Miért kezdtek el az emberek újabban ilyen intenzíven foglalkozni az ezotériával?
Az emberiség kezdi kinyitni a szemét, és felismerni, hogy a hivatalosan elfogadott tudomány közel sem tud mindent megválaszolni, sőt, amit megtud, azokról is egymás után derül ki, hogy légből kapott hülyeség.
Az a baj, hogy a tudomány eljutott arra a szintre, hogy egyre több olyan kérdést vet föl, amire a saját korlátai miatt nem tud válaszolni.
Ebből pedig előbb-utóbb ki kell törni, és ahogy eddig a világ változott, soha nem a vezető elvek képviselői feszegették ezeket a határokat.
Említetted pl a párhuzamos dimenziókat, vagy a halál utáni életet.
Az előbbit, a kvantum fizika kutatói, már szinte ki is merik jelenteni, hogy létezik. Csak a következtetések miatt nem mondják ki ilyen nyíltan.
Az utóbbiról 400 éve vannak írásos feljegyzések.
Ha pár generáción belül sikerül megtörni az uralkodó "tudományos"-(nak hazudott) elveket, és nem szűkítik be az emberiség tudatát mesterségesen (nemzeti alap tanterv...) nyilvánvaló igazsággá válnak ezek a dolgok, amik most megfoghatatlan képzelgéseknek vannak beállítva.
Az emberiség (ill. nyugati társadalom, mert a keleti kicsit otthonosabban mozog a témában) kezdi felismerni a hagyományos tudomány korlátai, gyengeségei, hazugságait, és kilátástalan harcát a valódi igazságokkal.
Ezért keres máshol választ egyre több ember.
Egyrészt, mert így kell lennie. Nagyjából ezzel le is lehetne rendezni, de akkor pár "ok".
1, Mivel az emberi tudattalanság közös, ezért ahogy a tudattalanságba beáramlik az, hogy keresi az ember ön magát, így egyre több ember fogja tudattalanul is keresni ön magát, hiszen ezek a dolgok közösek.
2, A folyamatos csalódás az anyagi világban, ahogy egyre több ember ébred rá arra a tényre, hogy az anyagi világ sosem fogja tudni teljesebbé tenni, elkezd más írányba keresni.
3, Ahogy egyre több a megvilágosodott ember, egyre több nem megvilágosodott kerül velük kapcsoladba, és látván, hogy milyen jó írányba indult el a másik, érdeklődni fog, hogy mi is történt vele.
4, Igen, köze van hozzá. Ahogy minden megvagyon írva, ciklusok vannak. 2012-vel lezárult az a ciklus, ahol az anyagiasság tetőzött, és most kezdetét veszi a változás.
Sokan sok félét bele akartak magyarázni 2012-be, de csak és kizárólag azért, mert tudattalanok voltak. Tudtuk nagyon jól, hogy a maják jól ismerték az eget. Azért, mert tudták azt az igazságot, hogy "ahogy fent, úgy lent". Minden mindennel összefügg, végső soron minden ugyan az, csak más formában, máshogy megnyilvánulva. Ami van fent nagy léptékben, az van ide lent is kicsiben. Hiszen az összességet alakító tudatosság ugyan az a tudatosság, ami a földön folyó dolgokat is alakítja.
Az ember tragédiája, hogy ezeknek megpróbál ellen szegülni, letagadva azt ami van, egy álomba ringatva magát. Aki kezd ébredezni észre veheti, hogy ami van az ő testével, az van a földel is. Minden egy nagyobb egésznek a része, nincsenek egyének, hiszen az "egyén" is sok kicsi összesége.
Ha minden igaz, már pedig az, akkor elkezdünk ebből az anyagias, egocentrikus, én központu világból át térni egy tudatosabb, a nagyobb célt szolgáló világba átmenni.
Nem lehet, hogy ismerőseiddel együtt most értetek az erre fogékony életkorba? Te már kicsit korábban elkezdtél érdeklődni ez iránt, ők később. Tízen-, huszonéves korban ez szinte természetes. Az ember elkezd érdeklődni olyan dolgok iránt is, amit nem tanítottak neki az iskolában. Egyfajta lázadásként.
Lehet, hogy a 2012-es hiszti is közrejátszott. Mondjuk azt a meccset pont a tudomány nyerte.
Az emberek többsége kinövi az ezotériát, vagy ha nem, akkor megél belőle :)
Mit nyert a tudomány?:O
Csak azok kiáltottak farkast akik a sötétben kóboroltak, aki tudta miről van szó, az nem félte, hanem várta 2012-őt. Média hiszti volt az egész apokalipszis, semmi több.
Én is olvastam ezotériát fiatalabb koromban, de kinőttem. Az Új Kor állítólagos eljövetele egyébként összefüggésben van bibliai próféciákkal. Ha érdekel, olvass utána:
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!