Mit jelent ez az álmom?
Egy ismeretlen lakásban voltam egy ismeretlen testvérpárnál. A fiú idősebb volt nálam. A kinézetéről csak annyit tudok, h magasabb volt nálam, másra nem emlékszem. Beszélgettem a fiúval állva, miközben a falon lévő fényképeket nézegettük. Nem tudom miről beszéltünk, de megsajnáltam és átkaroltuk egymást. Ezután egy kis képkiesés. Reggel volt, az ismeretlen lakás egyik szobájában voltam, várt rám 3 szabályos kör alakú, kb 7 cm magas és 15 cm széles, kenyér állagú tojásrántotta. Farkas éhes voltam, így az egyiket egyből behabzsoltam, a másik kettőt magammal vittem az ismeretlen konyhába, ahol a testvérpár reggelizett. Szégyelltem, h mind3 tojásrántottát elvettem. A fiú megkérdezte, h ettem-e? Mire azt feleltem, h megettem másfelet, pedig valójában csak 1-et. Már nem voltam éhes, és a 2 rántottakenyeret az asztalra tettem. A fiú azt mondta, h egyek. Ettem. Ezután az ismeretlen nappaliban voltunk. Volt ott egy kanapé-franciaágy keverék bútor. Azon ült a fiú és én. A sulis táskám ott volt mellettem, benne a sulis cuccaim és a naplóm(mostanába viszem suliba). A lánytestvér állt a nappaliban. A fiúról kiderült, h eléggé asszociális és furi. Mondta, h ő még soha életében nem járt egyedül boltban, soha nem nézett egyedül filmet stb. A tesója vásárol be, vagy 2-en. Mondtam neki, h én szoktam vásárolni és filmet is nézni. Tudtam, h valami nincs rendben a sráccal, de vonzott. Engem a nyomik mindig is vonzottak. Az járt a fejemben, h tuti megbízhatatlan és elolvassa a naplómat, vagy már meg is tette. Nem törődtem vele. Elkezdtem énekelni és hanyatt dőltem. Alig énekeltem néhány másodpercig, amikor rajtam termett és a nyakamat szorította. A sokktól leblokkoltam. Kb 2-3 másodperc alatt elájultam. Amikor magamhoz tértem, először csak hangokat hallottam, nem láttam. Olyan volt a hang, mint amikor valami gagyi mikrofonba fúj a szél. Éreztem, h a kezeim meg vannak kötözve. Féltem, h bántott, vagy bántani fog. Még kicsit kába voltam, ezért alig tudtam kinyitni a szememet. Este/éjjel volt és rendetlenség. Egy fehér edényt láttam valami sötétzöld pokrócon. És ekkor felébredtem..
Tudom, elég uncsi lehet külső szemmel, de egész nap ezen járt az agyam. Reggel, amikor felébredtem, annyira az álom hatása alatt voltam(főleg a fojtogatós rész), h le is írtam magamnak.
Hmm. Szerintem nem. Vagy nem tudom. Mindenesetre köszi a választ, ment a zöld pacsi.
Kicsit hosszabb elemzést/értelmezést tud valaki?
Úgy érzem,ez figyelmeztető jellegű!
1.Ne kedveld a "nyomikat".
2.Ha valakivel kapcsolatban rossz előérzeted tàmadna,akkor hallgass az ösztöneidre és "menekülJ".!
Köszi az eddigi válaszokat!
Kedves utolsó: azért kerüljem a "nyomikat", mert veszélyesek? Mondjuk a való életben nem hiszem, h ennyire elfuserált valaki, h boltba se megy egyedül... A barátnőim is mindog ki vannak akadva, h a suli lúzereit bámulom. Pedig az evolúció meg a "trend" szerint a legegészségesebb emberekhez kéne vonzódnom, nem? Na mindegy.
Utolsó előtti: valóban nagyon fáradt voltam, lehetséges, h kihatott az álomra.
Jöhetnek még válaszok :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!