Mikor következhet be megint, hogy a Föld mágneses tere eltűnik egy időre, és pólusváltás lesz?
Mindenhol azt olvasom, hogy kihalna miatta az emberiség, stb. Ez komoly?
Vagy mikor következhet ez be? Hogyan?
Ez igaz? Nem kell félni akkor?
"Gyengül-e a mágneses mező?
A Föld mágneses mezeje lassan, de folyamatosan gyengül, ennek mértéke százévente kb. 5% (a 19. század óta 10%-kal csökkent ereje), és ebből nagyon sokan már azt vizionálják, hogy előbb-utóbb (de inkább idén, 2012-ben), megszűnik, vagy annyira legyengül a Föld mágneses mezeje, hogy védtelenek leszünk a napciklus maximumán érkező napkitörésekkel szemben. Azt viszont szinte minden helyen elfelejtik megemlíteni, hogy a jelenlegi mágneses mező közel kétszer olyan erős, mint az elmúlt egy millió évben valaha is volt, tehát a gyengülés csak a normál szintre beállás egyik előszele, így tehát kijelenthető, hogy normális, természetes jelenségről van szó. Ezt egyébként a tengerfenék, vastartalmú vulkanikus kőzeteiből állapították meg.
A mágneses mező megszűnése is csak riogatás, ha a pólusváltáskor valóban megszűnne létezni a mágneses erőtér, akkor bizony minden egymillió évben minimum kétszer-háromszor az élet teljesen eltűnne a bolygóról, és erre nincs semmi bizonyíték sem. A legutóbbi pólusváltás egyébként 780 ezer éve történt, tehát lassan valóban ideje lenne egy pólusváltásnak, de ez száz, vagy akár ezer évig is eltartó folyamat, nem olyan, mint pl. A Mag című filmben. Nem is értem, hogy miért várjuk el azt a természettől és a világegyetemtől, hogy ugyanazt a rohanó tempót vegye fel, amit mi, emberek, saját magunknak diktálunk. A Föld már jó pár milliárd éve kering a világűrben a Nap körül, nincs oka sietnie sehova."
Ez pár 100000 évente bekövetkezik.
Szerinted van okunk a félelemre?
De valaki az egyiptomi piramisokkal magyarázza, hogy egy fejlettebb civilizáció elpusztult, és ők hagyták intő jelnek mert csomó mindent tartalmaz a piramis. (pí, arany metszés, stb)
Ezért kérdem.
Az emberiség életkorát millió években lehet számolni.
De ha előtte a majmokat nézzük, az már sok-sok millió év!
Ez alatt mikor pusztultak ki a pólusváltástól?
Ami az egyiptomi piramisokat illeti: hogy kerültek ezek ide?
Azok temetkezési helyek. Halottakat temettek oda.
Mi a probléma?
Megkérnélek, hogy fáradj át az ezotéria rovatra.
Mind jobban járunk: te azért, mert kedvedre retteghetsz majd - nekünk meg végre nyugalmunk lesz a bugyuta világvége-várók közül legalább egytől.
De itt egy kis útravaló, ha még ma be akarsz pisilni:
A reptoidok legyenek veled!
https://www.youtube.com/watch?v=-CjWrmEtPSY
Ennek a végén volt, hogy a piramis meg a szfinx valami ciklusokat mutat, és a legutóbbi katasztrófa is 10ezer évvel ezelőtt volt.
Nem, csak buta vagy.
Félj inkább a ráktól vagy attól, hogy elüt egy autó, annak legalább van értelme.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!