Mikor keletkezett a Nagy Szfinx?

Mikor keletkezett a Nagy Szfinx?

A kérdés vizsgálatakor az egyiptológusok a geológusokkal keveredtek vitába, akik szerint kizárt, hogy a szobor Hafré fáraó korában keletkezett volna. Állításukat a geológusok bizonyítékokkal is alá tudják támasztani. Mint az jól megfigyelhető, a Nagy Szfinx testén kiterjedt erózió nyomai láthatók, márpedig ennek okozásához jelentős mennyiségű csapadék szükséges. Jelentős mennyiségű csapadék pedig csak nedves klímájú helyen esik, és a gízai fennsík körüli sivatag nem nevezhető nedves klímájú helynek. Legalábbis nem most, és nem Hafré fáraó korában. Viszont jóval régebben valóban esett annyi eső a területen, amely ilyen mértékű rombolást vihetett véghez a Nagy Szfinxen. Csak meg kell állapítani, hogy pontosan mikor.

Az elmélet, miszerint a Nagy Szfinx jóval régebbi az egyiptológusok által nekitulajdonított 4500 évnél, először R. A. Schwaller de Lubicz francia matematikus vetette fel, aki 1937 és 1952 között Luxorban olyan matematikai bizonyítékokat keresett, amelyek arra utalnak, hogy az egyiptomi tudomány és kultúra jóval előrehaladottabb és fejlettebb volt, mint azt a mai tudósok gondolják. Schwaller Szent tudomány című könyvében így ír:

„Nyilvánvalóan egy nagyszerű civilizáció előzte meg az ókori Egyiptomon végigseprő özönvizet, s ez ahhoz a feltételezéshez vezet, miszerint Gízában már akkor állt a sziklába faragott Szfinx. Az a Szfinx, amelynek oroszlánteste, a fejét kivéve a vízerózió tagadhatatlan jeleit mutatja.”

A francia matematikus után igazán komolyan Robert Schoch professzor, a Bostoni Egyetem geológusa foglalkozott a Nagy Szfinx korával az 1990-es évek elején. Schoch egyetemi professzortól várható óvatos becslést adott közre: szerinte a szobrot Krisztus előtt 5-7 ezer évvel faraghatták. Az egyiptológusok azonban már ennek hallatán is felhördültek és (belekontárkodva a geológusok munkájába) azt állították, hogy az erózió nyomait a szél által hordott homokszemcsék okozták. Védekeztek még azzal is, hogy a Kr. e. 7000-5000-ből ránk maradt régészeti leletek az egyiptomi kultúra olyan technikai és társadalmi fejlettségére utalnak, amelyben aligha jöhetett volna létre egy ilyen nagyságrendű szobor, vagy bármi más, ami hasonlóan kifinomult művészi érzékről tanúskodik. Nos, ebben tökéletesen igazuk van. Akkor tehát a geológusok tévedtek volna? Esetleg mindkét tudományág képviselőinek igazuk van, és a Szfinxet közel tízezer évvel ezelőtt nem az egyiptomiak építették? Lehetséges ez?

Schoch professzor megunva a támadásokat, nem bonyolódott vitába, és könyvében így ír:

„Újra meg újra elmondták nekem, hogy Egyiptom népei, amennyire tudjuk, sem technológiailag, sem a társadalmi szervezettség értelmében nem álltak olyan szinten, hogy kifaraghatták volna a Nagy Szfinxet a predinasztikus időkben… Én azonban geológusként úgy vélem, hogy ez nem az én problémám. Nem akarok kibújni a felelősség alól, de mégiscsak az egyiptológusok és a régészek dolga, hogy kitalálják, kik faragták ezt a szobrot. Ha az én bizonyítékaim konfliktusba kerülnek az ő elméletükkel a civilizáció kezdetét illetően, akkor talán itt az ideje, hogy újraértékeljék az elméletet. Nem azt mondom, hogy a Nagy Szfinxet az atlantisziak építették vagy a földönkívüliek. Én csak követem a tudományt oda, ahová elvezet engem. Márpedig ahhoz a konklúzióhoz vezet, hogy a Nagy Szfinxet jóval előbb építették, mint ahogy azt korábban gondolták.”

