Hogy lehet elfelejteni valakit?
Nem hiába írtam az ezotéria kategóriába, azt hiszem hogy ő az ikerlángom, legalábbis ha létezik ilyen, akkor 100%.
Egy munkahelyen dolgoztunk, de sosem beszéltem vele, csak köszöntünk egymásnak, bár elég sok mindent megtudtam róla, és tényleg olyan, mint én, legalábbis nagyon hasonló hozzám. Az biztos, hogy irántam is érzett valamit, mert sokszor adott jelet, de én képtelen voltam hozzá oda menni.
2 éve ismerem, és amikor először megláttam, akkor már valami nagyon különleges érzés volt, és bármikor amikor láttam, mindig úgy éreztem, hogy ő az igazi szerelmem, és olyan érzést váltott ki belőlem, amit jelenleg egyik ember sem tud. Voltam már sokszor szerelmes, ez nagyon más volt.
Sajnos fél éve elment erről a munkahelyről, azóta gyakorlatilag nem tudok róla semmit, a közösségi oldalakon sem elérhető már. Nem tudom, hogy mi van vele, vagy hogy hol lakik.
Viszont nagyon zavar, hogy nem lett ebből semmi, még egy lezárás sem, és ez az én hibám volt, hogy képtelen voltam oda menni hozzá, pedig ő elég sok jelet adott.
Jelenleg teljesen össze vagyok törve, és mióta őt megismertem, az életem nem igazán haladt előre azóta, csak rá gondolok, lassan teljesen bekattanok (illetve már többször teljesen összeomlottam)
Bárcsak el tudnám felejteni vagy ki tudnám törölni, de lehetetlennek érzem. Régen ha szerelmes voltam, és visszautasított az illető mondjuk, csak kicsit törtem meg, és pár nap múlva már röhögtem, és nem is érdekelt, simán továbbléptem.
De fel nem tudom ezt fogni, hogy miért nem tudom őt kiverni a fejemből, fel nem fogom, hogy miért ragaszkodom ennyire hozzá, és miért érzem úgy, hogy vele kéne lennem. Bárcsak vége lenne már ennek az érzésnek.
Igen,egy rohadt szót sem beszéltünk, mégis ilyen hatással volt rám.
Nem érdekel hogy ikerláng vagy sem, már csak szeretném elfelejteni.
Ikerláng a 70-es évek New Age mozgalmaiban kitalált fikció.
Zeusz korában voltak ugyanis kétfejű, négykarú, négylábú emberek(?). Mivel Zeusz attól tartott, hogy a hatalmára törnek (ami lássuk be, ennyi végtaggal reális elképzelés), egy huszárvágással megfelezte őket.
Ezután a felek (ikerlángok) azzal töltötték az életüket, hogy a másik felüket keresték.
Így Zeusz is megnyugodhatott, hogy nem taszítják őt le.
New Age szektások viszont sok esetben az ikerláng fogalmával igyekeztek elfedni, zaklató típusú, kóros vonzódásokat.
Például valaki beveszi a fejébe, hogy a másik az ikerlángja. Az állítólagos láng csak néz, hogy mi baja ennek?
Amaz meg a szerelmével üldözi, zaklatja, mert annyira bevette a fejébe ezt az ikerláng dolgot, hogy nem tud lejönni róla. Persze, ezek nem is tiszta gondolkodású emberek, avagy nem ez az egyetlen problémája neki.
Mondogasd azt magadnak naponta 500x hogy ennek igy semmi értelme
Enis voltam igy
Kb 1,5 ev mire elfelejtettem
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!