Kezdőoldal » Ezotéria » Egyéb kérdések » Lehet, hogy szellemek kísértenek?

Lehet, hogy szellemek kísértenek?

Figyelt kérdés

Ez a történet egy hónapja kezdődött, de nem nagyon akarom nagy dobra verni.

Egyszer mikor hazafelé tartottam az iskolából kedden (kukanapon), szokás szerint odamentem a kapuhoz, beletettem a kulcsot, majd visszamentem a kukához, hogy bevigyem. Amikor megfordultam a kapu tárva nyitva állt, ahhoz képest, hogy el se fordítottam a kulcsot egy cseppet sem.

Rendben, túltettem magam rajta. Pár nappal később, megint hazafelé tartva (szeretek nézelődni minden felé) benéztem az ablakomon. A függöny hirtelen megmozdult, de nem csak egy kis lengés, hanem rendesen teljesen felemelkedett, majd leesett. Beszaladtam a házba, és se fűtés (ami néha ringatja a függönyt), se a ventilátor (hát persze hidegben).

Ugyanezen a napon az is megtörtén, hogy amikor kint voltam a kutyákhoz, akkor az egyik kajált a másikkal pedig apportíroztam. Úgy pár percre rá, hogy kimentem és játszottunk, hirtelen elkezdett ugatni az a kutya akivel játszottam. Ráparancsolok, hogy ne ugass rám, nem hallgatott. Á másik kutya megfordult (aki kajált), majd az is elkezdett ugatni. Mögém néztem és az ott lévő kis házikójuk összes cserepe abban a pillanatban, hogy megfordultam leesett. Rögtön beszaladtam a házba és estig ki se mentem (azért kellett mert nem volt bent ásványvíz).

Alig egy hete pedig az történt, hogy amikor mosakodtam reggel, megmég fogat mostam (állandóan a tükörbe nézve mosok fogat), láttam a tükörben egy arcot, valamiféle női arcot akinek a haja a vállamat súrolta. Hirtelen megfordultam és senki sem állt ott. A félelemtől aznap nem mentem iskolába (mert ha már nagyon félek hányok).

Ma pedig az történt, hogy amikor átöltöztem otthoni cuccba levettem a pentagrammás nyakláncomat. Mikor épp nyúlnák hozzá az hirtelen a levegőbe dobódott, majd a boszárkánysággal foglalkozó könyvemen landolt (amit előző este olvastam). A hátlapjára pedig az volt beleégetve, hogy öröklét. (a beleégetett felirat nem volt rajta mikor még öltözés előtt rajtam volt).

Hogyan tudnák védekezni ez ellen a kísértet ellen? Van valamiféle védelmező kör ami megvéd az ártó szellemektől?



2012. márc. 27. 15:24
1 2
 1/17 anonim válasza:
100%

ez komoly??? Ha igen, mindenképpen segítséget kérnék (de ha nem, remélem tudod h nem vicces ilyenekkel szórakozni)

én a helyedben nem maradnék egyedül, és fényképeznék mikor aktivitás van!

2012. márc. 27. 16:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/17 A kérdező kommentje:
Azt hallottam, hogyha szelkemeket fénykepezik valaki akkor az a bizonyos aktivitás erősebb lesz sokkal...
2012. márc. 27. 17:11
 3/17 anonim válasza:
100%

hát nem hiszem, különben a szellemvadászgatós műsoroknak sokkal könnyebb dolga lenne:)

a félelem erősíti fel ezeket inkább egy idő után (hónapok, de évek is eltelhetnek)

2012. márc. 27. 17:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/17 anonim válasza:
amúgy foglalkoztál boszorkánysággal, szellemidézéssel, hasonlókkal magadtól? Úgy gondolod emiatt lehet?
2012. márc. 27. 17:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/17 A kérdező kommentje:
A ház ahol lakunk a mostohanagyiék háza... A nagyi áramütésben meghalt pár éve..
2012. márc. 27. 17:59
 6/17 A kérdező kommentje:
Engem csak a pentagramma illezve annak erőnövelése miatt olvastam azt, de szellemidézèst még nem végeztemm
2012. márc. 27. 18:01
 7/17 anonim válasza:
100%

és érzel olyat pl hogy a háznak vannak hidegebb pontjai, vagy hirtelen nagyon lehűl a levegő? És más családtagok (kutyákon kívül) nem tapasztaltak furcsát, vagy nem viselkedtek furán?


A szellemekkel való kommunikáció egyik módja lehet pl ha egy aktívabb területnél lisztet szórsz le, és majd rajzolnak bele ha akarnak mert lehet h közölni akar valamit (és az biztos, h a negatív érzések, a düh, kétségbeesés, felerősítik, nem mentél át nehéz időszakon mostanában?)

2012. márc. 27. 18:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/17 A kérdező kommentje:
Anyáék szobája minden ősszel 10-15-20° között van... És 2 hónapja volt egy borzalmasan szőrnyű vitánk...
2012. márc. 27. 19:17
 9/17 Loller ***** válasza:

Hello. Írj rám egy e-mailt. Talán tudok segíteni. Amennyiben lehet fejtsd ki kicsit jobban a történetet. Írd le az emberi alakot, a házat és annak kinézetét. kutya fajtát...stb

minden ami szerinted fontos lehet.

Ide küldj egy emailt. : adweex@gmail.com

2012. márc. 27. 21:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/17 Napkiraly ***** válasza:
NE mcsiálnál egy fotót pentagrammádról? Csak a hitetlenek kedvéért
2012. márc. 27. 22:28
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!