Barabás Erika asztrológussal tapasztalatok?
Évekkel ezelőtt kezdtem hozzá járni, a születésnapom környékén megyek. Tavaly decemberben 15 ezer volt egy alkalom. Sok asztrológust, kártyajóst kipróbáltam az évek folyamán, mindegyiknél csak 1x voltam, mert nem jött be semmi, amit mondtak.
Erika sem tudja a tutit, de mindig van 1-2 dolog ami bejön (sajnos sosem az ami engem érdekel, hanem ami neki jut eszébe, hogy megemlítse).
Igen, tényleg fölényes a stílusa, sürgetni is szokott -max 1 órát lehetsz nála, aztán kirak- és általában unja azt, amikor valaki le van ragadva egy problémánál és nem tágít tőle (pl szerelmi bánat esetén nem a legtámogatóbb hallgatóság).
Nála kérdezni kell, mert ha nem kérdezel, akkor egyrészt általánosságokat mond, amitől ugye nem leszel okosabb, másrészt még egy órát sem leszel bent. (Érdemes ezért előtte otthon összeírni a kérdéseket.)
A beszélgetést lehet hang rögzíteni.
Ha érdekel, hogy "mi miért történik", kicsit belekérdezel a dolgok -asztrológiai- hátterébe, akkor szívesen magyaráz (ilyenkor látszik, hogy tanít is egyébként), sztorizik (persze név nélkül)és ezzel elég sok idő elmegy.
Asztrológusként tendenciákat mond, ritka ha konkrétumot említ, persze ha szívóskodsz, akkor ki lehet belőle préselni valamit.
Ha érdekel valaki téged, akkor születési dátum,(nem kell óra, perc)születési hely és egy fénykép alapján megmondja az illető aszcendensét és mond pár dolgot a jelleméről. (leteszteltem és ez mondjuk bejött).
Nekem nincs vele jó tapasztalatom. Többször voltam nála, ezért úgy gondolom megalapozott a véleményem.
Én azért járok asztrológushoz, mert a jövőmre vagyok kíváncsi. Bárki bármit mond, mindenki azért jár hozzájuk. (Nem "a tendenciákért, amiből még bármi lehet, tőled függ")
Hát saját tapasztalatom alapján a jövőt senki sem tudja, még Erika sem.
Az első alkalommal sokat beszél, de ilyenkor is általánosságokat mond (milyen ember vagy stb. ügyesen infókat szed ki belőled, vagy az ügyfeleiről sztorizik, mint egy példaként felhozva őket. Az egész az időhúzásra megy. A jövőről csak nagyon szűkszavúan beszél és homályosan fogalmaz, általánosságokat mond. Ha erősködsz, hogy mégis mondjon már valami konkrétumot, akkor visszaszól "hogy ezt nekem kéne tudnom"! Ha mégis mond valamit, akkor rögtön le is védi magát, hogy ezek nem biztos, hogy megtörténnek majd, mert "a jövőnket mi magunk alakítjuk". Jó duma.
Ha esetleg még visszamész hozzá, akkor már érdemleges információt nem mond (nem mintha az első alkalommal mondott volna) és ugyanazokat ismételgeti, amit már korábban mondott, de betű szerint ám! Engedi, hogy fölvedd a beszélgetést, mivel ő is rögzíti a hanganyagot -ezért van mindig képben, hogy mit mondott neked és ezért tudja ismételni önmagát, nem zavarodik bele.
Max 60 percet vagy nála és ezért kér 20.000 Ft-ot. A lényeg kb. 4-5 mondatban elmondható és negyedóra múltán azt veszed észre, hogy szabadulna tőled. És hogy miért vagyok rá mérges? Mindig azt mondta, hogy nem kell az egészségem miatt aggódnom. Hát miután nála jártam, pár hónapon belül 2x is úgy lebetegedtem, hogy majdnem meghaltam. Nem hiszem, hogy egy ilyen komoly dolgot nem mutat előre az ember horoszkópja. Aki ért hozzá, az észre is veszi. Aki ért hozzá..
Voltam nála tavaly, pontosan a szülinapomon.
Semmi a világon nem jött be abból, amit mondott.
Ezt meg is írtam neki. Nem reagált rá.
20.000 Ft/60 perc. Életem egyik legnagyobb pazarlása.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!