Mi a véleményetek a médiumokon keresztül megszólaló, könyvet író lényekről? (Abraham, Seth, Orin, Kyron, Hathorok, Plejádok. Sb)
Az ORI-t kihagytad !
Legyen áldott az ORI !
Ezek baromságok, hogy miért?
Mert Ábrahám egy zsidó csóka volt a biblia szerint.
Seth (Szét, angolul Seth), az az egyiptomi viharisten, legalábbis a mitológia szerint.
Orin az Orion csillagködből eredhet, de ez egy szintén mitológiai vadász, a görög Orion.
Hathor az egyiptomi mitológia szerinti szépség istennő volt, akit tehén fülekkel ábrázoltak.
Vagyis ezek a sarlatánok felhasználják a mitológiákat és egyéb mondaköröket, és a saját szájuk-íze szerint alakítják ezeket. Szerintem felháborító, és egyben szánalmas is.
Semmiféle tényt nem közölnek. Csak összehordanak pár ezos blablát, hogy fénylények vagyunk, minden jobbra fordul, stb. stb. Ugyanúgy csak azok laknak vele jól, akiknek szükségük van valamiféle felsőbb hatalom támaszára, kiválasztottságára az életben, de a kereszténység/iszlám/judaizmus nem felel meg az ízlésének. Ennyi.
Ma meg már gyakori, hogy összeturmixolnak mindenféle vallást és leokádják vele a népet.
Én ezeket nem ismerem így róluk nem is nyilatkoznék, de az előbb leírták alapján csak polihisztor Alajéhoz tudnám hasonlítani őket. Őt nem tudom mennyire ismeri a kérdező.
Nos az utolsó videói óta pénzért adja el a videóiban elhangzó meditációs zenéket, nem is akár mennyiért, 15 ezer Ft-nak megfelelően.
Kérdem én: egy Plejádinak, fényküldöttnek miért van szüksége pénzre? És főleg miért ilyen drágán adja el szegény embereknek akiknek segítségre van szüksége ebben a romlott világban?
A hivatalos honlapján is kint van ez, most nem keresem elő, de itt is megtalálható:
Erre jött egy olyan ezos blablával, hogy ő nem fogad el mindenkitől pénzt, főleg nem a negatív töltésű(?) emberektől, csak a pozitívaktól, mert az ő pénzükben ott marad a pozitív energia.
De miről is van itt szó?
A hívek által küldött pénzből ő szépen elmegy nyaralgatni egzotikus helyekre - amit láthatunk a videóiban is - és ott felvesz kemény 10 perces elcsépelt szövegű felvételeket, hogy na megtisztította a helyet a rossztól. Aztán persze a hívek tovább utalják a pénz, megint elmegy egy újabb helyre és ez így megy körbe-körbe végtelenül! Jól meglehet ebből gazdagodni.
Nem mondom, elhangzanak bizonyos videóiban érdekes dolgok amik akár igazak is lehetnek, de ezt egy gondolkodó ember is eltudja mondani, nem kellenek hozzá lények.
Ui. nem kérek lepontozást senkitől, a kérdés az volt mi a vélemény. Én elmondtam úgy, hogy utána is jártam gondosan.
Ui.2. Carl Sagan egy roppant egyszerű módszerrel buktatta le az ilyen csalókat. Megkérdezett az illetőtől egy egyszerű fizikai vagy matematikai egyenletet amit már az emberiség is ismer és tanít egyetemeken, hogy mondja már el ez a felsőbb magasztos lény az egyenlet eredményét. Hiszen nem kell semmiféle technológiát megosztania vagy tudást az emberiséggel, csak egy olyanra kell válaszolnia amit már mi is tudunk. A sok médium természetesen nem tudott válaszolni, mivel nem volt ennek a tudásnak a birtokában sem és így derült ki hogy kb. semmilyen lénnyel sem beszélgetnek ők, esetleg magukkal.
seth könyveiből megvan 4 kettőt elolvastam pontosabban ebből csak 3 a seth nevű szellemé, a 4 . könyv az írónő könyve jane roberts.
aki még nem olvasta és érdekli a spiritizmus, pszichológia, lélek, az keressen rá és olvassa el, nagyon sok jó dolog van bennük, csak mindegyik könyv nagyon. hosszú.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!