Ha úgy gondolom, hogy a leírások alapján indigógyermek vagyok, honnan tudhatom meg, hogy valóban így van-e?

Hú, kedves utolsó válaszoló, azért meggondolnám, hogy kinek a szavára adok... Doreen Virtue nem éppen az az elismert személyiség, akit hitelesnek tartanak, és valahogy tényleg pénzszaga van a könyveinek.

Persze lehet hinni neki, de hadd ábrándítsalak ki: semmit nem ér egy ilyen teszt. Merthogy az emberek általában szeretik magukra aggatni az indigó-gyermekek jellemzőit, akár azok, akár nem - mindenkiben ott dolgozik az, hogy különlegesnek akarja érezni magát, épp ezért a semmiben is megtalálja a mindent.

Szóval, ezt teszttel nem lehet eldönteni, csupán aurafotózással.

13:09.

Koszonom, hogy leirtad ezt, de En arra lennek kivancsi, hogy mit erez az a szemelyiseg, Aki ugy gondolja, hogy "indigo"!

Nem a tesztre, hanem a szemelyiseg erzelmeire lennek kivancsi!

Miben kulonbozik O maga a tarsaitol?

Vagy mi tortent az eleteben, olyan esemeny, ami miatt ugy erzi, hogy kulonleges kepesegekkel rendelkezik.

Aurafotó: sajnos tényleg ez az egyetlen fizikai erejű "bizonyíték".

Állítólag a gyerekek olyan 3-4 éves korig még látják a "fényfelhőt" az emberek körül, azután - mivel a környezetük nem látja és így nem "téma" - kiszelektálódik ez a képességük, sok más képességhez hasonlóan, amit nem gondozunk. (Pl. sok baba a lábujjait ugyanolyan ügyesen használja mint a kezét, de ugyanezek a gyerekek pár év múlva képtelenek már erre.)

Visszatérve az auralátásra, azok, akiknél valamiért ez a képesség felnőtt korban is megmarad, kívülről nézik, s mivel az érzelmek, az egészségi állapot, stb. nagyban befolyásolják ezeket a hullámokat, kívülről állítólag egy szivárványos kotyvalék látszódhat. Ami az aurád színe (ha indigó, akkor indigó, ha piros, vagy zöld, akkor olyan), az a testedhez legközelebb eső réteg, ami jellemző színét elvben konstans megőrzi. Ezt az aurafotós elektródák segítségével veszi fel a tenyered bizonyos pontjairól. A gyakorlatban ez úgy néz ki, hogy ráteszed egy fémgombos bigyóra a kezed és a számítógép kiadja a fotót. (Magyarországon 2500-3000Ft-ért csinálnak ilyet.) Nem hit kérdése, hanem fizika, s tényleg nem változik. Aki már csináltatott magáról többet is különböző időben, az igazolhatja, hogy mindig ugyanaz az alapszín.

A leírások mindaddig nem sokat érnek, amíg az ember "öntudatlanul" (mármint nem is sejtve magáról, hogy indigó) el nem éri húszas évei végét. Ugyanis a legtöbb leírás nagy számban tartalmaz olyan állításokat, amelyek akármelyik tinédzserre ráillenek, sőt kétezer éve is ráillettek, jól példázza ezt Szókratész megállapítása: "Fiatalságunk ... rosszul nevelt, fittyet hány a tekintélyre, tiszteletlen. Manapság fiaink ... nem állnak fel, amikor a helyiségbe belép egy idős ember, feleselnek a szüleikkel és fecsegnek ahelyett, hogy dolgoznának. Egyszerűen kiállhatatlanok."

A kérdőíveknek semmi, de semmi értelmük nincs, ezt így nem lehet eldönteni, csak arra jók, hogy megtévesszék a közönséget. Ebből ugyanis az a téves képzet támadhat, hogy indigónak lenni valami különleges dolog, aki indigó az egy nagy mázlista, egy kivételes tehetség, aki előtt mindenkinek hódolnia kell. Ezért, aki nem konyít semmit a dologhoz, elkezdhet vágyakozni hogy indigó legyen és keresi a lehetőséget, hogy igazolja magát. Ebben segít a kérdőív, ami nagyszerűen félre tud vezetni.

Szerintem tizenévesen könnyen "elszúrhatja magát", aki hirtelen úgy gondolja, hogy ő indigó. Az indigóság lényege ugyanis nem a gyerekkorban, nem fiatalkorban, hanem a felnőttkorban leledzik, ilyenkor állnak "pályára" ezek az emberek, mégpedig jól meghatározott pályára, általában valamilyen olyan szerepben, amivel segítenek. Szociális munkások, közösségek vezetői, környezetvédők, jogvédők, civil mozgalmak szervezői, önkéntesek, tanítók, gyógyítók, stb. eléggé tipikus pályák, vagy ha ez nem jön össze, akkor kedvtelés szintjén megvalósuló hivatás. Egy húszas évei végén járó felnőtt ilyen távlatokból vissza tud tekinteni arra, hogy hogyan jutott oda ahol van, és vajon az egy olyan pálya-e, ahol ő majd segítheti a Földet.

"az indigógyermekeknek vannak kétségeik magukkal kapcsolatban?" - aki már felnőtt fejjel végig tudja nézni az életét és látja életének fő motivációit, s azok a motivációi, mint egy indigó aurához tartozó személyiségnek (hasznos, jó ember legyen, aki segít a Földön), nagyon valószínű, hogy nem lesznek kétségei, de magasról tojni is fog rá. Miért? Mert jól tudja, hogy a feladata segíteni valahogy a világon, nem pedig az, hogy kimagasló tehetségeiből önmagának kovácsoljon erényt. Aki azért "akar" indigó lenni, hogy különlegesnek érezze magát, na az tuti, hogy nem az.

Nem úgy értettem, hogy indigónak lenni érdem, amit ki kell érdemelni ezzel-azzal. Indigónak lenni egy nagy és nehéz feladat, egyáltalán nem irigylésre méltó. Gondold el: úgy érzik hogy segíteniük kell ezen a világon és ebbe ölik az energiájukat, nem a saját boldogulásukba, holott ez legtöbbször eléggé szélmalomharcnak tűnik. Akik irigylik, azok a képességeiket irigylik, mert az irigykedők olyan emberek, akik ha bírnának ilyen képességekkel, akkor azokkal a saját szerencséjüket kovácsolnák. De ha ők indigók is lennének, akkor egyáltalán nem törődnének magukkal, pontosan tudnák, hogy a képességeikkel a Földet kell segíteniük.

Egyébként indigó attitűdöt felvenni nem lehet, mert akkor vagy a motivációkat is felveszi, vagy semmi értelme, mert átlátszó lesz. Sokan hirdetik magukról, hogy indigók és ezért valamilyen ellenszolgáltatást várnak a társadalom részéről, pl. hogy hagyják őket békén az iskolával, hiszen ők indigók, meg mindenki boruljon le előttük, mert ők indigók. Itt rögtön kibukik, hogy nem indigóról van szó, csak "álindigóról", hiszen teljesen ellentétes cselekvésformát gyakorol.