Mi lenne a legracionálisabb döntés ebben a helyzetben?
Figyelt kérdés
Éjszakánként amikor megébred és felveszem, hogy visszaaltassam a 2,5 éves kislányom akkor minden alkalommal elpanaszkodja, hogy fél a szobácskájától illetve állandóan az egyik sötét sarokra mutogat. Az a furcsa, hogy mindezeket nappal is felhozza elég sűrűn és már egy ideje abszolút nem mer egyedül eljátszani a szobácskájába. Valakinek mindig ott kell vele lenni. Olyan is előfordult már, hogy csak ült az ágyán és meredt szemekkel nézte a sarkot. Az a furcsa benne, hogy hiába szóltam rá, nem reagált, meg kellett kicsit simiznem, hogy észrevegyen. Ezután természetesen sírva fakadt és megint csak hajtogatta, hogy fél, illetve a "szörny" szót is elég sűrűn hallom tőle, pedig tőlünk sose halhatta ezt a szót. Lehetséges, hogy csak álmodott, de mi lenne a legjobb megoldás a problémára? Attól tartok, hogy ha magam mellé teszem éjszakára akkor meg nehezen fog elszakadni mellőlem. Így jártam a magyfiammal is. (14 éves koráig nem mert egyedül aludni, mert magunk mellé szokattuk kiskorban)2020. jan. 23. 22:28
11/16 anonim válasza:
Ahogy már mondták, a gyerekek érzékelik az asztrális síkot, és amik történnek egyértelműen azt mutatja, hogy van ott valaki. Méghozzá írtad is, hogy előző lakó öngyilkos lett, és köztudott, hogy az öngyilkos lelkek általában még jó ideig bolyonganak, mivel hamarabb szakadt meg az életük, mint kellett volna, így nem tudták elvégezni az életfeladataikat, emiatt sokkal nehezebb számukra az, hogy tovább menjenek. Hogy te nem hiszel ebben és nem érzékeled, attól még a gyereked igen, szóval ajánlott lenne valamiféle tértisztítást elvégezni, illetve elküldeni onnan a szellemet.
12/16 anonim válasza:
Kérdező
Ha "ezekben a dogokban nem nagyon hiszel", miért nem a gyermekvállalás, nevelésbe tetted fel a kérdést?
13/16 anonim válasza:
A kisgyerekeken szokták alkalmazni a hologramot,illetve az infrahangot. Ez már itt a pszichopaták világa és senkit nem kegyelmeznek. Van akit elengednek de valaki örökre bele kerül a programba. Ez nem konteó. Nézz utána.
14/16 anonim válasza:
Valószínűleg csak véletlenül néz a sarokba, vagy te érzékeled úgy hogy azt nézi - közben meg néz ezer másfelé is. Nem könnyű a gyereket "rászoktatni" hogy egyedül merjen maradni, sok gyerek/szülő küzd ezzel a problémával hogy fél a gyerek egyedül.
15/16 anonim válasza:
Szerintem az éjszakai jelzőfény lehet jó megoldás, akár több is belőle, ha lehetséges abba a sötét sarokba elhelyezve, hogy ne ijedjen meg ha felkel.
16/16 anonim válasza:
a jelzőfényektől még a szétlőtt fejű vadászok is félnek, nézz utána:)
Egyszer 13 db szétlőtt fejű vadászt ijesztett el a holdas+csillagos sárga jelzőfény.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!