Ez alvásparalízis vagy valami más?
Két álmom szerkezetét szeretném megosztani veletek, ami egy éjszakán esett meg velem. A kettő közt ébren voltam.
Az egyik olyan volt, mintha valami drogot, vagy alakoholt fogyasztottam volna, ami teljesen kiütöt, foszlányok maradtak meg azokból az eseményekből, de ki voltam ütve. Később még álmomban felébredtem ebből a bódultságból, és alig emlékeztem valamire, kissé ijesztő volt, hogy miket csinálhattam, és egy barátom mesélte el a történteket.
A másik álomban egy hétvégét éltem át, főként buli volt, csajok, repülés (mindig repülök, ha megérzem, hogy álom). Itt az volt az érdekes, hogy hétfőnek kellett volna lennie, alig tudtam mozogni, erre az ágyamban volt egy fazon, aki azt mondta szombat van. Álltam értetlenül, kérdeztem tőle a mi történt, mert hétfőnek kéne lennie. Aztán megjelent anyám, láttam, hogy fogszabályzója van, éreztem, hogy nehezen mozgok (álomban most először), viszont valahogy visszanyertem az erőm, hogy tudjak mozogni. Kivágódtam a negyedikről (ott lakom), zuhantam párszáz métert (nemrég voltam tandemugrani), majd mikor leértem a járdára, nyilak voltak kirakva, valamilyen felirattal, azokat követve ébredtem fel.
Volt már klasszikus alvásparalizisben részem több ébredéssel, de mintha ez más dimenzió lett volna. Nagyon összetett volt. Előre is köszönöm a reakciókat! :)
Nem hinném, hogy alvásparalízis.
Nekem régen akkor volt ilyen amikor álmomban megjelent az amitől féltem vagy nem akartam hogy ott legyen.
Ilyenkor elkezdtem futni, de mintha ólom lett volna a lábamon. Vagy amikor ugrottam álmomban kb. 5 centit emelkedtem a talajtól.
Jó a viszonyod anyuddal? Nem vesztetek össze valamin, amiért most nem kívánod látni?
Előző vagyok, mindenesetre érdekes amit mondasz, de az álmokkal kapcsolatban rengeteg olyan van, amit még az ezzel foglalkozók sem tudnak megmagyarázni.
Az űrt jobban ismerik a tudósok.
Köszönöm a választ!
Az még hozzátartozik a történethez, hogy mostanában minden nap kb. egy órát relaxálok, meditálok füstölőre, valamint lefekvés előtt valami elég elvont synthpop válogatást hallgattam, ez közrejátszhatott az álmok keletkezésében. Csak most valahogy úgy éreztem, mintha kicsit mélyebbre kerültem volna álmok terén, mint eddig. Mikor az elmém, lelkem kicsit letisztultabb állapotban van, tudom használni azt a képességem, hogy megtaláljam a hibát az álomban, ilyenkor az első dolgom, hogy repülök. Ha itthon vagyok, akkor kivágódom az emeletről, ha szárazföldön, akkor felhajtom magam. Külön módszerem van rá. Azt is kitapasztaltam, hogy ha mélyen alszom, több energiám van repülni, ahogy ébredek annál jobban húz a "gravitáció". Egyszer mondták nekem, hogy onnan lehet megkülönböztetni az álmot a valóságtól, hogy az álomban nincs szemünk, mert nem azzal látjuk az álmot. Ez is egyszer eszembe jutott, mikor tudatomra ébredtem, és megnéztem magam egy üvegajtón, hát nálam vannak szemek. :) Volt már, hogy átírtam az álmom környezetét, volt, hogy lebontottam az álomképet, és csak sötétség maradt. Na ott maradni pár másodpercnél tovább ébredés nélkül nem tudtam még. Pedig ott biztosan jót lehet pihenni. :) Anyummal jó kapcsolatom, nem előle menekültem, csak most épp az ő képében találtam meg a hibát a Matrixban.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!