Milyen ezoterikus-okkult jelentése vagy jelentősége van a koronavírusnak?
Tehát:
az érzékelhető-profánon túl mit képvisel vagy mit képviselhet ez?
Ha valamit meg akarunk érteni, akkor mindig mögé megyünk a látható dolgoknak, úgy értjük meg.
Ebben az esetben miről is lehet szó?
Elhiszem, hogy vannak ennek a problémának fizikai és profán nézetei is; én a szellemi nézettel foglalkozom.
- Miért?
- Mert az a megértésnek a veleje-magja.
Bármit is értesz meg a héjon, a profán szinten, az nem jelent szinte semmit sem.
A tudomány, a külső nézet ezért „reménytelen”, és ezért kellene (a szellemi) felé alázatosabbnak lennie.
Akkor többet értene.
2-3-as vagyok..Túl nagy hangsúlyt fektetsz a szellemi vagy a másik végletes "profán" részre,az érzelmi hátterét ahonnan a problémák gyökereznek pedig ledegradálod..a torokcsakrához tartozó archetípus eredetileg a kommunikátor,aki nyíltan bátran vállalja fel a saját gondolatait,továbbá a kreatív belső gyermek a felszabadult örömök kifejezése is..(ének,hangok zenei műfajok)
Az igazság kimondásához az is hozzá tartozik,hogy "azt mondom amit érzek és gondolok" tehát először a sorsot vállalt kis énben történik az önfelvállalás később már egy magasabb szellemi,majd spirituális szinten is megjelenik..Ha ezt az elnyomó Kínai kommunista rezsimre vetítjük,ahol az emberek nagyobb százaléka a személyes szabadságában,saját akaratában van gátolva láthatod,hogy ha nem tudnak szót emelni önmagukért,akkor kollektíven jelenik meg mint egy globális gócpont...
Mint írtam a vírus a víz elemhez tartozik,a víz pedig az érzelmek vagyis az asztrálból indult betegség..
A föld és az ember transzformációja zajlik,dimenzióváltás ahol a föld nyögve megszüli önmaga magasabb sűrűségeit a mostanra megjelent 4. és az 5. dimenziós szintre..ahhoz,hogy az emberiség átjusson vele az éteri 4.-en át az egységteremtő,önmagáért és környezetéért maximális felelősséget vállaló tudatos 5.D-be,ehhez az alsó asztrál (démoni) síkokon is át kell égnie,alá kell merülnie..
Vagyis minden érzelmi hulladékot,traumát,félelmet ki kell takarítani ami fájdalmas,mert a szembesülés önmagunk árnyékával mindig az...ezt nevezed te "beavatási szempontnak",pedig csak önmagadba avatódsz a megismeréseken keresztül.kicsit túlmisztifikálod...
"A Corona..Ez szimbolikusan a sötétség betörését jelenti. (ideiglenes győzelmet a világosság,a fény erői felett)
Gyakorlatilag fejetlenséget, káoszt, zűrzavart jelent vagy jelenthet."
Nem,a sötétségben nincsen káosz,sokkal letisztultabb mint gondolnád..csak egy önmagát a külső felszíni énnel azonosított beszél így a kollektív tudatalattiról...azért gondolod,hogy fejetlenség van,mert a saját tudatodat társítod a fényhez,de ez csak illúzió..."a valódi fényhez a sötétségen át vezet az út"
A Szaturnusz + Plútó + Mars kombinációjáról még eszembe jutott a közelgő Nibiru amit sokan várnak és itt van a kanyarban,ő az 4. dimenziós Ítélőbolygó ami kapcsolatba hozható az "Aratással" nézz utána...
A te istened viszont nem az enyém ez nyilvánvaló,a forrás és az ahhoz közeli logosztudatok a "magasabb szférákban" értik és tisztelik az élet minden formáját,a pusztítás variációit és a büntetés szükségességét abszolút megértik,de náluk már nincsen napirenden..
Amit te annak hiszel bármennyire hihetetlen az a Lucifer csoport akik az univerzum és a föld behívott Őrzői...ők azok akik "miértünk vannak" és a saját fejlődésünk érdekében játsszák el a rosszfiúkat,hogy egy (lélek)evolúciós présben sajtolják ki belőlünk a letisztult konzekvenciákat...
Supra Arcanum néven megtalálod őket a facebookon,rengeteg infó van az Új világrendről "Hálózat" név alatt,az 5G valódi funkciójáról,a jövőnkről,vannak tanítások olvasgass..
...és emeld ki ezt a kérdést időnként,mert érdekes..
A Lucit írják magukról,hogy "egyik kezükkel adnak és építenek a másikkal viszont pusztítanak és elvesznek"...
A végső aratás lényege,hogy akik ébredésre és a tudatos fejlődésre képtelenek,azoknak menniük kell az agendával többek között..de sokan lépnek ki a vírussal önszántukból is..
Az olasz halálozási adatok szerint első hullámban 70%-ban férfiak mentek és jelenleg is magasan vezetnek, más országokban szintén..Sokak szerint a Luciferi elme átváltása és megváltása zajlik a Krisztusi szív tudatra a magasabb dimenziókba való átmenethez..
Minden ami eddig a kollektív tudattalanban volt most a felszínen van társadalmi káosz hatalmi harcok formájában,már nem lappang megfogható de inkább harapni lehet..
Úgy tűnik az asszony örökli a földet..
Érdekesség az oltással kapcsolatban,hogy a luciferázzal,a luciferint aktiváló enzimmel vegyítve akarják beadni amivel később ellenőrizni lehet a "védettséget"..lévén,hogy fényt bocsát ki és itt már elis érkeztünk az új világrendhez azoknak akik maradni szeretnének:
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!