Mi lenne a legracionálisabb döntés ebben a helyzetben?

Éjszakánként amikor megébred és felveszem, hogy visszaaltassam a 2,5 éves kislányom akkor minden alkalommal elpanaszkodja, hogy fél a szobácskájától illetve állandóan az egyik sötét sarokra mutogat. Az a furcsa, hogy mindezeket nappal is felhozza elég sűrűn és már egy ideje abszolút nem mer egyedül eljátszani a szobácskájába. Valakinek mindig ott kell vele lenni. Olyan is előfordult már, hogy csak ült az ágyán és meredt szemekkel nézte a sarkot. Az a furcsa benne, hogy hiába szóltam rá, nem reagált, meg kellett kicsit simiznem, hogy észrevegyen. Ezután természetesen sírva fakadt és megint csak hajtogatta, hogy fél, illetve a "szörny" szót is elég sűrűn hallom tőle, pedig tőlünk sose halhatta ezt a szót. Lehetséges, hogy csak álmodott, de mi lenne a legjobb megoldás a problémára? Attól tartok, hogy ha magam mellé teszem éjszakára akkor meg nehezen fog elszakadni mellőlem. Így jártam a magyfiammal is. (14 éves koráig nem mert egyedül aludni, mert magunk mellé szokattuk kiskorban)