Mármint úgy gondolom, hogyha arra kérem, az Istent, hogy holnap legyen szép idő, akkor szerintetek,ugyanakkora eséllyel lesz, mintha nem is tettem volna semmit?
"Ennek ellenére biztos vagyok benne, hogy van valami felsőbb rendű erő, ami mozgatja a világot."
Valóban van, sőt, nem is egy, hanem egyből három is. Az első isten a magerő istene. Ő nem is egyen, hanem egyből ketten van, és az anyagot alkotó apró építőkövek közötti kölcsönhatásokban játszik szerepet. A második az elektromágnesesség istene: ő az az anyagok közti kölcsönhatásokat irányítja. A harmadik isten pedig a gravitáció istene, aki a tömegek hatására befolyásolja a világ állapotát. Ők hárman valamikor réges régen egyek voltak; csak ahogy a világ kezdett egyre inkább energiaszegénnyé válni, úgy váltak ők is sok tekintetből egymás ellenségeivé. Manapság még viszonylag jóban vannak, de az már most látszik, hogy az energiaszegénység növekedése egyértelműen a gravitáció istenének erősödését jelenti.
2013. nov. 30. 18:02
Hasznos számodra ez a válasz?
12/15 anonim válasza:
Bizonyított hogy nem használ.
2013. dec. 26. 19:55
Hasznos számodra ez a válasz?
13/15 anonim válasza:
MÉG JÉZUS IS IMÁDKOZOTTT!!!!!!!!!!!! DE NEMCSAK MAGÁÉRT !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
2013. dec. 28. 08:17
Hasznos számodra ez a válasz?
14/15 anonim válasza:
Na ide figyelj!Te neked látszik,mennyire GYEREKES A FELFOGÁSOD.. Mert ugye nem így működik.Aki hisz Istenbe,az tényleg hisz benne,nem csak mondja!! Nem úgy működik hogy egyik nap kérsz valamit és megadja.. Nem!Hinni kell,és akkor megfogja adni.De ilyeneket hogy holnap szép idő legyen.. o.O Nevetséges!Inkább hogy a családod egészséges legyen.. Meg ilyenek..!! Ha hiszel benne,akkor érzed hogy van..Tudod!Nem így működik ám :D Kívánsz valamit és hopp,ott terem -_- (Y) te is ügyes vagy..
2014. ápr. 25. 19:10
Hasznos számodra ez a válasz?
15/15 anonim válasza:
Teljesen mindegy mennyire hiszel, tudomnyosan igazolt tény hogy az imádkozásnak semmiféle hatása nincsen. Azon kívül hogy vesztegeted vele az időd ahelyett hogy valami hasznosat csinálnál.
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik. Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!