Volt egy olyan álmom, ahol egy hihetetlen nagy rettegés fogott el, csak sötétség fölöttem. Az ágyamban voltam felfele néztem, pokróc rajtam, de félig átláttam rajtam. Fel akartam ébredni, mert rájöttem, hogy álomban vagyok. Mi történhetett?
Ekkor megint ugyanúgy találtam magam, ugyanabban a helyzetben és el akartam nyúlni az éjjeli lámpa felé (még a pokróc alól). Mire elértem volna oda, újra a kiinduló helyzetben találtam magam és észrevettem, hogy az is csak álom volt. Közben egyre erősebb nyomást (rezgést) éreztem először csak felső részén az agyamnak, ami kezdett terjedni és egyre erősebb nyomást az ágy felé. Még vagy 4-szer próbáltam nyúlni felkapcsolni a lámpát, de mindig csak álomból álomba ébredtem. Majd nagyon megijedtem, hogy soha nem ébredek fel. Végül sikerült felébrednem, úgy hogy ébredésből ébredésre egyre magasabbra kiemeltem a felső tesztem a párnáról, mert látni akartam ki nem enged ki ebből a "rémálomból". Mire a pokróc lefordult volna a fejemről (és tisztán láttam volna az ágyam elé) visszaesve egy álomba az utolsó ébredésként végre kijöttem és valóban felébredtem és rendesen éreztem a végtagjaim.
Nyilván nem volt ott senki. Kimentem WC-re, ittam majd mentem vissza aludni. Nem volt aztán semmi. Érdekes, hogy nem izzadtam meg. Gyanúsan alvás paralízis bejátszhatott, de nem igazán jellemző rám.
Szerintem ez inkàbb rosszul sikerült asztràl kivetülés.Bàr az is gyakran indul alvàsparalizissel,de a paralizisnél nincs az az érzés,mintha újra és újra felébrednél,ott biztosan tudod hogy ébren vagy,de a legbiztosabb jele,hogy nem birsz megmozdulni.
Volt részem ebben is,meg amit leírtàl is,bőven.Itt az asztràltested nem különült el jól a fizikaitól,nem teljesen sikerült kilépni.Mivel ezt nem vetted észre nyilvàn nagyon zavaró,ha az ember nem tudja épp,hogy fizikai testben van-e vagy asztràlban és össze-vissza szerencsétlenkedik,mert a kettő nem egészen ugyanúgy hasznàlható.pl asztràltesttel nem tudsz làmpàt kapcsolni,sem megmozditani a takarót,a fizikait legalàbbis nem,csak az asztràlis màsàt és ez nagyon zavarba ejtő ilyenkor.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!