Tanácsok, tapasztalatok Vízöntőkkel kapcsolatban?
"Igen, ledöbbentő számomra is, hogy nagyon elvakultam követ konkrétan rossz indulatú, befolyás mester embereket. Szerintem ez annak köszönhető, hogy a vízöntőben az értékrendszer eléggé labilis..."
Én nem úgy fogalmaznék,hogy követi a rosszindulatú embert, hanem inkább úgy, hogy nem tud mit kezdeni a rosszindulatával. Nemrég pont egy vízöntő nő volt rosszindulatú a szintén vízöntő pasimmal, és úgy ledöbbent a rosszindulatán, szinte megkövült...pedig általában elég határozott, tudatos ember, ilyen helyzetben mégsem cselekszik úgy, ahogy kellene. Sőt, sokszor int le engem is, hogy ne pofázzak vissza a rosszindulatúnak, mert csak annál szemetebb lesz. Ezen bizonyos emberek elgondolkodnak, de mások esetében, ha nem jelzed a rosszindulatú ember felé, hogy szemét módon viselkedik, akkor sosem veszi észre magát. Én ezt nem egyszer tapasztaltam, hogy sok gonosz ember csak egyre erősödik, ha nem kap egy-két "pofont". És az a szomorú, hogy pont azokon csattan, akik a legkevésbé érdemlik meg. Páromnál jámborabb, jóhiszeműbb emberrel nemigen találkoztam még. Nagyon okos, mégis rászedhető, mert egyszerűen nem hiszi el, hogy valóban lehetnek hátsó szándékai akár rokonnak is!
"...s így talán nem is nagyon tudja értékelni azt, amije már megvan neki..."
Igen, ezt is tapasztalom. Nagyon magasra teszi a mércét, önmagával és másokkal szemben is, aztán meg elkeseredik, ha nem ugorja át sem ő, sem mások. De ezen csak ő tudna módosítani, én hiába mondom neki, hogy tedd alacsonyabbra azt a lécet...
Egyébként a vízöntő nőkben még erősebb a bizonyítási vágy. Esküszöm, akárhány vízöntő nővel hozott össze a sors, mind elégedetlen volt, és piszkált másokat emiatt! Volt olyan, akinek tönkrement a párkapcsolata, és közölte a barátnőjével,hogy ő is szakítson a párjával. Döbbenetes önzés, nem?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!