Új felfedezés: a világmindenség szimulálja a saját létezését – nem létezünk és semmi sem létezik?

Tudósok egy nagyon ijesztő elméletet vetettek fel, majd kutatásokkal kezdték el igazolni. Amit találtak, az egyszerre lenyűgöző és félelmetes…

A tudósok felvetik azt is, hogy mi magunk is önszimulációt hajtunk végre, amikor álmodunk. honnan tudod, hogy most ezt olvasva is nem éppen ez álomban vagy…?

Lehet, hogy a világunk nem az, aminek látszik, és nem több egy nagyon bonyolult szimulációnál – állítja a Los Angelesben kutató Quantum Gravity Research intézet alapítója, Klee Irwin. [link]

Ő ugyanis a tudóscsoportjával együtt régóta figyeli és vizsgálja a kvantumfizikát, és egyre érdekesebb dolgok tárultak eléjük az elmúlt években, hónapokban.

Ezek pedig az eddigi legvadabb sejtéseket látszanak igazolni az univerzum eredetéről, mibenlétéről.

A Bostrom féle szimulációs elmélet tényleg igaz lehet.

Ez pedig azt mondja, hogy az univerzum és a minket körülvevő világmindenség csak egy illúzió, egy számítógépes szimuláció.

Azaz a szó szoros értelmében véve mi magunk sem létezünk, ahogyan semmi más sem.

Klee irwin kutatási eredményei azt sugallják, hogy a kozmosz “teremtői” létrehozhattak egy olyan szuperfejlett technológiát, mely a mindenséget létrehozza és szimulálja.

A tudatunkkal elhiteti, hogy vagyunk, hogy a világ létezik.

A kutatócsoport eredményei szerint a kozmosz pedig nem más, mint egy furcsa hurok, ami önmagát szimulálja.

De mi lehet ennek az álszimulációnak a célja, ha nem maga a valóság?

Nos, ha valóban léteznek földönkívüli lények, vagy felsőbb teremtők, akkor maga az evolúció és a fejlődésünk is lehet egy olyan mechanizmus, ami a jövőbeli lények egyfajta tesztje.

Embereket és más lényeket “növesztenek” a szimuláción belül, hogy technológiai és biológiai tökéletesítést, különféle megfigyeléseket hajtsanak végre…

Mintha csak játszanának velünk, ahogyan ma mi is játszunk a számítógépes játékokkal.

Vagyis az univerzum önmegvalósítja a saját létezését, a mögöttes algoritmusokra és egy szabályra támaszkodva, amelyet a “hatékony nyelv elvének” hívnak.

Vagyis érthetőbben fogalmazva: a létező dolgok telejs szimulációja n m más, mint egy különálló gondolat. De honnan van maga a szimuláció? Éppen ez a lényeg, MINDIG IS jelen volt, ez magyraázza a végtelen, és az időtzlenség fogalmát.

Ezért nem tudja a szimulkáción belül semmi, még mi emberek sme felfogni, hogy valami öröktől fogva létezik… mert ez a szimuláció jó val azelőtt jött létre, hogy mi megteremtődtünk benne, ergo a létezésünk előtre nyúlik vissza a “végtelenbe”.

Ha ez így van, akkor nem is létezik idő – állítják a kutatók.

Ehelyett a mindenre kiterjedő gondolat, amely a mi valóságunk, egy hierarchikus sorozat beágyazott hasonlóságát kínálja, tele olyan “algondolatokkal”, amelyek egészen a nyúl üregéig nyúlnak le az alapmatematika és az alapvető részecskék felé.

Itt is érvényes a hatékony nyelv szabálya, amely azt sugallja, hogy maguk az emberek is ilyen “kialakuló algondolatok”, és más algondolatok (úgynevezett “kódlépések vagy tevékenységek”) révén megtapasztalják és jelentést találnak a világban a leghatékonyabb módon

A valóságunk tehát nem létezik. Az egész egy mentális konstrukció…

Vagyis a világmindenség egy önszimulációt hajt végre: saját maga létezését szimulálja, még ha ez nagyon ellentmondásosan hangzik is – erősítik meg.

A szakértők egy nagyon egyszerű példával meg tudják értetni ezt az egészet: gondoljunk csak az álmainkra melyek tulajdonképpen a mi saját kis “univerzum önszimulácóink”…

Elvégre az álmok sokszor valóságosabbak, mint maga a valóság.

És honnan tudod, hogy most ezt olvasva is nem éppen ez álomban vagy…?