A halál előtti, utolsó, "ajándék" nap - ti is láttatok, tapasztaltatok már ilyet?
Nem, én még élek.
És nem is holnap szándékozom meghalni, úgyhogy nagyon remélem, hogy ez nem a halál előtti, utolsó, "ajándék" napom volt.
Feltételeztem, hogy a válaszolók érteni fogják, mire gondolok, ezek szerint nem értik.
Természetesen nem az egyén saját halálára gondoltam, hanem arra a jelenségre, amikor a súlyos beteg, haldokló a halála előtti utolsó napon felélénkül, jobban lesz, aktív és tiszta elmével gondolkodik, beszél, aztán még aznap éjjel, vagy másnap meghal.
a súlyos, halálos betegek, az utolsó percig küzdenek, de hiába.
én amit az ilyen embereken láttam, az a keserűség, félelem, düh, kilátástalanság.
és ált egyedül, szenvedésben haltak meg.
amiről te írtál, azt max a filmekben tudom elképzelni, de a valóság az nem így működik, ha már láttál, haldokló embert.
Nem, én láttam egyébként, de kíváncsi vagyok, más milyen szituációban találkozott ezzel. Nem kitaláltam, mert ez tény.
Nevelőapám öccse súlyos májbeteg volt, a halála napján nevelőapám meglátogatta a kórházban. Több heti fekvés után fent járt, rejtvényt fejtett, viccelődött, az addigi állapotához képest kirobbanó formában volt. Aznap este tüdőembóliát kapott, 11-szer próbálták újraéleszteni, de menthetetlen volt.
Egy nővér mondta azt, hogy a gyermekosztályon sokszor fordul elő, vacillálnak a beosztással, ha valamelyik súlyos beteg gyerek a nap folyamán javulást mutat, sajnos tudják már előre, hogy éjjel el fog menni. Minden esetben bejön a sejtésük, tehát nem csak én, laikusként mondom, hogy ez a jelenség létezik, ott dolgozó emberek, akik sokszor látnak ilyet, alá tudják támasztani a tapasztalataikkal.
Szerencsésnek tartom, aki még nem látott ilyet különben, fals reménytől menti meg.
6. válaszoló, pontosan erre gondoltam. Én is azt hiszem, arról van szó, hogy még kimeríti a szervezet az utolsó erőtartalékait.
Köszönöm a válaszod, fogadd együttérzésem a feleséged miatt. :(
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!