Láttatok már angyalt?
Persze, sőt, feleségül is vettem!
(Most ő is látja a monitort.)
Én személy szerint nem nagyon hiszek az angyalokban.
Azonban egyszer mondott egy ismerősöm egy érdekes sztorit:
Épp egy zebrán akart átmenni,de piros volt. Nagy volt a tömeg és az emberek türelmetlensége és lökdösődése miatt, kizuhant az úttestre. Vagyis csak azt hitte, éppen háttal zuhant, már a szemét is becsukta,amikor hirtelen érezte, hogy valaki megfogja a kezét és visszahúzta. "Lelassított pillanatban" látta,hogy ez egy gyönyörű fényességben levő lény,fehér lepelben ( nem volt szárnya).
Ezután pár mp kiesett neki és mikor felébredt és kinyitotta a szemét, pár ember körbe állta és kérdezgették, hogy jól van-e. Ő mondta, hogy jól van és kérdezte, hogy ki húzta vissza. Azt mondták senki, de csodák csodájára az út mellé esett valahogy, még szerencse, mert a zöldre váltás előtt még egy autó átsuhant a zebrán. Ha oda esik, tuti elüti.
Mondhatom érdekes történet, engem nagyon megfogott.
Másik ismerősömmel is hasonló történt, nem is egyszer hanem háromszor.
Ha léteznek, akkor szerintem valami felsőbb rezgésű lények, mint az emberek és nem fizikai testük van.
Most lőttem le párat... már unom az agyag galamb vadászatot.
Eljött az angyalvadászat szezonja! X)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!