meg a hangfelvételem a beszélgetésről, mert az ember utólag nyilván csak nagyjából emlékezne arra, ami elhangzott, (még ha nem érintene meg érzelmileg, akkor is képtelenség lenne mindent tárgyilagosan, pontosan felidézni), és jó, ha később lehetőségem van bármikor újra meghallgatni az egészet úgy, ahogy szó szerint elhangzott.

Ő a bemutatkozás után kifejezetten arra kért, hogy semmit ne mondjak magamról, és ha van bármi konkrét kérdésem, ami foglalkoztat, akkor azt majd csak később tegyem fel, amikor ő már elmondta, amit magától közölni, illetve "közvetíteni" akar.

Egy rövid ideig csak ült velem szemben, amíg rámhangolódott, (még csak azt sem mondhatnám, hogy úgy nézett ki, mint aki meditatív állapotba került), aztán egy órán keresztül úgy beszélt rólam, a családomról (élő, illetve már nem élő családtagokról), az akkori barátomról, a párkapcsolatunkról, az engem foglalkoztató (még fel sem tett) kérdésekről, dilemmákról, mintha abszolút nyitott könyv lenne előtte az életem, illetve az életünk a legapróbb részletekig.

Azzal kezdte, hogy elsorolta, hogy a szeretteim közül kik vannak "a másik világban", és a végén elmondta, hogy "van itt még két kutya is", ami azt jelenti, hogy azok is "hozzám tartoztak valaha". (Tényleg volt két németjuhász kutyánk gyerekkoromtól, akik addigra már átköltöztek "az örök vadászmezőkre", a harmadik meg még velünk volt.)

Az angol hölgy, aki annak idején ajánlotta őt nekem, hihetetlenül érdekes dolgokat mesélt a saját tapasztalatairól, meg arról, hogy milyen hatással volt a férjére, aki ha nem is ellenségesen, de abszolút szkeptikusan viszonyult ehhez az egészhez, de egyszer elment ugyanehhez a médiumhoz puszta kíváncsiságból. De tényleg nagyon más meghallgatni valaki más tapasztalatait, és más megélni ezt az egészet személyesen.

Őt mondjuk - velem ellentétben - nagyon megviselte a dolog érzelmileg, mert ettől a médiumtól tudta meg, hogy születhetett volna egy kislánya az előző kapcsolatából, de a barátnője annyira nem akart gyereket, hogy amikor rájött, hogy megfogant egy nem tervezett, nem várt babájuk, akkor a párja tudta nélkül elment abortuszra.

A férfit ez már önmagában megviselte lelkileg, mert nagyon gyerekszerető volt (amikor ez kiderült, már volt egy másfél éves kislánya a feleségétől), meg azért is, mert a médium azt mondta neki, hogy azért is mondta el ezt neki őszintén, annak ellenére, hogy tudta, hogy fájdalmat okoz vele, mert az a lélek, aki megszülethetett volna a kislányukként, azóta sem ment el innen a mi fizikai síkunkról, és neki, illetve az anyukájának feladata lenne az elengedésével ahhoz, hogy átkerüljön a fénybe, vagyis arra a másik létsíkra, ahol a helye lenne már régen.

A férfi ezek után megkereste a volt barátnőjét, és megkérdezte, hogy mi történt a gyerekükkel. A nő meg összeomlott, mikor megtudta, hogy honnan tud az abortuszáról, meg a többi dologtól, amit a médium mondott, mert ő nyilván nem úgy fogta fel, ami történt annak idején, hogy nem szült meg egy olyan gyereket, akiben egy olyan lélek szeretett volna a földi síkon inkarnálódni, aki őket választotta szülőnek, hanem úgy, hogy egy néhány centis, érzések és tudat nélküli embrió életéről döntött.

Nekem szerencsére nagyon pozitív élmény volt az egész, de elég hosszú idő volt teljesen feldolgozni - talán olyan másfél év. Még nagyon sokáig gondolkoztam azon, hogy milyen egyéb, a racionális elménknek hihetőbb magyarázat lenne erre a képességre, mint azt elfogadni, hogy ő médiumként mindezt az információt úgy közvetíti, hogy olyan szeretteinkkel kommunikál, akik a fizikai testüket elhagyták ugyan, de egy másik létsíkon tovább léteznek, a tudatuk és a személyiségük megmarad fizikai test nélkül, egy tér- és időbeli korlátok közé nem szorított létezésben, és annak ellenére megmaradt valamilyen kapcsolat és lelki kapocs köztünk, hogy mi itt ennek nem vagyunk tudatában, illetve többségében nem hiszünk ebben.

Az a képesség sem lenne éppen hétköznapi, de bennem még felmerült lehetséges magyarázatként az, hogy esetleg az én tudatomra tud valahogy úgy ráhangolódni, kívülről "rákapcsolódni", hogy ezek az információk igazából nem külső forrásból jönnének, csupán az én tudatomból, az én memóriámból, az én emlékeimből származnának, amikhez így hozzáférne (mint ahogy mondjuk egy hekker hozzá tud férni adatokhoz egy számítógépes rendszer feltörésével).

