Nagypapám daganatos beteg, a nyuszim a szemem előtt pusztult el, az antik bútoraimba beköltözött a farágó bogár, ez mostmár egy égi jel, húzzak ebből az országból?
11, kedves vagy, de nem valószínű, hogy úgymond mélyről jönne a dolog.
Idősebb testvéremnél 12 éves korában diagnosztizálták, hogy bomlik le a retinája. Mondták, hogy ez gyakran genetikai alapú, szóval jó lenne az enyémre is ránézni. Ránéztek, észrevették az elváltozást. Én akkor 10 voltam és nem éreztem, hogy kevesebbet látnék a kelleténél.
Testvérem 20 éves korára szinte teljesen elveszítette a látását, kutyával közlekedik. Én most, 28 évesen még mindig többe tlátok mint ő 18 évesen látott. Ő kapta a progresszív kórlefolyást, én a regresszívet, ójee.
Ha valami pszichés vagy lelki dolog lenne, akkor olyat kell keresni ami kisgyerekeknél is működhet (azaz pl nem a túl bonyolult érzelmek vagy az élet terhei) és közös bennem és anővéremben. Nekem egyedül a családi háttér az, ami beugrik ilyenként, de teljesen normális családban nőttünk fel (apánk dolgozott látástól mikulásig, anyánk nevelt, egyelmezett stb, nem éppen egyedi dolog). Testvérem népszerű volt a suliban, én inkább a bullyngozott lúzerfajta, szóval a szociális rész sem közös.
És konkrét gént tudtak felmutatni amiről tudják, hogy ilyen jellegű betegséget okoz (egy PRON1 gén duplikálódása és egy másik PRON1 gén hiányossága együttesen, ha valakit érdekel, csap-pálcika dystrophia)
Deeeee nyilván nem célom megvakulni, így is le kellett mondanom már egy cosmó dologról az életben emiatt, szóval ha van konkrét ötleted, nyugodtan dobj privátot, nekem osz tmindegy mi, ha meggyógyít:D
Más ember baját nem kell lebecsülni.
Van aki hajléktalanként vagy a gettóban leélni az egész életét, más meg milliárdosként öngyilkos lesz
Felesleges felhozni az afrikai éhezőket meg a saját nyomorod, attól a szenvedő félnek nem lesz jobb
Én nem az átkok körül tapogatóznék.
A három esetből kettő öreg, és mint ilyen, közel áll az elmúláshoz. Ez tlejesen természetes folyamat, akár akarjuk, akár nem. Jó esetben az ember 8 évesen a kutyáján vagy ahörcsögén tanulja meg, hogy az élet véges és tanulja meg elfogadni. Rosszabb esetben ez nagoyn kitolódik és egy családtag lesz az első akivel ez megtörténik. Azt sokkal nehezebb feldolgozni. Ez persze megint csak modern városi dolog, régen a parasztgyerekeknek teljesen magától értetődő volt a szaporodás mikéntje és a halál is, egyszerűen mert hasoznállatok voltak az udvarban.
A fiatal nyuszi elveszítése sajnálatos és kora miatt meglepő, de sajnos előfordul az ilyesmi, valószínűleg rég beteg volt, csak nem volt semmi tünete.
De ezekben nincs semmi misztikus vagy átokszerű. Az elmúlás benne van minden életben és teremtésben. Egyetlen lényről sejtjük, hogy örökkévaló, de Őt sem teremtették és igazából a létét sem bizonyította még senki maradéktalanul. Minden más múlandó.
18, hát mondjuk egy percig sem biztos, hogy továbbadom.
Másrészt meg köszönöm, hogy megosztottad a véleményedet, de nem különösebben számít.
Egészebb életet élek, mint sok másik, elvileg egészséges ember. Akkor meg?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!