Ha mára már hiszek a sorsban es teljesen biztos vagyok benne, hogy bármit teszek direkt szivat az élet, mégis miért maradjak eletben?
Ezt szerintem most csak az fogja megérteni, aki ugyanúgy átlátja már, hogy bármit tesz, szenvedésre van ítélve...
Generációkon keresztül olyan sorsok voltak a családomban, amiket sokszor el sem hiszek, es kizárt, hogy véletlen lenne, egyszerűen családilag el vagyunk átkozva. Nagyon szeretném mar végre megölni magam, de egyelőre még gyáva vagyok hozzá... Nagyon irigylek mindenkit, aki mar megtette, megkérdezném, hogy mivel vegyem ra magam, de felek, hogy letiltanak... Van itt bárki, aki ugyanígy érzi es megért?
Pszichológusnak nagyon szeretném ezeket elmondani, de tudom, hogyha el is mesélem a sorsokat a családban, ezt az érzést úgysem tudnám átadni... soha senki nem fog megérteni
válasza:Ha most azt mondanám, hogy a szívás tervszerű, és nem ér véget egy öngyilkossággal, akkor elhinnéd? Amíg túl nem leszel a rád szabott (vállalt, szükséges, kötelező, hívjuk bárhogy) megtapasztaláson, addig akárhányszor véget vethetsz az egésznek, senki nem garantálja, hogy nincs következő, vagy még számtalan élet, amiben újrakezded ugyanezt a szívást egészen addig, míg tényleg a végére nem érsz.
Hogy miért? Ha most azt mondanám, hogy minden létező ember ugyanígy megtapasztalja a negatívumokat, amit te szívásnak hívsz, máskor, más helyen, más időben és ideig, rászabottan, azt elhinnéd?
Értem én, hogy kezdesz besokallni, de a szükséges rosszat muszáj megélni, ezáltal felértékelődik a jó, mi több, a jó dolgok meglétének alapfeltétele, hogy megéld a rosszakat is. Kitartás!
válasza:Azért maradj életben, hogy felismerd, hogy tévedés, hogy "bármit teszel direkt szivat az élet"
És próbáld meg a Hellinger módszert. Az felszínre hozza, hogy miért érzed, hogy elátkozott a családod és a világosságba hozva meg is szűnik ez az érzés, felszabadulsz a terhe alól, és szabad emberként élsz tovább.
(nem tudom, miért, de tapasztaltam, működik!)
válasza:Köszönöm nektek, őszintén ha létezik is reinkarnacio, engem az mar baromira nem érdekel, hogy hányszor kellene meg újra szenvednem, hiszen az mar a jelenlegi tudatállapotomat nem érinti..
Tudom, hogy rengeteg ember élete maga a pokol, de en nagyon sok ember helyében mar reg megoltem volna magam... aki kezek, vagy lábak nélkül el, esetleg vakon, vagy nincs mit ennie, akkor viszont mar reg lett volna lelki erőm akar vonat ele ugrani is, vagy fejbeloni magam...
Egyszerűen minél idősebb vagyok, annál inkább látom az összefüggéseket es a direkt undorító szivatasokat az élettől, vegyítve azzal, hogy a családtagjaik ugyanilyen nyomorult szerencsétlenek mint en, nem is láttam meh olyan családot, ahol ennyi hihetetlenül szerencsétlen ember van, mint nálunk... nem lehet véletlen! Es elegem van abból hogy egy nyomorult játékszer vagyok, arról nem is beszélve, hogy halmozottan mentális beteg
Szerettem volna elmondani mindezt egy szakembernek, de mire több ev után raszantam magam, mar nem fogadtak a virus miatt... ami elvett tőlem egy nagyon jo munkát is, ebbe szinte mar bele is örültem... mar csak tippeket szeretnek, hogy melyik az a gyógyszer amitől csak elalszom, akárhol kérdezem meg, mindenhol letiltottak...
válasza:Mert ez egy tisztességtelen kérdés lenne. Bárki válaszolna rá, pont azzal ártana, hogy segíteni akar.
De mondok neked valamit: gyógyíthatatlan betegségem van. Abszolút nem tudom, hogy 3, vagy 30 év van-e hátra az életemből, ezért aztán nincsenek tervek, nincs család, mert az komoly önzés volna részemről. A vírus miatt bezárt az üzlet, amiben dolgoztam. Egy anyám van még, de ő is beteg, a kivizsgálás most esélytelen, maszek dokira nincs pénz. Látom, ahogy hétről hétre romlik az állapota, elfogy a szemem előtt. Néha arra gondolok, hogy egy kimondatlan verseny van kettőnk között, amiben a célvonal a temetőkapu.
Így hát, minden mindegy alapon megpróbálok rövidtávú célokat teremteni magamnak, de ezek között eszembe se jut szerepeltetni, hogy kárt tegyek magamban. A fszom se csinálja végig ezt az egészet még egyszer :)
#1 voltam.
Sajnálom, ami veled történik... Es igen, semmiképp sem akarom azt éreztetni, hogy nekem a legnehezebb, de személyiség kérdése is, hogy hogy állsz az élethez, amin nem tudunk változtatni... Nekem pl. nárcisztikus személyiségzavarom van, ezzel mar diagnosztizáltak, így eleve másként latod a világot...
Nem mellesleg túlzás nélkül történtek velem szörnyű dolgok, családon belül is sajnos... ha nem tudnám mar, hogy valóban direkt szivat az élet, talán könnyebb lenne, de sajnos túlságosan is átlátom a dolgot, es ebbe a tudatba mar beleőrülök... kitartást neked is
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!