Normális az hogy így érzek meg ezt gondolom?

Ha egyáltalán léteznek szellemek, akkor is valószínűleg teljesen másfajta állapotban vannak, mint életükben.

Nem hiszem, hogy annyira fontos lenne nekik, hogy mit csinálsz. Valószínűleg 100, ennél fontosabb dolga is van. Vagy teljesen másfajta érzései, erkölcse, érzékelése, mint életében.

Nem normális hogy úgy érzed hogy halott emberek figyelnek.

Akik meghaltak azoknak nincsen többé földi jelenlétük, csak az emlékeinkben élnek.

A lélek a test halála után legtöbbször egy darabig a szerettei közelében marad. Mivel ilyenkor már saját földi energiája nincs, a szerettei energiáiból tud táplálkozni azért, hogy érezni lehessen a jelenlétét (hangok, zajok, elektromos berendezések megzavarása, stb.) Ezért is érzik a gyászolók magukat még inkább erőtlennek, élettelennek, mintha ők is félig meghaltak volna.

Az előző és következő élet közötti váróteremben nincsenek tabuk, az eltávozott léleknek a saját leélt életét is vissza kell néznie, mint egy filmet. Hogy lássa, hogy élt, milyen hiábkat követett el, milyen jó dolgokat cselekedett és ezekből le kell vonnia a tanulságokat, hogy amikor újrakezdi, ne kövesse el ugyanazokat a hibákat. Ez nagyon megalázó tud lenni a lélek számára, úgymond külső szemlélőként látni a sok rosszat, amiket elkövetett. Ugyanígy látja a szeretteit is (nem ennyire mélyrehatóan persze), hogy milyen az életük nélküle, hogy fog alakulni a továbbiakban a sorsuk.

Amíg még ebben a síkban vannak és figyelnek, látják hogy mit csinálunk éppen. Ha éppen a közelünkben vannak és mi maszturbálunk, azt is látják, de nyilván nem fogják végig asszisztálni, "elfordulnak", odébb állnak olyankor.

Nekem Édesanyám halála után volt egy ilyen érdekes eset. Van egy gyerrekkori barátom, aki mindig többet akart barátságnál, és sokszor próbálkozott, de mindig elutasítottam. Anyukám mindig azt mondta, hogy nagyon nem szeretné, ha összejönnék ezzel a barátommal, mert szerinte nem hozzám való. Mondtam neki mindig, hogy ne aggódjon, sose jövök vele össze.

Ez a barátom feljött nem sokkal Anyukám halála után és vigasztalni próbált. Az ágyon feküdtem szomorkodva, a srác meg odefeküdt és magához ölelt, közben elkezdett itt-ott simogatni, már túlzásba vitte a vigasztalást.

És akkor hirtelen elkezdte mondogatni, hogy olyan furán érzi magát, semmi ereje nincs, mintha leszívták volna az energiáit, meg sem tudott mozdulni. Közben meg azt láttuk, hogy centiről-centire távolodik tőlem az ágyon, konkrétan mintha valaki tolta volna arrébb, de közben nem mozgott semmije, ezt a távolodást nem tudta volna kivitelezni mozdulatlan testtel. Egészen az ágy széléig tolódott, csak azért nem esett le, mert az ott álló zongora megtartotta.

Ezután a barátom hirtelen visszakapta az erejét és már tudott mozogni.

Egyszerre mondtuk ki, hogy Anyukámnak nem tetszett a közeledése, és letolta az ágyról.

Sok furcsaság történt már az életemben, ez csak egy volt a sok-sok közül.