Eckhart Tolle tanításait olvasva, az ego egy "kisördög" bennünk, ami nem jó, hogy van. Miért él velünk születésünk óta a fejünkben, ha csak rossz gondolatokat generál nekünk? Miért van?

Tolle kicsit rosszul írja le ezeket a dolgokat. Vagy nem is tudom... igazából nem téved, de az olvasóban mégis ez a benyomás alakul ki, hogy az ego egy kisördög. Pedig valójában ez csak egy kis szelete az egonak.

Az ego azt jelenti, "én". Ez egyfajta identifikáció, azonosulás. Az alapját a testtel való azonosulás képezi, annak hite, hogy "én a test vagyok".

Mert ebben az interpretációban úgy néz ki a dolog, hogy van a tudat, van a test, és a kettő közti összekötő kapocs az ego. Úgymond, amikor a tudat elfelejti önmagát, és azonosul a testtel, akkor jön létre az ego, és ebből jön létre az "én" gondolat (nevezetesen az "én a test vagyok" ideája), ami valójában már maga az ego.

Tehát az ego maga az "én", és ebből bontakozik ki a személyiség, a világban játszott szerepeid, stb. Maga az ego pont annyira rossz vagy jó, mint amennyire a világban léteznek rossz és jó emberek.

Az elme és az ego ugyanazok. Sokan azért szeretik inkább elmének nevezni, mert az ego "anyaga" a gondolat, tehát nincs ego (elme) gondolatok nélkül.

A tudat pedig egyszerűen csak tudat, annak tudása, hogy létezem. Ha majd elkezdesz magadba merülni, nyilvánvalóvá válnak bizonyos dolgok, amik most még nem azok. Pl. az, hogy a tudat egyenlő a létezéssel. Nincs létezés tudatosság nélkül.

Azt is felfedezed majd, hogy bár a tudatosság a leghétköznapibb, legintimebb tapasztalatod, mégsem tudod megfogni. Nem olyan, mint egy gondolat, amit tudsz ismételgetni, bele tudsz kapaszkodni, stb. Pont ellenkezőleg, a tudat nem "valami", hanem a tudat maga a "van"-ság, és ennek a vanságnak, a létezésnek a terében jelenik meg minden tapasztalat, beleértve az egot is.

Lélekről itt nincs szó, az egy másik könyv :)

Itt alapvetően tudat van, test és ego, illetve ezek különféle módosulásai (az elme szubtilis teste, kauzális teste, stb.).

#3 vagyok, még egy valamit elfelejtettem.

Azt írtam, a tudat nem ragadható meg tárgyként. Ez így si van, de megragadható a figyelem összpontosítása révén.

Erre több módszer is van, az egyik az "itt és most" módszere (Tolle ebből ugye a MOST-ot hangsúlyozza). A tudat, a legtisztább formában, a mostra, a jelenlétre összpontosított figyelem révén érzékelhető. Ez az "itt és most"-ban élés egyszerre jelenti a jelenre való éber fókuszálást, illetve a figyelem fókuszának kiszélesítését is.

Egy másik módszer a "vagyok", amikor figyelmed a saját létezésedre összpontosítod, és megpróbálod megtartani az elméd csendjét. A saját létezésed "itt és most" van, ezért ez ugyanaz, mint a "most". A végső cél kikerülni az elméből, és felfedezni, hogy te igazából a tudat vagy.

Tolle sokszor a "lét" kifejezést használja, mert abból az elme nehezen alkot mentális képet, de a "lét", a "jelenlét", a "tudat", "tudatosság", a "vagyok", és a "most" szavak valójában mind ugyanoda vezetnek. Nincs egyik a másik nélkül, mert végső soron ezek ugyanazok.

#5

Jót írsz, a múlt és a jövő közti cikázás. Az ego a dolgokkal folyamatosan ellenálló - kereső viszonyban van (egyes dolgokat keres, küzd értük, másokat megpróbál elkerülni, ellenáll nekik), ezért időzik hol a múltban, hol a jövőben, de sosincs jelen. A jelenlég az ego feloldását jelenti, és ez egyben ennek az ellenálló - kereső viszonynak a megszüntetését is. A jelen(lét) teljes elfogadása kioltja a múlttal és a jövővel való mentális függőségi viszonyt. Az egó mindig akar valamit, és ezt a valamit mindig máshol keresi, sosem elég jó neki, ami van.

Én Tollét mostanában nem olvastam, más műveken művelődök, így nekem nem annyira Tolle-sak a nézeteim. A kérdéseidre sem igazán tudok válaszolni, legfeljebb a saját nézőpontomat tudom átadni.

Illetve ez kicsit összetettebb dolog is, az embernek szellemi fejlettségétől függően más és mást tanításra van szüksége. Vannak olyan dolgok, amiket nem mondhatsz el egy utcáról beeső random akárkinek, mert abból semmi jó nem sülne ki. Régebben, az indusvölgyi civilizációban az ilyesmit tapasztalt szerzetesek, papok adták át a fiataloknak, és úgy hívták a tanítást, hogy "upanisad". Ez azt jelenti, hogy "közel az ülőhelyhez", mert a tanítványnak a mesterhez közel kell ülnie, a mester pedig így súgta a tanítvány fülébe a tanítást.

