Az élet van értünk, vagy mi vagyunk az életért?

Az élet fő területein (párkapcsolat, munka, hobbi stb) úgy igyekszünk választani, hogy a személyiségünknek, ízlésünknek, temperamentumunknak nagyjából megfelelő dolgokkal kerüljünk kapcsolatba. Általában ez szokott lenni az elsődleges, csak utána jön az, hogy az adott területen a legjobbat hozzuk ki magunkból, másokat vagy egy ügyet szolgálva ezzel.

Van olyan, akinél fordítva van ez? Hogy első a szolgálni akarás, aztán jöhet az, hogy egyáltalán testhezálló-e az adott környezet, ahol szolgálna? Persze lehet erre mondani, hogy a kettőt nem lehet teljesen elkülöníteni (önzetlenséget és egészséges "önzést"), hiszen ahol jól érzi magát az ember, ott valószínűleg adni is többet és jobban tud majd.

De vegyünk egy szélsőséges, elképzelt példát: mondjuk, adott egy férfi, aki chippendale táncosként érzi jól magát, szereti, amit csinál :), de mondjuk, adódik egy lehetőség, ahol beteg gyerekeket kellene ápolni, ami azért mondjuk ki, kicsit nagyobb jelentőségű, mint tangában táncolni a nők előtt. :) (Lenézés nélkül mondom, nem az emberre, hanem a cselekvés hasznára, súlyára értve.) De az is igaz, hogy nem lehet mindenki betegápoló, orvos meg tűzoltó. Akkor spirituális szempontból mégis melyik út a helyes ilyen esetben?