Kárörvendés, cinizmus, leereszkedés. Van helyük a spiritualizmusban?

Olyan helyük biztos van hogy kapsz értük büntetést. Csak sajnos ha kárörvendő lesz egy ember, mivel senki sem születik annak, annak megvan az oka és nem tehet róla.

Ha kárörvendő vagy, irigy, azt nem te választod szóval nem tudsz tenni ellene

Mi köze van annak hogy milyen az alaptermészeted ahhoz hogy mit dolgozol? Kárörvendő emberben is lehet még empátia. Csak nem mindegy hogy ki felé.

Én magamról beszéltem, én már nem sok mindent érzek, sokszor vagyok kárörvendő, ellenségemnek már a halálát is kívántam, irigy vagy én nem bírom elviselni az igazságtalanságokat.

És azt is látom hogy ezért kapom a büntetést bőven, bár lehet hogy eleve egy nagyon sz@r életre születtem.

Ettől függetlenül ha úgy látom hogy egy elesett jó ember kérne tőlem segítséget, segítenék

Nincs helyük a spiritualitásban.

Sok hasonló emberrel beszéltem, találkoztam én is.

Spirituálisnak mondják magukat, de kicsit többet hisznek magukról, mint amik.

Az ego óriási náluk, nincs olyan képességük, mint amilyet hisznek. Sokszor alacsonyabb szinten vannak, mint azok, akik még a témával sem foglalkoznak.

Vannak autentikus emberek, de azok a legritkábbak.

Én is megéltem hasonlót, igaz nem velem történt (hál'isten), hanem kívülállóként tanúja voltam, hogy valakinek segítségre volt szüksége, és kb gúnyt űztek belőle, viccet csináltak belőle, és a helyzetéből.

Mert hát milyen már, hogy ilyen helyzetben van, hogy ilyenben segítség kell neki! Akkor nyilván nem azon a szinten van (mint ők). Minek is foglalkozik valaki ilyesmivel, ha ennyire nem ért hozzá, ha ennyire nincs még sehol, inkább bele se kezdjen, nem neki való. Ez ugye abból ered, hogy ők már elértek egy adott szintre, ők már vannak valahol (feljebb). Ehhez jön még, hogy olyanokkal, akik (az ő saját megítélésük szerint!!!) jóval le vannak maradva, azokkal nem akarnak foglalkozni, hozzájuk nem akarnak lealacsonyodni, majd csak azokhoz, akiket alkalmasnak tartanak erre.

Ezzel létrejön egy szakadék, aminek innenső oldalán vannak akik már elértek valamit/el tudnak érni valamit, a túloldalán meg akiket inkább „hagyjunk”, akiknek még sokat kell tanulnia (mind azt a sokat, amit már ők tudnak). És ezt a szakadékot nem azok csinálják, akik egyik vagy másik oldalára kerülnek, hanem az aki kiválogatja, hogy ki hova tartozik.

És nem. Az én hitrendszerem szerint ezeknek nincs helyük a spiritualizmusban. A kárörvendés, cinizmus, leereszkedés mind a fentebb említett szakadékot növelik. A cél éppen ennek a szakadéknak a csökkentése/megszüntetése lenne – személyes meglátásom szerint – bármilyen spirituális irányzatban.

Plusz. Egyre többet látom azt, hogy az adja a nagy tanácsokat hogy így meg úgy meg tudod változtatni az életed, akinek a befektetett munka mellett (!!!) egy adott ponton baromi nagy mázlija volt, egy adott ponton valami az ölébe hullott, és pont sikerült. És nem bírnak belegondolni abba, hogy van olyan, hogy valakinek nincs mázlija, nem jön össze valami nagy szerencsésen, hanem csak dolgozik, és belerakja az energiát és rakhatná a végtelenségig, de semmi. Mert nekik valahol bejött az élet. Így meg jön az a „tanács”, hogy hát ha nem jön össze, akkor arról csak te tehetsz. Oké, hogy tenni is kell azért, hogy legyen változás, ebben igaz amit mondtak, de 1) ezt úgy is lehet közölni, hogy a másik ne érezze magát hülyének nézve, 2) vannak olyan helyzetek, ahol akadályai vannak annak, hogy az illető bármit is tegyen. Nem (csak) külső akadályra gondolok, lehet ez pl félelem is, vagy megszokott dolgokhoz való ragaszkodás, bármi igazából. És ezek közül is mindnek megvan az oka, a gyökere. Nem hiszem, hogy attól fog elkezdeni bárki bármit is tenni bármiért, ha kioktató stílusban elmondják neki hogy „Na ezt kell csinálni, miért mit gondoltál…?”. Inkább abban kéne segíteni, hogy az illető az akadályokat el tudja rakni az útból, és így tudjon tenni saját magáért/másokért.

"Ha kárörvendő vagy, irigy, azt nem te választod szóval nem tudsz tenni ellene"

Igen, megvan az oka, hogy miért ilyen valaki, csak az a baj, hogy aki ilyen, pont az hangoztatja azt, hogy "Azért/az ellen tenni is kell ám!".

Így meg felmerül a kérdés, hogy az ő kárörvendésük/irigységük felett mindenki hunyjon szemet, de a másik tegyen meg mindent a saját kárörvendése/irigysége ellen?

Amit szabad Jupiternek...?

Vagy csak a szenteknek maguk felé hajlik a keze?