Az abszolút igazság az (már amennyire a legnagyobb mesterek ezt kifejtették), hogy az egó illúzió, a szabad akarat pedig még annál is nagyobb illúzió. Az illúzió (máyá): az egész világ, és benne az "én". Az egyetlen, aminek valódi léte van, az a tudatosság. Ennélfogva teljesen mindegy, mit teszel, hogyan élsz, mi vezet. Az egyetlen erő, ami a világot mozgatja, a karma. Minden a karma szerint történik, nekünk egyetlen választásunk van, hogy részt veszünk-e az illúzióban, vagy sem. Ha az egonak tekinted magad, akkor részt veszel a színjátékban; amikor felébredsz, és tudatosságnak tekinted magad, onnantól fova már nem.

Persze, nem mehetsz oda valakihez az utcán és nem mondhatod neki azt, hogy "mindegy, mit teszel", mert annak elég súlyos következményei lehetnek... és te sem járhatsz-kelhetsz ezzel a tudattal, amíg nem vagy olyan szinten.

Majd olvasd el a Bhagavad Gítából Arjuna herceg történetét. A történet épp erre mutat rá, hogy ti. az embernek nem az a dolga, hogy a dualitás (jó - rossz) világába belemerülve cselekedjék, hanem egyszerűen csak teljesíteni kell a karma akaratát. Ez egyúttal a moralitás fölé emlekedés, és egyfajta lemondás a világról, lemondás önmagadról, a benned lévő cselekvőről (mert mint megállapítottuk, az egó az, aki feszt cselekedni akar). Tolle erre akar rávezetni, amikor azt mondja, hogy ha legközelebb bántanak, akkor ahelyett, hogy ellenállnál, légy ott szemlélőként, és figyeld magad.

Szóval a válasz a kérdésedre, hogy mit tegyél az egóval, az, hogy hagyd figyelmen kívül. Légy ott tudatos szemlélőként (ezt úgy hívják, kontempláció), de ne menj bele az ego játékaiba. Bármit érzel, hagyd az érzést létezni, fogadd el hogy van (sose tagadd le!), légy tudatában, de ne érintsd meg. Ha nehéz helyzetben vagy, csak tudatsd magaddal, hogy "nem fontos, mit érzek", és tudd, hogy te színtiszta tudatosság van.

"Ha kiveszi az ember magából az EGO-t, akkor egy üres, érzések és gondolatok nélküli lényt kap, nem?"

A tudatból származik minden, ami létezik. Szerinted mennyire lehet üres az, amiből minden származik?

Az, hogy nincsenek benne objektumok, nem feltétlenül ürességet jelent, hanem a megosztottság-mentességet, osztatlanságot.

"A tudatalattival mi a helyzet?"

A tudatalatti csupán tudatalatti; a személyiségnek olyan tartalmai, aminek nem vagy tudatában. Nem kell nagyobb jelentőséget tulajdonítani neki, mint a tudatos lényednek.

"És még egy kérdés: Mit kezdjek a lelkemmel Tolle tanításai szerint?"

Ebben a kontextusban nincs definiálva a lélek fogalma. Van az emberben megnyilvánuló tudatosság, az átman, magyarul az önvaló. Erre gondolhatsz úgy, mint a lélekre, de ez valójában semmiben sem különbözik a "teljes" tudatosságtól. Ezzel nem tudsz mit kezdeni, nem is tudnál, hisz ez öröktől fogva létező, és már azelőtt létezett, mielőtt az ego megjelent volna, és létezni fog akkor is, amikor az ego már sehol sem lesz.

Milyen érdekes, tegnap reggel munkába menet azon elmélkedtem, mi is a tér és az idő. Meditációm során már felfedeztem, hogy a kettő nem különül el egymástól, más szóval, az "itt és most" ugyanaz. Ha fejben "itt" vagy, akkor azt csak jelen időben, a mostban tudod megtenni, és ugyanígy, ha a most-ban létezel, akkor "itt" is vagy. Végeredményben azt gondolom, hogy a tér és az idő olyan mentális konstrukciók, melyeknek a "gyújtópontja" tebenned van, és ez azért lehetséges, mert ezek az emberből, pontosabban a tudatból vetülnek kifelé, valójában a tudatosság a tér és az idő "középpontja".

