Állítólag az önzés boldoggá tesz. Mi a véleményetek?

Tizenkettes, érdekes dolgokat írtál. Nagyjából egyet is értek vele. Néhány kiegészítést fűzök csak hozzá.

Amit a vágyról írtál az igaz, mert egy vágy beteljesülése okozhat örömöt. De nem csak a vágy beteljesülése az, ami örömöt tud okozni. Van váratlan öröm, és vannak az örömnek olyan forrásai amik soha nem voltak tárgyai a vágyadnak. A vágy az valójában az érzelmi síkon megnyilvánuló akarat. A fizikai szintű akarat is okozhat örömöt pl. ha megedzed a tested, és másnap úgy ébredsz hogy egészségesnek érzed magad, az is örömet okoz (akkor is ha nem vágytál rá). Ezen kívül van szellemi kielégülés is, amikor érzékeled hogy sikerült leküzdened egy szellemi/mentális problémát, megbirkóznod egy feladattal - akkor is ha nem vágytál rá. De az már igaz, hogy az emberek mozgatórugóinak többsége a vágyból (érzelmi óhaj) származik.

Egyet értek azzal az értelmezéssel is, hogy az öröm az egyfajta kellemes érzés. De azzal nem értek egyet, hogy az öröm és a boldogság ugyan az lenne. És ebben a kérdésben a hagyományos pszichológia nem nagyon tesz különbséget, ami szerintem egy hiba. Tökéletesen igazad van abban is, hogy a boldogsághoz hozzátartozik a kiegyensúlyozottság. Ezzel szemben az öröm átéléséhez ez nem szükséges.

Az érzéketlenségben is igazat adok. Aki érzéketlen az nem lehet boldog, mert a boldogság nem csak fizikai és szellemi, hanem érzelmi szinten is magában foglalja a kiegyensúlyozottságot és a teljességet. De aki érzelmileg szinte üres, az (legalábbis emberként) nagyon távol van az érzelmi kiegyensúlyozottságtól.

Az érzelmek összehasonlításával az a gond, hogy nem tudjuk őket objektív módon megfigyelni vagy mérni. Minden ember érzelme szubjektív, és nincs egységes módja a mérésnek. Ráadásul minden ember csak a saját érzéseit tudja megvizsgálni, és abból is csak azt ami éppen van neki. Ezek a "kísérletek" nem megismételhetők és nem objektívek. Például attól még hogy valaki hasonlónak talál két érzést (egy jelenlegit meg egy másikat amit megpróbál felidézni), nem biztos hogy azok azonosak, és megfordítva. A korrekt összehasonlításhoz mérések kellenének, de ilyennel nem rendelkezünk. Csak emlékekkel rendelkezünk, amik a régi érzések tökéletlen másai, és azokból is csak a saját és konkrét érzéseinkről. Olyan ember is van aki szerint minden érzés egyedi és teljesen más mint a többi (bár lehetnek közöttük hasonlóságok). Ezzel sem lehet vitatkozni, mert ez attól is lehet hogy az ő belső szubjektív érzékei részletesebbek. Meg persze attól is lehet, hogy képzelődik vagy idealizál. Erről a dologról csak egyéni vélemények tudnak születni, és azok is nélkülözik a tényeket.

Nem mondom hogy nem értelmes dolog összehasonlítani a régi érzéseink emlékképeit. Csak azt mondom hogy nem hiszem hogy ebben a kérdésben döntést lehetne hozni. Ennek a tetejébe jön az, hogy "boldogság" mint fogalom csak hangzásilag azonos. Egy nyelvet beszélünk, de mindenki más jelentést társít ehhez a fogalomhoz. Ennek fő oka ismét csak az, hogy a boldogság nem annyira konkrét mint mondjuk a "szék" vagy a "fűszál". Az utóbbiakról közös objektív tapasztalásunk van, és biztosan lehet állítani hogy az emberek nagy részéről nagyon hasonló fogalma alakult ki róluk. Ezzel szemben a boldogság egy elvont fogalom, és mindenki nagyjából azt érti alatta, amit megtapasztalt belőle. Sőt, abból is csak azt amire emlékszik belőle. Amit még nem tapasztalt belőle, azt nem látja, nem érti. Ennélfogva két ember érthet teljesen más dolgot boldogság alatt, és amikor az egyik azt mondja hogy számára a boldogság az egy "nagymértékű öröm és folyamatos elégedettség", akkor igaza lehet. Mert számára lehet, hogy a boldogság pont ezt jelenti. Egy másik ember meg azt mondhatja, hogy neki valami mást jelent. És a kettő nem üti egymást, mert a boldogság sokkal inkább szubjektív fogalom mint mondjuk a "szék". A fogalmi értelmezés ütköztetésének csak akkor van igazán értelme, ha tanulhatunk belőle egymástól. A "kinek van igaza", és a versengés ezzel kapcsolatban egy eléggé értelmetlen időtöltés. Ha úgy tetszik, mindenkinek "igaza van".

" test < lélek < szellem "

Igen, ez elég érdekes. Van olyan pszichológus aki homlokegyenest ellenkező véleményt fogalmazott meg. Őt Maslow-nak hívták és megalkotta a Maslow-féle szükséglet piramist:

[link]

az ő elmélete szerint ha nem kapsz levegőt, vagy nagyon álmos vagy, akkor például nem tudsz foglalkozni barátságok kialakítással, vagy szellemi önmegvalósítással. Ez egy széles körben elterjedt elmélet amit sok helyen sikerrel alkalmaznak. De nem mindig. Például vannak éhségsztrájkolók, akikre nyilván nem igaz hogy az éhség miatt nem tudnak foglalkozni a szellemi tevékenységgel. Vagy például vannak mártírok akik konkrétan meghalnak egy eszményért. Náluk a piramis csúcsán levő dolog kiüti a piramis alját, ide értve a lélegzést meg az életet is.