De az én esetemben több olyan dolgot is mondott, amiről nekem nem volt, nem is lehetett tudomásom, viszont utólag utánajárva mindegyik igaznak bizonyult.

Például mondott valami megrázó dolgot a nagyszüleim halálának a körülményeiről, amit a szüleim nyilván azért nem mondtak el nekem soha, mert meg akartak kímélni tőle (nagyon szerettem őket, nagyon erősen kötődtem hozzájuk, és 6 és fél éves voltam, amikor meghaltak egy autóbalesetben).

Mondott valamit azzal kapcsolatban, hogy a barátom mit szokott csinálni egyik fotómmal (ő akkor még fősulis volt, így pár hónapig távol voltunk egymástól, amíg én Angliában dolgoztam). Amikor hazaérve rákérdeztem erre a dologra a fényképpel kapcsolatban, a barátom hatalmas szemeket meresztett, és hitetlenkedve kérdezte, hogy ezt meg honnan tudom.

Tett egy utalást arra, hogy az anyai Nagymamám (aki - az ő megfogalmazásában - "a másik világban" van) azt "mondja", hogy sajnálja Anyut, mert valami gond van a bal szemével. Mikor mondtam, hogy én nem tudok róla, hogy bármi probléma lenne a szemével, akkor azt mondta, hogy ha nem most, akkor lehet, hogy hamarosan, és azt próbálta elmagyarázni, hogy ők ott azon a másik létsíkon ("a másik világban") nem érzékelik az idő múlását, mert számukra gyakorlatilag nem létezik az idő dimenzió, vagy legalábbis nem a mi földi fogalmaink szerinti lineáris idő.

Őszintén szólva azért eléggé rossz érzést keltett bennem ezzel az Anyu szemével kapcsolatos kijelentéssel. Nem hagyott nyugodni a dolog, ezért másnap reggel felhívtam Anyut telefonon, és egyszerűen rákérdeztem, hogy mi van a szemével. Azt találtam ki, ha megkérdezi, hogy hogy jut eszembe ilyesmit kérdezni, majd azt füllentem, hogy álmodtam valami ilyesmit. Erre mikor feltettem a kérdést, egyből elkezdte szegény Aput szidni, hogy "mert megmondtam neki, hogy neked ne mondja meg, mi a fenének idegeskedj feleslegesen, stb.) Végül kiderült, hogy az uszodában összeszedett valami fertőzést és lett egy elég komoly kötőhártya gyulladása a bal szemén.

Csak azért soroltam fel pár példát a teljesség igénye nélkül, mert azt akartam kihozni az egészből, hogy ezeket nyilván nem tudhatta volna, ha simán csak az én tudtomra hangolódik rá, és ott megtalálható információkhoz fér hozzá ilyen módon.

Ez több, mint tíz éve volt. Néha - talán évente egyszer - meghallgatom újra azt a kazettát, és újra meg újra rácsodálkozom, hogy nem csak azokról a dolgokról beszélt teljes pontossággal és részletességgel, amikor akkor igazak voltak az életemben és a családom életében, hanem gyakorlatilag mindenben bejött a meglátása az életemmel, jövőmmel kapcsolatban, annak ellenére, hogy határozottan emlékszem, hogy akkor néhány dolgot gyakorlatilag elképzelhetetlennek tartottam ezek közül, és utólag elintéztem magamban annyival, hogy "na, ezt biztos soha nem fogom csinálni, de nem gond, mindenben azért neki sem lehet igaza".

Ezt ma úgy fogom fel, hogy valószínűleg képes volt arra is, hogy "lásson" egyfajta karmikus életfeladatként vállalt dolgokat, amiket én választottam annak idején erre az inkarnációra, de amikhez akkor, huszonévesen, amikor ő ezekről beszélt, még nem voltam elég érett, ezért a gondolatukat is elutasítottam.

Egyébként abból, amit és ahogy mondott, nekem az jött le, hogy Ő leginkább vizuális formában kap üzeneteket, egyfajta belső látással, mint amivel az ember meditatív állapotban lát képeket, illetve konkrétan mondott olyat, hogy ezek a más létsíkon élő lelkek tudnak benne bizonyos érzéseket kelteni, és ezeken keresztül is tudatni vele dolgokat.

Viszont mondott konkrét neveket is, és ha nem is tökéletesen, de ki tudta ejteni a magyar neveket úgy, hogy megértsem, tehát ezek szerint nem kizárólag képek és érzések átvételével képes kommunikálni azokkal, akik az ő megfogalmazásában "a másik világban" vannak.

Évekkel később olvastam is erről a témáról, hogy van közülük, aki inkább belső képeket lát (gondolom, a látó / tisztánlátó szavunk sem véletlenül alakult ki), van, aki inkább belső hangokat hall, és olyan is, akinek meg az a képessége fejlődött ki legerősebben, hogy érzéseket vegyen át.