És ahogy ezen elmélkedtem, beértem a munkahelyemre, munkakezdés előtt átpörgettem a facebookot, és pont egy témába vágó Tolle idézet jött velem szembe. Hogy ez most a facebook nagyon okos algoritmusainak köszönhető, vagy valami másnak... ¯\_(ツ)_/¯

A TÉR ÉS AZ IDŐ VALÓDI TERMÉSZETE

Vedd fontolóra a következőt: ha nem volna más, csak csönd, akkor az számodra nem létezne; nem tudnád, mi az. Csak a hang megjelenésével válik a csönd létezővé. Hasonlóképpen, ha csak tér volna, és nem volnának benne tárgyak, akkor az számodra nem létezne. Képzeld el magad, amint a tudatosság egy pontjaként lebegsz a gigászi méretű térben, ahol se csillagok, se galaxisok, csak üresség! A tér hirtelen már nem is lenne hatalmas; nem is létezne! Nem lenne sebesség, sem innen oda irányuló mozgás. Legalább két viszonyítási pont szükséges ahhoz, hogy távolságról és térről beszélhessünk. A tér abban a pillanatban teremtődik meg, amikor az Egy kettővé válik. S ahogy a „kettőből” „tízezer dolog” lesz - ahogy Lao-Ce nevezi a megnyilvánult világot -, úgy válik a tér egyre hatalmasabbá és hatalmasabbá. A világ és a tér tehát egyszerre, ugyanabban az időben keletkezik. Semmi sem lehetne tér nélkül, s maga a tér mégis semmi. Az univerzum megszületése - ha tetszik, az ősrobbanás, a „big bang” - előtt nem létezett holmi hatalmas űr, ami arra várt volna, hogy megtöltsék bolygókkal. Nem volt tér, mivel tárgyak sem voltak. Csak a Megnyilvánulatlan létezett, az Egy. Amikor az Egy a „tízezer dologgá” vált, hirtelen - látszólag - már a tér is megjelent, és lehetővé tette a sokaság létét. Honnan jött? Talán Isten teremtette, hogy otthont adjon a világegyetemnek? Természetesen nem. A tér semmi, tehát soha nem is teremtődött. Menj ki a szabadba egy felhőtlen éjszakán, és nézz föl a csillagos égre! A sok ezer csillag, amit szabad szemmel látsz, csupán végtelenül parányi töredéke az univerzumnak. A legnagyobb teljesítményű teleszkópokkal már ma ezermillió galaxist lehet észlelni, és minden egyes galaxis egy-egy „univerzumsziget”, ami csillagok ezermillióiból áll! Ami azonban még ennél is bámulatosabb, az magának a térnek a végtelensége. A mélysége, nyugalma és csöndje annak, ami lehetővé teszi mindezen pompa létezését. Semmi sem lehet lélegzetelállítóbb és fönségesebb, mint a tér fölfoghatatlan hatalmassága és nyugodt csöndje! És valójában mi is az? Üresség, gigászi üresség.

Amit elménkkel és érzékszerveinkkel az univerzumunkban térként észlelünk, az maga az externalizált Megnyilvánulatlan. Ez Isten „teste”. A legnagyobb csoda azonban a következő: ez a nyugodt csönd és hatalmasság, ami lehetővé teszi a világegyetem létezését, nemcsak kívül, a térben, az űrben figyelhető meg, hanem benned, a belső világodban is! Amikor teljesen és tökéletesen jelen vagy, akkor az elme nélküli, csöndes, belső térként találkozhatsz vele. Ez benned van, és mélysége elképesztően hatalmas, bár nem mértani értelemben. A térbeli kiterjedés végső soron a végtelen mélységnek - az egyetlen transzcendentális valóság egyik alapvető tulajdonságának - a félreérzékelése.

Einstein szerint a tér és az idő nem különül el egymástól. Nem fogom fel ugyan teljesen, de ha jól értem, akkor szerinte az idő a tér negyedik dimenziója, és ő „tér-idő kontinuumról” beszél.

Így igaz. Amit kívül térnek és időnek érzékelsz, az végső soron illúzió, ám mégis van valamennyi igazságtartalma. Mindkettő Isten lényegi tulajdonsága: a végtelenség és az örökkévalóság. Ezeket úgy érzékeled, mintha lenne rajtad kívüli létük. A tér és az idő megfelelőjét a bensődben is megtalálod, és azok fölfedik valódi természetüket, s egyúttal a tiedet is. A tér belső megfelelője az elmenélküliség csöndes, nyugodt, végtelenül mély birodalma; míg az időé a jelenlét, az örök most tudatossága. Emlékezz, a kettő közt nincs különbség! Amikor a teret és az időt a Megnyilvánulatlanként - elmenélküliségként és jelenlétként - fölismered magadban, akkor a külső tér és idő továbbra is létezni fog ugyan számodra, de azok már sokkal kevésbé lesznek neked fontosak. A világ is létezni fog, de többé már nem kötöz meg!

A világ végső célja tehát nem a világban található, hanem azon túllépve - „transzcendálva” - leljük azt meg. Éppúgy, ahogy nem lennél tudatában a térnek, ha nem lennének benne tárgyak, a világra is azért van szükség, hogy fölismerhesd a Megnyilvánulatlant. Talán hallottad már a buddhista mondást: „Ha nem lenne illúzió, megvilágosodás sem lenne.” A Megnyilvánulatlan a világon és végső soron rajtad keresztül ismeri meg önmagát. Azért vagy itt, hogy lehetővé tedd az univerzum isteni céljának a kibontakozását. Ennyire fontos vagy!

/Eckhart Tolle – A Most hatalma/