Az ókori ember modern technológiával rendelkezhetett?
Én azt tudom elképzelni, hogy régen a világ modern volt. Az emberiség többször eljuthatott a jelenlegi tudományos, technológiai fejlődés szintjére és meg is haladhatta azt. Ha megnézzük az ősi vallásokat; teljesen reális leírásokat találunk az éteri finomtest, aura, annak csakráinak elhelyzkedéséről, számáról a halál utáni létről. aza hogy a lélek hogy mozgatja a testet. Sokkal többet tudtak mint mi. Fejlettebbek voltak. Annak idején egymással harcoltak ezek a civilizációk és kipusztították egymást. Minden benen van az ősi leírásokban pl Mahabharata. Az is lehetséges, hogy a modern épületek, technológia mind megkövesedett ezért nem találunk már semmit.
Nekem az a félelmem, hogy az emberiség a multban már elérte csúcspontját, amikor minden tudás birtokába kerültünk, Ingyen voltunk képesek az energiát a légkörből (régies szóval éterből) lekonvertálni és elosztani teljesen ingyen mindenki számára. Erről tanuskodnak a katedrálisok. Azzal a technológiával : szekér, öszvér képtelenség ezeket ahatalmas katedrálisokat megépíteni. Erőművel voltak ezek, mint ma egy atomerőmű csak önműködő állapotban folyamatosan képesek voltak dolgozni és energiát kicsatolni az éterből és azt ingyenesen továbbítani a városnak. Kevesen tudják, hogy eredetileg nem voltak bennük víz, wc, fűtés, főzésre alkalmas hely bevezetve. Azt később vezették be.
Egy nagy háború után a paraziták az ősi energiakicsatoló rendszereket felszámolták. A tudományt elégették, aki ismerték azt mind elégették lásd inkvizíció és elfeledtették az emberekkel lásd könyvégetés. Elkezdték lassan bevezetni azt az elavult technológiát, amit ma használunk és amiért lehet pénzt kérni. Fizetős lett minden. A régi tudományból csak morzsák maradtak. Az elmélet szerint Faraday, Morse, Tesla, Watt, edison mind a régi technológia lebutított változatát gyakorolták csak. Mindent már réges régen felfedeztek és használtak évszázadokig vagy még régebb óta. De a paraziták abból nem tudtak élősködni
Mondjuk pl nem hiszem, hogy ezekről az ókori építményekről ne látná mindenki, hogy nem bronzkalapáccsal és vésővel vájták ki, hanem bizony igen fejlett technológiával vágták őket.: [link]
Ilyen pontosan nem hiszem, hogy a ókori képes lett volna dolgozni [link]
Ezt állítólag vésővel vésték ki az ókorban [link]
Régi templomok tetején modern technológiára utaló berendezés
Nem kereszt volt a templomok tetején, hanem egy T betűt formázó antennaszerűség. Ilyen 'art' művész nyomok voltak minden az éterből energiát kicsatoló erőművön = katedrálison. Mindez a levegőből szedte ki az energiát 'aria' levegőből. Ha összeolvasod, akkor megkapod annak a civilizációnak a nevét amit ma egy betűelkeveréssel más néven ismerünk.
Mi a véleményed erről az elméletről? Gondolkoztál már azon, hogy az ókori ember, aki a természet elemeivel küzdött nap mint nap nem lehetett motivációja csak úgy ilyen gigantikus csodákat emelni, csak mert a Vezérük abba akart temetkezni ? Gondolkoztál már azon, hogy bronz vésőkkel mennyi idő alatt lehetett gránitot megmunkálni és lett volna motivációja egy ókori szinten vegetáló társadalomnak? Gondolkodtál már azon, hogy a történelemben más is lehet?
11.
Nevetséges, neked nincs semmi gyakorlati érzéked, tudásod, csak buta elméleteid.
Szerintem egy "villanykörtét" sem bírsz betekerni egyedül.
Pár szerző, akit nagyon erősek javaslok az eredeti posztolónak olvasni: Gombrich, Eliade és Spengler.
Sokkal több mindenre van megalapozott, tudományos körben elfogadott válaszunk, mint ami a köztudatban benne van. Ennek egyik oka a frontális oktatás elégtelensége, és az, hogy a tananyag a diákok érdeklődésével szinte semmilyen kapcsolatban nincs.
Az ókorban teljesen más módon gondolkoztak az emberek. Noha vannak arra bizonyítékok, hogy bizonyos technológiák hallatlanul modernek voltak (pl. Antiküthérai szerkezet, Római beton, stb), viszont a modern kort jellemző mechanisztikus gondolkodás és naturalista problémamegoldás, ami Galilei tudományfilozófushoz köthető, messziről elkerülte őket.
Az antarktiszi jégréteg alapján megállapítható a földtörténeti kor széndioxid tartalma, ami által következtethetünk a vulkanikus tevékenységre, és bármi olyasmire, ami szignifikáns széndioxid kibocsájtással jár. Na olyan léptékű, ami az ipari forradalom óta volt - vagy annak első pár évében, messze az atombombától és a globalizálódott ipartól - soha nem jellemezte a Földet. A gyár, a tömegtermelés újkori dolgok, amik egész biztosan nem voltak jellemzők az ókorra.
Elképzelhető hogy többször is elértük a “mondern társadalmi szintet” aztán jött az idióták paradicsoma, egy technológiai romlás vagyis karban tartás nélkül elbszódott minden és kezdhettük a kövek pattog tartásával újra.
Belefér x ezer évbe?
Elképzelhetőbb mint az ufók hobbi piramis építése és az ember tudás tréningezése, majd eltűnésük a messzi messzi galaxisba?
Majd félve az emberek reakciójától. Egyes idegen létformák emberi alakot öltenek, hogy a csupasz majmok ne kapjanak pánik rohamot a gondozóiktól, hóditóiktól stb…
Oké, de hány elmélet valtozott a ténnyé válásig? Nem túlságosan sok de elő fordult s az idő haladásával egyre pontosabb információk születnek a múltról.
Pl hogy épültek a piramisok? Hogy mozgattak olyan tömböket. A buta ősök amit mi okosak nem tudunk?
De egyszerűbb az Egér paradicsom példának
Felemelkedhet egy kultúra egy civilizáció időről időre mind elbukik. S a helyére új jön.
Miért ne lehetett volna?
Nem tudom hogy igaz e… de elméletnek megállja a helyét.
A piramisok titkát is megfejtették már. Vissza tudták vezetni a megfelelő szakemberek, hogy abban az időben ott magas állású víz volt.
Hajókon szállították a köveket, csak szépen le kellett pakolni.
19 és ha öntötték a köveket?
Ugyan akkor hogy oldottak meg a darut? A világítást?
Na de nem azt mondom hogy kocsikáztak. És felhő karcolokban laktak.
Csak úgy tudom elképzelni azt az ókori modern világot. Mint a miénket van egy technológia és igazából mindegy milyen de a fejlesztő és a karbantartó nélkül ugye nehezen megy. S van a tömeg, a felhasználó. Ez a felhasználó réteg nem feltétlenül okosabb annál a tömegnél mint az elméletben szereplő ókori civilizációban.
Csak gondolj bele ha nem lenne áram, mármint totál és javíthatatlanul. Off. Hányan élnénk túl? Hányan tudnánk összefogni megtermelni a szükséges élelmiszert?
De ha javítható is, mi történne egy 2-3 napos vagy egy hetes áram elmaradás során?
Minden hűtött fagyasztott kaja kuka.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!