Van aközött összefüggés, hogy valaki spirituálisan nyitott és hogy mi a foglalkozása?
Tapasztalatom alapján a "spirituálisan nyitott" meg "spirituális" borzasztóan elcsépelt, ugyanakkor semmitmondó minősítése embereknek, ami legtöbbször annyit jelent, hogy az illető következetlenül mindent elhisz.
Szóval gyanítom, számodra más jelent ez kifejezés, de egyébként sem hiszem, hogy általánosságban sokatmondó az illető érdeklődésével kapcsolatban.
A saját példámat elmesélem, 15+ egy kis, saját céget vezettem, (két diploma, az egyik műszaki) volt kb 100 dolgozóm, volt pénzem, időm "keresgélni". Elkezdtem egy csikungrendszert gyakorolni, majd egyre többet megtanulni belőle. Nem volt igazán spirituális célom vele, inkább csak egyfajta kíváncsiság, mert gyerekkoromban mindig harcművészeteket tanultam, leginkább egy kung-fu irányzatot, és ott is voltak érintőlegesen ilyen gyakorlatok, gondoltam ez jó átkötés lehet. Szkeptikus ateista vagyok/voltam, úgy voltam vele, hogy majd hiszem ha látom.
Aztán pár év után a gyakorlások megnyitottak bennem olyan dolgokat, hogy másképp kezdtem érteni és látni a világot. Nem mondta meg senki, hogy mit "kell" hinni, hanem a tudatomban önmagától megszületett a megértés, saját megtapasztalások miatt elkezdtem hinni, érteni kicsit másképp a világot, helyére kerültek benne dolgok, anélkül hogy tudtam volna hogy sok minden nincs a helyén.
A céget eladtam, mert többé nem akartam "céltudatos vállalkozóként" embereket irányítani, harcolni a munkákért más emberekkel, elvenni másoktól a munkát, a pénzt, stb.
Nem voltam rossz ember, átlagosan tettem kis jó dolgokat, kis rossz dolgokat, de most már próbálok teljesen objektív és segítő lenni. Megbonyolítja kicsit az életem, és még csak kb értem, hogy lehet ezt kényelmesen (mert arra van igényem) és őszintén a világgal pozitív kölcsönhatásban ezt tenni.
4
Hogy nyitott mást tudatállapotokra, amik eltérnek a hétköznapokban megszokottól, át is élt ilyet esetleg tanulmányoz is ilyen tanokat.
#5
Ezzel a leírással nem csak egy probléma van, szóval ez ennyi.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!