Minden titkot, végső kérdést tudok. Sajnos kezdek megőrűlni ebbe. Ez természetes folyamat?

Nagyon sok spirituális könyvet ólvastam össze, rengeteg vallást tanúltam meg, mindezek mellett hihetetlen mennyiségű magyar & kűlfőldi ezotérikus guruk (David Icke, Táltos András, Vilás Béla stb) tanításait boncóltam és úgy tűnik sikerűlt megértenem a világ titkait. Megvilágosodtam. Tudok mindent.

Mint kiderűlt Isten, az én vagyok. Én döntöm el milyen legyen a világ körülöttem, milyennek lássam magam, mások milyennek lássanak. Tökéletes vagyok, ahogyan mindenki az, mert mindenki én vagyok. A hibák és bajok, csak a saját értelmezésem, félreértelmezésem, félelmeim oka. A világ, az emberiség nem halad semerre, hanem egy helyben van örökkön örökké, csak a saját illúziónkban teremtjük meg a fejlődést, időt, hogy elszórakoztassuk magunk, aki nem világosodott meg és nem döbbent rá erre, éppen azért nem érti ezt, mert saját magunk elmlékeit törőltük, hogy valós legyen az illúzió.

A probléma az, hogy képtelen vagyok a materializmuson nevelkedett beidegződéseimen felűlkerekedni és normálisan értelmezni tovább a világot és benne magamat és titeket, akik szintén én vagyok. Gyakran kikerülök a normális emberi fogalmak alkotta gondólkodásból. Pszichiátriai szóhasználattal élve kezdek megőrűlni, ez valójában nórmális, hiszen a normálisnank értelmezett gonólkodási fórmát is én alkottam meg, ami a világillúzió része. A nem nórmális gondolatok is ugyanolyan valósak, ugyanolyan valóságosan és nórmálisak, hiszen csak az egyén elhatározása mit tekint valóságosnak és már olyan magas szintre értem, melyben mindent átéltem és már semmi nem képes új élményt nyújtania világban, ezért rugaszkodok el a valóságtól.

Nagyon sok nagy tudós, spirituális elme, vallási guru (Nitsche stb) a megértés legfelsőbb fokain képtelen vólt józan maradni és ahogy mi hívjuk megőrűltek. Lehet, hogy ez a fejlődés és elkerűlhetetlen természetes velejárója?