Kezdőoldal » Ezotéria » Egyéb kérdések » Hogyan segíthetnék a barátomnak?

Hogyan segíthetnék a barátomnak?

Figyelt kérdés

(Fogalmam sincs melyik kategóriába kéne ezt a kérdést írnom.)

Kicsit mesélek magamról és a barátomról is, hogy összeálljon a kép.

Látom a szellemeket, néha tudok is velük kommunikálni. Régen egyáltalán nem tudtam ezt kezelni, féltem is, de most már meg tanultam ezzel élni, tudom mikor mit kell tennem (ha magamról van szó).

Előre megálmodok dolgokat, leginkább a rossz dolgokat.


A barátomnak nyáron elhunyt az édesapja. Már úgy tűnt, hogy szinte feltudta dolgozni, viszont múlt héten sokszor rossz kedve volt és nem mondta el mi baja van. De olyan szinten, hogy szóba sem állt velem, nem tudtam mi lehet, és nem is tudtam így segíteni neki.


Aztán egyik éjjel azt álmodtam, hogy elmeséli, hogy szokta látni az apját (a szellemét)minden este, meg álmában is beszélt vele, hogy nyugodjon meg stb., és nem tudja ezt kezelni. De úgy voltam vele, hogy biztosan nem ez a baja, mert az ilyen dolgokat tudja jól hogy megbeszélheti velem, főleg hogy voltak már dolgaim szellemekkel kapcsolatban, amikről tud is.

Tegnap voltam nála, és miközben visszakísért a buszhoz elmesélte szóról szóra úgy ahogy megálmodtam. Minden ugyanúgy történt, ahogy álmomban.


Ráadásul szoktam látni az apukáját is, viszont ezt nem merem elmondani neki, mert teljesen kiborulna szerintem.


Hogyan tudnék segíteni neki átvészelni a gyászt. Nekem hála istennek még nem halt meg senkim, a Mamám igen, de még kicsi voltam és nem fogtam fel akkor még, szóval én sem tudom, hogyan kezeljem ezt. Vagy mit tehetnék, hogy jobb legyen neki, mit mondjak, amikor mesél róla. Aggódom érte, mert látom, hogy felemészti.



2013. nov. 30. 09:19
 1/9 anonim ***** válasza:

"Látom a szellemeket, néha tudok is velük kommunikálni."

Ezt kifejtenéd kicsit bővebben?

2013. nov. 30. 10:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/9 A kérdező kommentje:

Ezt nagyon nehéz elmagyarázni, én sem értem igazán. Főleg olyan embernek nehéz elmagyarázni, aki nem hisz ezekben a dolgokban.

Régen én sem hittem a szellemekben, addig amíg nem találkoztam velük.

Én abban hiszek, hogy semmi sem történik véletlenül, tudom hogy okkal látom őket, hogy üzenni akarnak valamit, sajnos még csak ritkán értettem meg eddig, hogy mit is akarnak valójában. Volt hogy próbáltam beszélgetni, amikor nem látott senki, de kevés sikerrel. Ez a "kommunikáció" valahogy gondolatban zajlik, erős koncentrálást igényel. Sajnos nagyon ritkán 1-2 alkalom volt még csak eddig, hogy oda-vissza megértettük egymást.

2013. nov. 30. 13:27
 3/9 anonim ***** válasza:
És hány évesek vagytok?
2013. nov. 30. 13:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/9 A kérdező kommentje:
17, de ez nem tudom miért fontos. Remélem most nem azzal jössz, hogy túl sok TV-t nézünk...
2013. nov. 30. 17:44
 5/9 anonim ***** válasza:

Csak kíváncsiság. Nem fogok ítélkezni, nyugi. :)


Egyébként szerintem ne zaklasd fel a barátodat ezzel.... vagyis majd talán később.

"Hogyan tudnék segíteni neki átvészelni a gyászt. "

Ne mondj semmit, ne csinálj semmit, csak legyél mellette. Hagyd, hogy rád támaszkodjon.

2013. nov. 30. 18:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/9 A kérdező kommentje:
Persze, nem zaklatom fel az érzéseit, főleg nem ezzel kapcsolatban. Mellette állok, ez természetes. Viszont, amikor mesél az apjáról, olyan mintha tőlem várna válaszokat,de nem tudok mit mondani neki... :(
2013. nov. 30. 19:58
 7/9 anonim ***** válasza:
Kérdeznek, hogy hiszel e a szellemekben, erre a válasz kvár. magyarázkodás, konkrét élménybeszámoló helyett. Hiszek a szellemekben és hiszem, hogy fantáziálsz.
2013. dec. 6. 08:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/9 anonim ***** válasza:
*bocsi, mármint kérdeztek, hogy fejtsed ki bővebben...magyarázkodás lett belőle, ha valaki sok furcsát átélt és én sok ilyen emberrel találkoztam, akkor kiszúrom.
2013. dec. 6. 08:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/9 A kérdező kommentje:

Szerintem senki nem kért konkrét példát. Ha az alatt, hogy fejtsem ki bővebben, azt értette, hogy konkrét példát szeretne hallani, akkor bocsánat, én értelmeztem félre a kérdést.

Tehát akkor, hogy konkrét példát említsek.

Olyan 13-14 éves koromban "találkoztam" először "szellemmel". A házban mindig figyelt, ott ült/állt körülöttem valahol. Akkor nagyon féltem, mert nem tudtam mire vélni, nem tudtam feldolgozni, így hát elmentünk egy ismerőshöz aki "ért" az ilyesmikhez. Volt egy kisebb fajta "szertartás" féle (bár nem nevezném annak), ott kiderítette, hogy ki is volt a hölgy(mostohaapám nagyanyja), aki azért volt ott, hogy kifejezze a nemtetszését az ottlétemről, mert egykor az ő szobája volt az, ami most az enyém. Én el sem hittem, gondoltam, hogy biztosan kitalálta(az ismerősünk), úgy hogy kerestem fényképet róla. Nagyon megrémültem, mert tényleg ő volt.


Volt egy kislány, akinek össze volt törve az arca, és a lába. Vele úgy volt, hogy nagyon erősen koncentráltam arra, hogy miért van nálam, mit akarhat. Aztán a következő gondolataimmal már a meccsen láttam magam, ahol később (ez már meg is történt) kiment a bokám, és eltört az orrom is.


Volt egy kisfiú is, akitől annyira megijedtem, hogy hátraugrottam, és elestem. Ezért mérges lettem és mondtam már, hogy hagyjon békén nem tudok neki segíteni, akármit is akar. Azóta nem láttam.


Többet már nem írok, mert a kérdésem nem erről szólt, hanem arról hogyan segíthetnék feldolgozni a barátomnak a gyászt.

2013. dec. 7. 20:41

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!