Az ateisták-nak miért jó, hogy ateisták?
6
Melyik kommentemben kötözködtem? A kérdésre válaszoltam.
Én ateista vagyok egy kívülálló számára, de aki ismer engem nagyon jól tudja, hogy én nem vallom magam annak. Hívő sem vagyok, én a tényszerűségben bízok (a hiszek szót utálom, direkt nem használtam).
Tény például, hogy nem tudjuk mi van a halál után, illetve az energia nem vész el, csak átalakul, szóval a halál nem feltétlen jelenti a véget. Nem tudjuk mi történik az ember tudatával a halála után, azt sem tudjuk egyáltalán, hogy a lélek mint olyan létező dolog-e, vagy csak nyersen a tudatunk létezik-e ami kb. olyan, mint egy adattárolón egy MI (csak ez esetben szerves adattárolón). Ha utóbbi lenne igaz az azt jelentené, hogy nem is állunk annyira messze egy, a scifi-k alapján leírt, érezni képes mesterséges intelligenciától.
Szóval ja, én attól függetlenül, hogy "ateista" vagyok nem vetek el mindent a halál utánról és nem gondolnám, hogy onnantól nagy feketeség és viszlát. Egyszerűen még semmit sem tudunk és nem, nem én leszek az aki megfejti ezt a kérdést, szóval nem is nagyon agyalok rajta. Majd pár generációval később talán lesz valami kézzel fogható bizonyítékunk, ami megválaszol ezt-azt.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!