A valóság egy hallucináció?

Csak gondolkodj el rajta...

Ha megnézed az emberiség történelmét, a jóról, rosszról, erkölcsről, normálról alkotott fogalmaink folyamatosan változtak, nem csak időközönként, hanem kultúránként is. Egy 17. századi vietnámi parasztembernek teljesen mást jelent a valóság, mint egy 21. századi brit fiatalnak. A két ember teljesen másképp éli meg a valóságot, más hatások érik, más érzelmei vannak, másképp gondolkodik. Adódik a kérdés, hogy akkor mi a valóság? A kettő közül melyik?

Ez persze csak a szubjektív valóság, de ott az objektív valóság kérdése is. Valamikor azt gondolták, hogy a newtoni fizika mindenre magyarázatot ad, aztán megfigyelték, hogy szubatomi szinten teljesen más törvények szabályozzák a fizikai valóságunkat, mint a mi szintünkön. A kvantummechanika révén rájöttek, hogy a biztos is bizonytalan, merthogy a valóság csupa valószínűségből áll. Valószínű körülmények között élünk, valószínű atomi részecskék alkotnak minket, az egész életünk nem áll másból, mint hogy pillanatról pillanatra lépkedünk a valószínűségek végtelenjén, azaz egyik valószínűségből a másikba élünk.

Egy példa: ha mondjuk kezet fogunk, úgy érezzük, a bőrünk egymáshoz ér, valójában viszont a nagy semmi ér egymáshoz, csupán az atomjaink mezejei érintkeznek egymással. (Sőt, ha belegondolsz, testünk nagy része térből, a récseskék közti hézagokból áll.)

Szóval, amit mi makroszinten fizikai valóságként érzékelünk, az szubatomi szinten teljesen másképp fest. Most akkor melyik a valóság? Mindkettő? Egyik sem? Ha mindkettő, akkor miért állnak egymással ellentmondásban?

Maga Enstein mondta: „A valóság egyetlen meghatározása sem teszi lehetővé a kvantummechanika létezését."

Tehát, jelenlegi tudásunk szerint, az általunk tapasztalt valóság és a kvantummechanika ellentétben áll egymással. A kvantummechanika működni látszik, ezt támasztják alá az elméletek és a kísérletek. Ebből az következik, hogy a valóság valahol hibádzik.

Vagy vegyük például azt a kísérletet, amelyben bemutatták, hogy a racionális döntések valójában milyen ritkák. Az események időrendiségében van a hiba; az ember úgy érzékeli, hogy egy adott esemény bekövetkezésekor válaszképp döntést hoz, és megteszi a szükséges lépéseket. Az elme ezt a benyomást kelti, az igazság azonban az, hogy a döntés sok esetben már akkor megszületik, amikor az agy tudatos része még csak nem érzékelte a kiváltó eseményt. Magyarul, _bizonyos döntéseket_ előbb hozunk meg, mint hogy tudnánk arról, hogy egyáltalán döntést hoztunk, viszont az agy utólag felcseréli a sorrendet, hogy megteremtse az ok-okozat koherenciáját.

Az már más kérdés, hogy azóta (2012-ben) más kísérlet révén megkérdőjelezték ennek a kísérletnek a módszertani hibátlanságát,

Meg lehet közelíteni filozofikusabb oldalról is a dolgot.

Ez egy jó mondat: "-Amikor egyetértünk a hallucinációban akkor, azt valóságnak nevezzük."

Mert ugye az objektív és a szubjektív valóság közti egyik nagy különbség, hogy az objektív valóságot mások is érzékelik, így tudják azt bizonyítani számodra. Nade ez egyben azt is jelenti, hogy a valóság meghatározásához mások tanúbizonyságára kell támaszkodnod, tehát egyedül képtelen vagy eldönteni, mi a valóság (mások alatt is most nem csak személyeket, hanem gépeket, mérőeszközöket is lehet érteni)?

Vegyül például azt, mi a különbség az álom és az ébrenlét közt. Amíg álmodsz, nem fogsz rájönni arra, hogy álmodsz (kivéve, ha megtanultad a tudatos álmodás technikáját, de ez más kérdés). Amíg álmodsz, látszólag minden és mindenki igazolja számodra az álom valódiságát, azaz az álom igazolja önmagát, te pedig készéggel elhiszed, hogy az tényleg az objektív valóság - miközben valójában egy totálisan szubjektív álmot álmodsz.

Csak akkor tudod, hogy álmodtál, mikor már felébredtél.

Vagy ott van a korábban említett LSD-t. Befalsz belőle egy adagot, és látsz egy sárkányt a konyhában, ami számodra teljesen valódi. Honnan tudod, hogy nem az?

Utólag a sárkányt nem tekinted valódinak, a konyhádat viszont igen, mert a sárkány az LSD trip előtt nem volt ott, és utána sem lesz már ott, viszont a konyhád igen (és visszakapod a ugyanabban az állapotban, amilyen a sárkány megjelenése előtt volt). Tehát ebben az esetben elsősorban a jelenség időtartama alapján határozod meg annak valódiságát, és az alapjén, hogy hatással van-e a környezetére.

Ezzel csak azt akarom személtetni, hogy bár a hétköznapi életben mindannyian magától értetődőnek vesszük a valóságot, ennek ellenére, ha alaposabban megnézzük, egyáltalán nem könnyű meghatározni, mi az a valóság, és egyáltalán nem könnyű alkotni rá egy univerzálisan érvényes definíciót. Egy önmagában álló megfigyelő nem is tudja biztosan elhatárolni az ő szubjektív valóságát az objektív valóságtól, ehhez különféle segédeszközök kellenek, úgy mint a jelenség időbelisége, vagy mások tapasztalata, stb.

Ráadásul ott van az egyéni érzékelés korlátozottsága, stb., de nem akarom tovább húzni.

Hogy hallna meg, ha Isten a mindenkori mindenség.

Lehetetlen a legelső FORRÁST elpusztítani.

Téged ki lehet írtani közös imádsággal, de Istent nem.

Az én ellenem uszítókat, uszítottakat is ki lehet írtani.