Nyilas+Skorpió =?
Egy Nyilasban megvan az a hevesség, ami egy Skorpióból hiányzik, ezért remek párost alkotnak. Kiegészítik egymást, kiváló kapcsolat elébe néznek.
hogy legyen valami értelmes válasz is :P első google találatból hozzáteszem
A Nyilas a rá jellemző optimizmussal ugrik fejest ebbe a kapcsolatba. Azzal a biztos tudattal, hogyha nem sikerül, legfeljebb elválnak. Kezdeti kölcsönös tiszteletük, és testi vonzalmuk feltehetően nem tart sokáig. A viharos nappalok és borgőzös éjszakák addig tartanak, míg a Nyilas szabadabb mezőkre nem száguld. A Nyilas azonban téved, mert a menekülésre csak akkor kerülhet sor, ha a Skorpió is így dönt. Pedig ritkán dönt így, inkább fokról fokra "jó társat" akar faragni belőle. A Nyilas döntése, hogy engedi-e neki. Alapvetően különböznek egymástól, egyikük szabadságra vágyik, féktelen és felületes, a másik kiszámított és elmélyülő. A Skorpió sikere annak köszönhető, hogy mindent megtud társáról. A Nyilas kevésbé elemző természetű, a Skorpió leleményességét korlátlanul csapongó fantáziának tekinti.
Írták előttem, hogy a Skorpióban nincs meg a hevesség.
Víz jegy ugyan, de az eredeti uralkodó bolygója a Mars, akárcsak a Kosnak, ebből kifolyólag is igencsak intenzív jegy, nagyonis heves természetű, ami a Nyilasban is meg van a Tűz elem miatt, de a Nyilas sokkal felszínesebb az élet dolgai terén, mint a Skorpió, ezért se jó párosítás.Míg a Skorpió belehal a szenvedélybe, ami égeti belülről, kívülről már kevébé látszik meg rajta, addig a Nyilas kívül vulkán - belül jéghegy.Ez is óriási különbség a kettő között.
utolsó valóban nálunk is ez történt. féltékenykedett, birtokolni akart, nyomozott utánam, és amikor ez nekem nem tetszett és elküldtem, olyanokat mondott rám, úgy megalázott
bunkóskodott, hogy azt hittem belehalok. nem bírtam elviselni az ellenőrizgetését.
nyilaslány
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!