A professzor becslésével azonban nemcsak az egyiptológusok elégedetlenek, hanem néhány más geológus is. John Anthony West szerint például a Nagy Szfinx jóval régebbi, mint azt Schoch gondolja. West feltételezése szerint ilyen méretű erózióhoz Egyiptom éghajlata Kr. e. 10 ezer körül volt megfelelő, ebből következik, hogy a Nagy Szfinx Kr. e. 10 000 előtt készült. Azt mondja, Schoch professzor számításai akkor bizonyulnának helyesnek, ha a Nagy Szfinx a keletkezése óta eltelt időt végig a felszínen töltötte volna. Ám tudjuk, hogy Hafré fáraó óta legalább 3 ezer évig volt eltemetve a homokban. Az utóbbi kétezer évből például ezerötszázat bizonyosan a homok alatt töltött, védelmezve ezáltal a szél eróziójától.

Hogy eltemetve mennyire rongálódott a Nagy Szfinx, arról a geológusok elvitatkozgatnak egymás közt, a lényeg azonban, hogy a szoboróriás semmiképpen sem keletkezhetett Kr. e. 2500 körül, Hafré fáraó korában. Ha ugyanis így volna, akkor a többi hasonló korú és mészkőből készült építményhez hasonló állapotban kellene lennie. Csakhogy hasonló állapot nem mutatkozik. Arról nem is beszélve, hogy a szél és a víz által okozott erózió nyomai jól megkülönböztethetők egymástól.

A csapadék által kiváltott erózió a kövek felszínén látható mély, függőleges hasadékok és hullámzó, vízszintes árkok kombinációja, s ez látható a Nagy Szfinxen. Schoch szerint ez klasszikus, könyvbe illő példája annak, hogy mi történik egy mészkőből készült építménnyel, ha évezredekig van kitéve az esőnek.

A szél által hordott homok okozta erózió ettől eltérő. Ez éles szélű, vízszintes csatornákat váj ki az érintett kőzet puhább rétegiből. Semmilyen körülmények közt nem okozhatja azokat a függőleges hasadékokat, melyek elsősorban a Nagy Szfinxet körülvevő partfalon láthatóak. Ezeket csak a falon lefolyó víz alakíthatta ki, amely az óriási mennyiségű lehulló csapadék révén került oda, s vízesésként vonult végig a gízai fennsíkon, le a mélyedésbe, ahol a Nagy Szfinx található. Kimosta a kőzet gyenge pontjai, állapította meg Schoch professzor, és hasadékokat alakított ki belőlük, s ez a geológusok számára egyértelmű bizonyíték.

Noha évezredek alatt helyreállítási szándékkal többször hozzáépítettek a Nagy Szfinxhez, mégis jól láthatóak az egész testén húzódó hullámzó hasadékok és árkok. Ezek szintén a víz rombolásának jelei, mivel hosszú időn keresztül erős esőzés érte a hatalmas szobrot, és az oldalain lecsorgó víz ezt eredményezte. A mészkő, amelyből a Nagy Szfinxet kifaragták, nem egyenletes összetételű, hanem keményebb és puhább rétegekből áll, melyek közül az erősebb kőzet jobban ellenállt, mint a kevésbé tartós rétegek. Ilyen eróziós képet egyszerűen nem okozhatott a szél által hordott homok, mert az csupán a puhább rétegeket marja ki a kőzetből. Ahogyan Schoch professzor írja A Szfinx rejtélye című könyvében:

„Ez teljesen megfelel a csapadék indukálta eróziónak, mely esetben a víz föntről lefelé pusztít. A magasabban fekvő kőzet erősebb, mégis jobban lepusztult, mint egyes kevésbé tartós kőzetek, amelyek lejjebb helyezkednek le, így bizonyos védettséget élveznek.”

A geológusok tehát biztosak a dolgukban, ám állításuk még tovább fokozza a Nagy Szfinx rejtélyét. Ha elfogadjuk harmadik kérdésünkre adott válaszukat, tovább törhetjük a fejünket az első két kérdésen. 12-13 ezer évvel ezelőtt létezhetett-e olyan kultúra a Földön, amely kifaraghatta az óriási szobrot? Vajon abban az időben Egyiptom területén éltek mások is a vadászó és gyűjtögető őslakosokon kívül?