Azzal, hogy a vakcinákkal és coviddal kiiktatták az emberek érzelmi központját, empátiáját, könnyebben irányítható biorobotot csináltak belőlük?
Ki ne vette volna észre, hogy Covid után az emberek érzelmi palettája meglehetősen korlátozott lett.
Ez az irányíthatóság érdekében történt?
Igaz, ezt nem jegyeztem meg.
De ebből a szempontból mindegy.
Netán ismered a működését is?
Azt meg nem nekem kell tudni, hogy pontosan mi van az oltásban, mivel legalább 1000 tudós megvizsgált minden egyes oltást a legkülönbözőbb országokban. Ha bármi veszélyes lenne benne, akkor azt minimum a konkurrencia jelezte volna. Amúgy volt ilyen oltás, csak az nem jutott ki a gyártótól, még idejében rájöttek.
Az oltás alapelvét ismerem, konkrétan EZEKNEK az oltásoknak is ismerem az alapelvét, ennyi elég.
A többi az engedélyező hatóságok dolga.
Nem tudom, feltűnt-e, de idáig már legalább 20 védőoltást kaptál, és még mindenki él.
Ráadásul én is kivárom azt a negyed órát, ami alatt kiderül, hogy én vagyok-e az az egy szál nyertes a 2 és fél millióból, akinél esetleg vérrögök képződhetnek, és be kell adni neki egy másik injekciót is, hogy ne legyen baj belőle. Tehát még így se halnék meg.
Ez ugyanolyan, minthogy a buszt, a liftet, a házat, a... semmit nem ellenőrzöl le atomi szinten, amit használsz, mert nálad sokkal okosabb és a gyártóval ELLENÉRDEKELT szakemberek is megvizsgálták, és ők is elfogadták.
Arról nem is beszélve, hogy hány milliárd ember használja, és milyen régen.
Gondoltam, hogy nem érted meg.
Alkotó elemeire szétszedték minden egyes laborban, amelyik ezzel foglalkozik. Már csak azért is, hátha tudnak jobbat csinálni.
De te csak legyél hülye, ha akarsz.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!