Vajon miért álmodtam ezt? (16L)
Van egy fiú osztálytársam akit csupán szeptember óta ismerek, és mivel nyelvi előkészítősök vagyunk, és ő angolos én pedig németes vagyok (ami miatt kb. heti 5 közös óránk van) csak párszor beszéltünk. Ez eddig rendben is van, csak hogy tegnap este szokatlan álmom volt:
Azt álmodtam hogy meghívott engem egy több napos hajó útra, majd mikor sor került erre beszélgettünk a hajón, miközben végig elég romantikus hangulat volt, majd mielőtt megcsókolt volna felébredtem. Tudom, nem hangzik olyan különösnek, de van pár tényező, ami számomra furává teszi. Egyrészt ő volt az egyetlen szereplő az álmomban (mármint a háttérben járkáltak emberek, de őket nem nevezném szereplőnek), amire először van példa, eddig még sosem volt egy szereplős álmom. Plusz eddig még sosem szerepelt egy álmomban sem ez a srác, ez az első alkalom. Másrészt még nagyon olyan álmom sem volt ami szinte csak egy "randiból" állt volna. Ezen kívül pedig ott van az is, hogy a srácnak a valóságban barátnője van úgy 1-2 hónapja, és egyébként sosem érdekelt különösebben, és nem is nagyon gondoltam rá a napokban, mégcsak nem is beszéltünk, így szerintem jogosan tartom különösnek az álom megjelenését.
Valakinek esetleg nincs ötlete, hogy mit jelenthet ez az álom, és mi okozta?
oh hello :3
Én álmodtam egy lánnyal el is mondtam neki, mikor ültem és a lány odakint az álmomban oldalláncal elkezdte ütni az embereket, aztán jöttek a rendőrök ő futott, de olyan ruha volt rajta hogy nem tudott átmászni a kerítésen ezért segítettem neki, aztán össze jöttünk kb ennyi.
A lány azt mondta ez a jövő, de még nem taliztunk :c
Pedig mondtam hogy lenne esélye nálam :c
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!