Megálmodom a jelent; illetve inkább Újraélem a jelent: kezdek megőrülni, vagy valóban lehetséges?

Néha átélek egy-egy pillanatot ("pillanat-folyamatot"), amit már megálmodtam azelőtt néhány nappal, vagy hónappal, úgy, hogy az álmot már elfelejtettem, majd egyszer csak a semmiből - mint egy villámcsapás - belém hasít a „látomás” - ami igazából nem is látomás; illetve, csak így tudom egy szóban megfogalmazni: olyan, mintha egy filmet néznék, amit egyszer már régen láttam, majd idővel elfelejtettem, s most újra rádöbbenek a részletekre, azzal az egy különbséggel, hogy én átélem ezt a filmet, mi több: a főszereplője vagyok („first person”)…

Általában egy komplex cselekménysorozat indítja el ezt a folyamatot bennem; például: megy a televízió (amire nem is figyelek oda, csak hallgatom, ami benne zajlik), vagy megy a rádió, közben pedig csinálok néhány egyéb dolgot: étkezek, számítógépezek, írok, beszélgetek, vagy csak egyszerűen gondolkozom valamin, amit hallottam, láttam, vagy velem történt, majd hirtelen egy mozdulat, egy gondolat, illat; hang, vagy kép, a helyzeti tényezők - pillanatnyi - többi alkotórészével egyszerre beindít egy „képet”, egy folyamatot, amit tudom, hogy egyszer már átéltem; s most újra átélem, úgy, hogy mialatt ez az „érzés” zajlik bennem, próbálom megmásítani a történteket, pl.: ide-oda integetek a kezemmel, kalimpálok a lábammal, idióta arcokat vágok, de miközben komplett hülyét csinálok magamból, rá kell döbbennem, hogy ezt is megálmodtam, vagyis: akármit csinálok, azt álmodtam, megmásíthatatlanul - de erre csak az adott pillanatban döbbenek rá… Csak egyszer sikerült valahogy kicseleznem „magam”, ám akkor viszont arra emlékeztem, hogy minek kellett volna történnie az elmúlt pillanatokban – szerencsére, valahogy megmásítottam!

Ez az "érzés" néha hónapokra eltűnik, de volt olyan nap - nem is olyan rég -, hogy aznap hatszor éltem ám „amit már egyszer átéltem” – a rohadt anyját; el nem tudjátok képzelni, hogy ez mennyire fárasztó!

Nem vagyok sem ufó, sem szellem, sem pedig ezotéria hívő-függő (és azok sem vagyok), de még csak olyan mélyen vallásosnak sem mondanám magam; az egyetlen különlegesebb dolog, ami foglalkoztat az, az agykontroll. Nem vagyok bolond - annak ellenére sem, hogy életemben sok baromságot csináltam -, ja, és - FONTOS! - nem élek drogokkal (!); sem alkohollal (!) - bár néha (elismerem) felöntök a garatra (néha!!) -; továbbá nem dohányzom, és csak reggelente iszok egy csésze kávét, ill. ahogy ébredek, úgy puffan… Nincsenek alvási problémáim – úgy alszok, mint a bunda -, nem vagyok szexuálisan kielégítetlen (csak nőkkel!!), és helyesen táplálkozom – de ha valakit még mindig nem győztem volna meg épelméjűségemről: nem hallok hangokat, nem vagyok skizofrén, nem élek gyógyszerekkel és nem vitatkozom a híradóval…

Családomnak és a barátaimnak nem merem elmondani – még apámnak sem, akivel viszont bármit megoszthatok.

22 éves vagyok és fiú - ha valakinek még ezek a plusz információk is szükségesek…

Úgyhogy gyerünk, várom a gondolatokat – komment-barbárok kíméljenek! …