Valószínűbbnek tűnik, hogy az ember fejlettségi fokától is függenek ezek a dolgok. Egy barbár embert vizsgálva a Maslow piramis elég jól leírja a viselkedését. Sőt, a barbár ember nagyon ritkán jut el a piramis csúcsára. Ezzel szemben mondjuk egy civilizált embernél előtérbe kerülhetnek a második esetleg harmadik szinten levő dolgok az alsó szint rovására.

Az általad felírt egyenlőtlenséggel amúgy nagyjából egyet értek, de így önmagában ez nem bír konkrét jelentéssel. Meg kellene mondani, hogy az egyenlőtlenség jelek mit reprezentálnak. Mi az a vizsgálati szempont, ami szerint a lélek az "több" mint a test. Sok szempontból több lehet, valahogy úgy ahogy a kőből kifaragott szobor is lehet több, mint az eredeti kődarab. Annak ellenére, hogy fizikailag mégis kevesebb.

> akkor "milyen jogon" írtad a korábbi válaszodban, hogy akkor is örömöt érez valaki, ha ez meg az, vágy nélkül, stb, stb?

Bár lehet hogy nem mindenki ugyan azt érti öröm alatt, de van róla egy kollektív tapasztalatunk amit megosztunk egymással. Elég nagy egyetértés van az emberek között abban, hogy mi az amit örömnek nevezünk. Ezen felül az örömnek sokkal kézzelfoghatóbb jelei vannak mint a boldogságnak: például az önkéntelen mosoly szinte mindig az öröm jele, és ez eléggé objektív módon vizsgálható. (Bár nem tudom kizárni hogy van olyan ember aki kínjában őszintén mosolyog.) Oké tudom, hogy az említett tesztben nem ezt vizsgálták, hanem megkérdezték az embereket hogy "mennyire érzik magukat boldognak". És éppen ez volt az a rész amit megkérdőjeleztem. Mert ez nem objektív vizsgálat hanem introspekció, és ez nem igazán nevezhető tudományos módszernek.

Értem amit mondasz: ezen az alapon, ha az öröm vizsgálható akkor a boldogság is. De abban szerintem nagy egyetértés van, hogy mi az az öröm. A boldogság sokkal nehezebben hozzáférhető.

> De vajon azért mert ahány ember, annyi boldogság, nem e létezik egy valósághoz tartozó, objektív boldogság is, ami lényegileg több, mint amit sokan annak neveznek?!

Ez egy nagyon jó kérdés! Ennek a megválaszolásához minden bizonnyal szükség lenne az érzelmek objektív vizsgálatára, avagy az "érzelmi tisztánlátásra". Főleg mások érzelmeinek tisztán látására. Én nem rendelkezem ilyen képességgel, ezért nem tudok rá választ adni. Annyit tudok róla mondani, hogy a boldogság nem abszolút. Azt gondolom, hogy aki azt mondja hogy "nem vagyok boldog", az úgy érti hogy "nem vagyok elég boldog". (Vagy másként fogalmazva: aki azt mondja hogy nem boldog, az nem úgy érti hogy egy újabb csapás hatására ne lehetne még boldogtalanabb.) Van egy olyan sejtésem, hogy amit az emberek boldogságnak neveznek, azok olyan kevert formák lehetnek, amikben többfajta érzelem is keveredik. Ettől függetlenül nem tartom kizártnak hogy létezik egy objektív "boldogság", de valószínű hogy ez nem egy mérték nélküli dolog, és hogy az emberek különféle mértékben élik meg, miközben ezzel párhuzamosan más érzelmeket is megélnek.

> S ugyanez a kérdés az "igazsággal" kapcsolatban, mert tudom én, hogy mindenkinek van igaza, pontosabban mindenki szava hordoz igazságot, de ezen igazságot csak egyetlen nézőpontból lehet felismerni, mégpedig az objektív ítélet nézőpontjából. S ebből a nézőpontból világossá válik az, hogy a szubjektív igazságokban hol van például a tévedés.

Ebben a kérdésben elég konzervatív vagyok. Úgy gondolom, hogy a valóság az egy objektíven létező dolog. Aki mást állít, az a saját létezésében is éppen úgy kételkedhet. Egy objektív valóság létezése nélkül bármilyen gondolat megosztása, bármilyen beszélgetés és a puszta létezés is értelmetlennek és képtelennek látszódik. Az objektív valóság létezésébe vetett hitem tényleg nem más: egy hit. Bizonyítékom nincs, de nem is lehet.

Ebből a hitből kiindulva, egy gondolat (mentális tudat kifejeződés) igazság tartalma a gondolat azon része, ami a valósággal összhangban van. És ez a definíció kizárja a "szubjektív igazság" létezését. Csak egyféle igazság van, és az pont attól lesz igaz, hogy megfelel a valóságnak. A gondolatot létrehozó ember nem mindig képes meggyőződni egy gondolat igazság tartalmáról.

Ezen felül, amikor valakivel megpróbálsz gondolatot cserélni, akkor a másik ember nem a te gondolatodat veszi át, hanem újraformálja azt magában. Ez a másolat nem pont ugyan az lesz mint a te gondolatod, ezért az igazságtartalma más lehet. Még akkor is, ha élő szóban pontosan ugyan azokkal a szavakkal fogalmazná meg.