Holnaptól három hétig retrográd Merkúr, tudtad?
"A MERKÚR évente 3x, mindig 3 hétre retrográd irányba megváltoztatja mozgását.
A retrográd Merkúrt leggyakrabban úgy érzékeljük és éljük meg, hogy ilyenkor megnő bennünk a nyugtalanság. Több figyelem összpontosításra van szükségünk főleg bonyolult dolgokban ahhoz, hogy ügyeink jobban kimozduljanak, és ahhoz, hogy egyáltalán véghez vihessük azokat. Erre az időszakra jellemző szokott lenni a késedelem, késés, a megállapodásaink, megbeszéléseink meghiúsulhatnak, több félreértés fordul elő, bármilyen kommunikációban hibákat követhetünk el. Az említett problémák főleg az Ikrek és a Szűz jegyű szülötteket érintik a legjobban, mivel a Merkúr ura ennek a két jegynek.
Nem árt, ha a következő dolgokra figyelünk retrográd Merkúr idején:
Szerződések aláírása
Ha mégis feltétlenül szükséges és nem halasztható az ügy kedvezőbb időpontra, akkor érdemes nagyon figyelmesen elolvasni főleg azokat a részeket, amelyek apró betűkkel vannak írva.
Vélemény nyilvánítás, döntés
Előfordulhat, hogy amikor a retrográd Merkúr ideje lejár, vagyis megváltoztatja mozgását direkt irányba (újra előre kezd haladni pályáján), a véleményünk is megváltozik, mert ekkor már jobban átlátjuk a dolgok értelmét, jobban látjuk a részleteket és rájövünk arra, hogy másfajta vélemény, válasz, vagy megoldás jobb lett volna.
Meghívás, hirdetés, reklámanyag
Előfordulhat, hogy kevés választ kapunk hirdetésünkre, vagy arra lehet számítani, hogy utolsó pillanatban túl sok változás jön közbe. A találkozók elmaradhatnak, sokan lemondhatják, vagy egyszerűen elkerülik egymást az emberek. Vagy ha mégis létrejön a találkozó, nem biztos, hogy sok megértésre és egyetértésre találnak a felek egymással fontos kérdésekben.
Számítógép, mobil telefon
Érdemes fontos adatainkat elmenteni még mielőtt a Merkúr retrográdba lép. Fontos telefonszámainkat is mentsük el."
Köszönöm,hogy szóltál!
Te hol olvastad ezt? :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!