Aki így gondolkozik, az keresztény?

Vallásos családban nőttem fel, jó vallásnak tartom a kereszténységet, de túl büszke vagyok ahhoz, hogy kövessem a tanításait (pl. nem vagyok alázatos, nem tudok, de nem is akarok mindenkit szeretni, megbánás nélkül bevallom magamnak, hogy jobban szeretem magamat, mint másokat.) Elfogadom a Szentháromság létezését, de a vallást életszerűtlennek, álszentnek tartom (senkit nem akarok ezzel vitára szólítani, vagy megbántani! Magamat éreztem álszentnek, amikor pl a gyónásnál az ,,megbocsátottál-e mindazoknak, akik vétkeztek ellened?", vagy az ,,igyekezel-e ezután Isten akarata szerint élni?" kérdésekre igenlően kellett válaszolnom. Ha nem veszek úrvacsorát, azzal az indokkal, hogy nem éreztem úgy, akkor meg hallgathatom a prédikációt arról, hogy miért nem, ki beszélt nekem erről, mit olvastam, hogy ilyeneket gondolok, és hogy eddig semmi bajom nem volt ezzel, stb...)

Ráadásul mindenki a toleranciáról meg az ökumenizmusról beszél, mégis, hallottam már katolikus papot a ,,protestánsokról, a maguk egy szem(!) szentségükkel"-ről beszélni, de olyan protestáns iskolalelkészt is, aki a gyerekek előtt, a szószéken beszélt arról, hogy a Mária-kultusz mekkora hülyeség (így mondta). Nem akarok olyan vallás tagja lenni, ahol ilyen kétszínűek az emberek!

Ezzel a gondolkodással kereszténynek számítok? Vagy már nem? Vannak olyan egyházak, közösségek, ahol jobb a helyzet?