Mikor jön már a megvilágosodás?

Egy megvilágosodott mester tud elvinni.

Ha tudnád, hogy ehhez mennyi energia kell...

Ha tele vagy gondokkal terápiázz!

A csodavárás legtöbbször nem fizetődik ki...

Majd akkor, ha már nem akarsz megvilágosodni. Ha már nem hajszolod, mint ahogy semmi mást sem. Ha lemondasz arról, hogy ezt és ezt kéne érezned, ezt és ezt kéne gondolnod, így és így kéne érezned magad, ezt meg ezt kéne tenned, és így tovább. Ha majd lemondasz arról, hogy bármit is megváltoztass.

Amíg a megvilágosodást hajszolod, addig csak az egódat táplálod. Eleve, csak az egó az, aki szeretné elérni a megvilágosodást. De a megvilágosodást nem lehet érni; amint megpróbálod, abban a pillanatban célt tévesztesz.

De amikor elfogadod a világod olyannak, amilyen, és hagyod, hogy minden úgy legyen, ahogy van, na akkor fog eljönni az, amit keresel.

Te az vagy, és már most is az vagy. Bármit is teszel, azzal csak távolabb kerülsz tőle.

De ez nem megy úgy, hogy leülsz egy székre, és azt mondod, hogy most akkor már békén hagyom a világot... és figyelsz, hogy mi történik. Ekkor valójában ugyanúgy a változást várod, és semmi mást nem teszel, mint megpróbálod beengedni a hátsó ajtón azt, amit az imént kitessékeltél az első ajtón. El kell jutni odáig, meg kell érni arra, hogy tényleg, őszintén békén hagyd a világot úgy, ahogy van.

Csak éld a hétköznapjaid, egyél, igyál, szaporodj, hallgasd a kedvenc zenéid, nézd a kedvenc filmjeid, és tudd, hogy te az vagy, és ne próbálj se beleavatkozni a világba, de elkerülni se próbáld azt. Hagyd, hogy menjen minden úgy, ahogy mennie kell; nem mintha tudnál bármi mást tenni.

Akkor nem a neked való helyes módszert csinálod.

Az nem baj hogy még nem világosodtál meg, azt viszont már el kellett volna érni, hogy le tudj csendesedni.

Nem megfelelően gyakorolsz szerintem.

A könyvek olvasása, a videók nézése nagyon "kényelmes", de csupán kb 5%-a a munkának. Nem helyettesíti azt hogy rendszeresen leülsz, és helyesen gyakorolsz.

#6

Mi nem tetszik?

7 nincs vallási közösség mibe beleillenék, legalábbis ahogy látom sok köztük a széthúzás, a különbségek pengeélre helyezése. neveztek mindennek. (pogánynak, kereszténynek, sátánistának, buddhistának, ateistának stb.) ami végtére igaz is meg nem is, csak így nehéz a valláson belül ismerkedni. Én az egységet nézem bennük, és azt is hangoztatom.

hiszek a reinkarnációban de nem érdekel ki voltam. Egyszerre csak "egyszer élünk", a Mostban.

hiszek a megvilágosodásban, de nem kötöm valláshoz, hiszem hogy egy ateista, materialista is képes rá gyakorlatok nélkül... tiszta erkölcsös és morális életet élni. Ezzel azt is állítom, hogy az ateista is belépést nyerhet a Menybe, a Nirvánába. mert ha nem is hisz benne, Istennek tetsző életet élt, és sok kereszténynél különbet mi akadálya lenne? Ki ítélné el, csak a dogmák mondják h nem léphet be, a józanész ezt nem állíthatja. ha létezik ők is jogosultak rá.

De az se zavar ha minden a semmibe vész, a tetteimmel a jövőt akarom építeni, hogy a következő generációk is élhessenek. A testem lebomlik és táptalaj lesz. hogy a lélek, a tudat, hogy hova kerül, innentől kezdve, nem igazán számít.

mióta ezt felismertem, átjárt egy nyugalom, mások szavaival élve "jóga oktatós" a hangom. én úgy élem meg mintha tudatosan álmodnék, korlátokkal, szabályokkal amiket jobb nem átlépni. Éles váltásnak érzem a gyerekkori hiperaktívról. Az abból származó emlékek az ok amiért nem tetszik, jó hogy lehiggadtam de valami hiányzik.

(19-20 éves korom óta érzem így, mostanság kezdtem felismerni a lehetséges okait.)

Keresztény (református) alapokkal és gyerek agykontrollal indultam el az úton. mondhatni autodidakta módon.

Úgyhogy fenn áll a kérdés, valós vagy délibáb?